Visszaemlékezés

2 órája

Két vándorkiállítás egyben látható az Egri Tűzoltó Múzeumban

A két, egymástól elkülönülő, mégis összekapcsolódó anyag felöleli a magyar tűzoltóság történetének legfontosabb fejezeteit.

Hornyák Réka

Két vándorkiállítás egyben látható az Egri Tűzoltó Múzeumban

Forrás: Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Két ismeretterjesztő tárlat is országjáró körútra indult szeptember 5-én a Katasztrófavédelem Központi Múzeumából. A „Jelentős évfordulók a tűzoltóság történetében: 75 éves az intézményes tűzoltóképzés, 85 éves a Tűzoltó Zenekar - Két vándorkiállítás egyben” című kiállítás október másodikától október huszadikáig látható az Egri Tűzoltó Múzeumban - adta hírül honlapján a Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Mint írják, a szervezők szándéka, hogy emléket állítsanak azoknak, akik felismerték, hogy a tűzoltóképzés csak egységes, szervezett formában érheti el célját. A kiállítás másik tematikai egységében pedig azt a folyamatot lehet végig kísérni, amely a tűzoltók káreseti vagy veszélyhelyzeti kommunikációjától a zenekar életre hívásáig tartott.

A két elkülönülő, mégis összekapcsolódó anyag felöleli a magyar tűzoltóság történetének legfontosabb szakaszait, továbbá, a szövegekben elrejtett QR kódokban történelmi ínyencségeket is megosztanak az érdeklődőkkel. A Katasztrófavédelem Központi Múzeumának megújult állandó kiállítása hangsúlyosan foglalkozik mindkét szervezeti elem történetével. A kiállítást mindenkinek szeretettel ajánlják, aki érdeklődik a tűzoltóság múltja és a jelen iránt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában