Egri FC: a csőd került rivaldafénybe

Válaszként sorjáznak a tételek, teljesen háttérbe szorítva a „Mit nyert?” felvetésre vonatkozó feleleteket.

Legelőször is a bizalmat vesztette a nézők, a sportág iránt érdeklődők, a potenciális támogatók, a gazdasági és a politikai élet meghatározó szereplői részéről. Csalódást okozva azon százak, de inkább ezrek számára, akik azt remélték, hogy 1986 után Egerben láthatnak NB I-es futball-mérkőzést.

„Nézze, én még láttam a stadionban Rókáék féle csapatot. Azóta nem jártam meccsen, de az unokámnak megígértem, hogy vele együtt kimegyek, mert itthon ugye ez tényleg ritkaságnak számít. Erre mi történt? Hiába volt csapat, egyszer sem játszhatott hazai pályán bajnokit. Milyen munka ez kérem! Nehogy már mindenért a világítás nem létére hivatkozzanak már!” Nagy Kálmán bácsi tősgyökeres egri lakosként osztotta meg véleményét a helyzetről, megjegyezve: őt bizony most már „hat lóval sem tudják kihúzni a meccsre”.

Kicsit távolabb tekintve a megyeszékhelytől, Besenyőtelektől kezdve, Hevesen át egészen Mátrafüredig a sportág szimpatizánsainak tucatja adta a Hírlap tudomására, hogy élvonal esetén „ezerrel megyünk Egerbe”. Nem mentek, mert nem volt miért és kiért.
„Túl gyorsan jött minden” – állapította meg Vancsa Miklós. A február elejéig klubigazgatóként tevékenykedett vezető ezzel alighanem a probléma gyökeréig hatolt. A tavaly májusban megszerzett NB II-es bajnoki címet követően nem hogy összefogtak volna az érdekeltek, várták a másik lépését. A stadiont működtető önkormányzat feltette a kezét: örülnek az NB I-nek, de nincs plusz pénzük a focira, a gazdálkodást oldja meg másként a klub. A főtámogató, a 2011-ben érkezett budapesti vállalkozó, Jámbor János a humánrészre összpontosítva kijelentette, hogy magára vállalja a szakmai stáb és a játékos keret finanszírozását, ám a létesítmény-fejlesztése a tulajdonos feladata. Az eredmény ismert. A Magyar Labdarúgó Szövetség azok után sem engedélyezte a hazai bajnoki mérkőzések rendezését a Szentmarjay Tiborról elnevezett stadionban, hogy időközben az elvárt biztonsági követelmények egy részét teljesítette a klub. A fény viszont csak nem gyulladt fel, ám közben újabb és újabb időpontokra hivatkozva ment az ígérgetés. Az albérletbe kényszerült csapat fokozatosan átment „utazó vándorcirkuszba”, amelynek tagja azonban elveszítették szórakoztató jellegüket. Velük tették ezt.

Mivel Jámbor János az év elején megelégelte, hogy rajta kívül senki nem akar sem a városban, sem megyében komoly támogatást nyújtani, ezzel együtt (illetve nélkülük) pedig a létesítmény-fejlesztés is megmaradt a hitegetések mezején, „takaréklángra” váltott. Neki az újbóli NB II. sem jelentett volna kudarcot, csak kész lett volna a világítás. Ám ahogy Jámbor türelme, úgy maga a főszponzor is elvesztett az egri futball számára. Azt már februárban sejteni lehetett, hogy a fővárosi üzletember távozása sokkal többet jelent egy „érvágástól”. Az új többségi tulaj, John Marshall úgy érkezett varázsütésre, hogy előtte Vácott tapasztalhatta: még a saját, magyarországi embereiben sem szabad tökéletesen megbízni. Az angol nem tanult a leckéből, egri szerepvállalása úgy ért véget, hogy Hevesben is megvezették. Az Egri Futball Club Kft.-ben birtokolt 75 százalékos tulajdonrészéről egy forint ellenében történő lemondása után is az állítható el a britről, hogy vele nem nyert semmit a klub. A csőd szélére jutott egylet viszont röpke néhány hónap alatt alaposan lejáratta Eger nevét. Az országos média tele volt és tele van az éppen aktuális válságjelentéssel, találgatva a jövőbeli folytatást.
Időközben felszínre került, hogy a teljes utánpótlás (ideértve az NB III-as tartalékcsapatot is) is súlyosan sérült szenvedője a pénz nélkül vergődő egyletnek. Jelen helyzetben ugyanis több tucat (sőt száz!) gyerek veszhet el az egri és a megyei labdarúgás számára. A 700 milliós stadionfejlesztésnek is lőttek, mint ahogy az NB II-es licencre sem mutatkozik sok esély. A klub, a város (így együtt) nem tudott élni a TAO adta lehetőséggel sem, elbukva több száz millió forintot.
A kár nagyon súlyos. Veszett a futballba vetett hit, a lelkesedés, sok-sok pénz és rengeteg lehetőség.
Kétség ne legyen, van még ettől lejjebb is.

A tartozás jócskán meghaladja a 100 milliót

Mint utólag kiderült, Jámbor János kölcsönként adott hozzávetőleg 80 millió forintot az Egri Futball Club Kft.-nek. Távozása, sőt, inkább elüldözése után a főtámogató ezt a pénz visszakérte a gazdasági társaságtól, amivel azonban adós az egylet. Ehhez az összeghez csatlakozik a február eleje óta halmozódó, immár 35 millió forintot is túllépő tartozás, amely a játékosok és a szakmai stáb fizetését, továbbá a szállítóknak járó követelést tartalmazza. Az önkormányzat mentőövként a csapatok utaztatását átvállalta, míg az MLSZ a váci stadion bérleti díját (alkalmanként 250 ezer forint) fedezi.

Technikai vezetőből klubtulajdonos vált

A jegyzőkönyv-kitöltés és az ügyes-bajos teendők intézése két éve még szerves részét képezte Kocsis Zoltán tevékenységének. Kétezertizenegyben azonban az Egri Futball Club Kft. százszázalékos tulajdonossá vált a hajdani kapus, és ez így tartott egészen idén február elejéig, John Marshall színre lépése után ugyanis 25 százalékos pakettel kisebbségbe került a tulajdont illetően. Arról megoszlanak a vélemények Kocsisnak abban mennyi része van, hogy idáig jutott az egri labdarúgás, az ebben a vonatkozásban többségi szerepvállalás egyáltalán nem tűnik túlzottnak.