2016.09.23. 09:48
Gyermekjog előtérben
Óvodapedagógusoknak tartottak szakmai napot Egerben.
– Óvodapedagógusokat vontunk be a programba, hiszen ők vannak a legtöbbet az érintett korosztállyal. Ha az óvónők megértik ezeket a jogokat, át tudják adni a gyerekeknek is. Például, hogy adják át az ülőhelyüket a buszon az időseknek, netán kérdezzenek nyugodtan az orvostól, ha kezeli őket. Ilyen helyzeteket mutatunk be a gyermekeknek a könyvben szereplő mesékkel – mondta el dr. Novák Krisztina, az OBDK főigazgatója.
[caption id="" align="alignleft" width="650"] Dr. Novák Krisztina adta át a könyveket a gyermekosztályt vezető dr. Vargyay Évának Fotó: Huszár Márk
[/caption]
A szervezet ugyanezen a napon a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet gyermekosztályán betegjoggal, gyógyszerellátással kapcsolatos plakátokat is kihelyezett, valamint az osztálynak is átnyújtott néhány példányt a könyvből. Az eseményen dr. Vácity József kórházigazgató elmondta: fontosnak tartja, hogy segítsék a nehéz élethelyzetben lévő, azaz beteg gyermekeket, s tudassák azokkal jogaikat, lehetőségeiket.