Szíki Károly: "Nagy Találkozások"

2 órája

Rendkívül sikeres könyvbemutatót tartottak az egri könyvtárban

Pótszékes, teltházas előadás fogadta Szíki Károly Aranykeresztes Színművész 30. könyvének bemutatóját az egri Bródy Sándor könyvtárban kedden délután. A kötetet a szerző 70. születésnapjára jelentették meg, s a könyvében 70 rendkívüli személyiségről emlékezik meg.

Sike Sándor

A könyvtári rendezvényt Turay Zoltán, a városi és megyei bibliotéka munkatársa nyitotta meg, meglepve az alkotót is, mert olyan korabeli játékfilmekből játszott be részleteket, amelyekben Szíki Károly is szerepel. Aligha tagadható, hogy a színművész-író kötetének bemutatóját kísérő nagy érdeklődés és a feszült figyelem szólt a könyvében szereplő 70 rendkívül személyiségnek. 

Balról jobbra: Mata László, Tóth Imre lelkész, Szíki K., Mónus József, Nagy Lajos
Balról jobbra: Mata László, Tóth Imre lelkész, Szíki K., Mónus József, Nagy Lajos
Forrás:  Beküldött fotó

A szerző olyanokról ír, akik találkozásaiban meghatározók voltak – hogy csak néhányat említsünk –: színészek, rendezők, mint Szeleczky Zita, Karády Katalin, Muráthy Lili, Gábor Zsazsa, Krencsey Marianne, Szörényi Éva, Mensáros László, Páger Antal, Gali László, Pápai Erika. Az énekesek, zenészek közül Simándy József, Carelly Gábor, Bokor Tibor (Color), Brunner Győző (Metró), Szakcsy Lakatos Béla, Cipő (Republic), Szabó Viola, Dobos Attila. De nem maradtak ki a tanárai, mesterei sem, mint Radnóti Miklósné  (Fanni), Kerényi Imre, az írók, költők közül Wass Albert, Sütő András, Kányádi Sándor, Farkas Árpád, Székely János, Gál Sándor, Duray Miklós, Bertha Zoltán, Lisztóczky László, Ködöböcz Gábor, Görömbei András, Csengey Dénes, Gonda Zsiga, Flaskay Mihály.

Meghatározóak voltak Szíki életében a forradalmárok, mint Wittner Mária, Pongrátz Gergely, Király Béla, Bánkuty Géza és Ilona, az egyházi személyiségek közül Tőkés László püspök, Nt. Csiha Kálmán (Erdély), Ft. Lizik Zoltán püspök (Windsor – Kanada), Németh Maurusz atya (San Francisco). De nem maradtak ki a kötetből a barátok, szponzorok, akik Kárpátaljáról, Erdélyből  vándoroltak ki Amerikába. Így szerepel a könyvben Jackovics Tamás, Berki Valéria, Szakács Dénes, Birta Anna, Török Erzsébet. S végül ott vannak még a különleges személyiségek, sportolók: Grosits Gyula, Dömötör Zoltán, Buzánszky Jenő, Göröcs János, Mészöly Kálmán, Farkas Bertalan, Mónus József.
A könyvbemutatón Tóth Imre lelkész megáldotta a könyv szereplőit, az alkotót és a megjelenteket, szavaiban megelőlegezve Szíkinek, hogy a második rész is hamarosan napvilágot lát. Az est mentora Bodor Sarolta volt, aki a bemutató elején elolvasta azokat a köszöntőket, melyeket Bertha Zoltán irodalomtörténész, Gali László, a Gárdonyi Géza Színház alapító igazgatója, Jackovics Tamás, a könyv mentora, Oroszlány László ’56-os forradalmár (Philadelphia), Farkas Bertalan űrhajós, Máté László felvidéki író küldött erre az alkalomra, majd sorban szólította a könyvtárosokat: Szécsényi Orsolyát, Szemerszkiné Dürgő Csillát, Horváth-Bálint Petrát és Bodó Boglárkát, valamint Lisztózky Péter színművészt és Patkós Attila előadóművészt, hogy részleteket olvassanak fel a könyvből.

Szíki Károly megköszönve az előadók művészi munkáját köszöntötte a megelenteket, elsősorban azokat, akik legmesszebbről érkeztek: Szekszárd mellől, Harc községből Nagy Lajos étteremtulajdonost, Jackovics Tamást, a főszponzor unokaöccsét (Mogyoród), a Szolnokról és Tiszaderzsről érkező nemzetőröket, az egri és a Mezőkövesdről érkező képviselőket és szponzorokat, külön is megkérve Dusza Bertalant, hogy Farkas Bertalannak, közös barátuknak vigye el a dedikált példányt. Szíki Végezetül üdvözölte az íjászvilágbajnokunkat, Mónus Józsefet, a könyv egyik szereplőjét, s felkérte, hogy sikeres állomásait említse fel, s a következő állomásokról s beszéljen.
Portálunk kérdésére Szíki így összegezte legújabb, harmincadik könyvének megjelenését: e kötetben csak pozitív hangok szólnak, nagyszerű emberek tűnnek elő. 

– Nincsenek a kötetben senkiháziak, politikai kinevezett hitvány senkik: színházigazgató trógerek, hazugok, mocskos árulók, róluk nem esik szó. A féltehetségeket nem kívánom felemelni pici piedesztálra sem, csak normális, nagy tehetségeket mutatok be, akik az elmúlt évtizedekben személyiségformáló szereplőkként léptek be életembe. Hetvenedik születésnapom évében 70 Nagy Találkozást terveztem egy kötetbe, de ez az elhatározás több ok miatt megbotlott. Az első ok az, hogy sokkal több "Nagy Találkozásom" volt az elmúlt 70 évben, mint hetven. Így nem hetvenkedhettem tovább, le kellett zárnom az I. kötetet és belekezdenem a 2. részbe is – fogalmazott Szíki Károly.
Hozzátette még, hogy tudja, nem fog tetszeni mindenkinek válogatása, aki kötetét elolvassa vagy akár csak belelapoz. Hallja előre az ilyenkor szokásos kritikákat. "Miért ő és én mért nem, miért ez-az nincsen benne, ha mások ott sakkoznak a lapokon és egyáltalán: miért van benne bárki, ha én nem? Megismétlem: majd a 2. kötetben! Talán."

Véget nem érő fotózkodás és dedikálás követte a rendezvényt, melyet az Árvai Sándor borával való koccintással zártak le a résztvevők.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában