viharkár

2017.08.11. 20:37

Sok háztartásban továbbra sincs áram a Nyugat-Dunántúlon

Nyolcvanöt településen mintegy tízezer-kilencszáz háztartásban továbbra sincs áram a csütörtök esti vihar miatt Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében, a javítás várhatóan kilencezer háztartásban szombatra húzódik.

Egyházi Nikoletta, az E.ON szóvivője közölte: Vas megyében 7879, Zalában 1879, Győr-Moson-Sopronban pedig 1116 fogyasztónál nincs áram.

A szolgáltató továbbra is teljes létszámban, az ország más régióiból átcsoportosított szakemberekkel és külső partnerek bevonásával javítja az áramhálózatot ért sérüléseket.

Az E.ON munkáját a katasztrófavédelem továbbra is segíti, a kidőlt fák eltávolításán dolgoznak a tűzoltók, hogy a szolgáltató szakemberei a javításokat elvégezhessék. A vezetékekre dőlő fák, leszakadó nagyméretű faágak okoztak jelentős károkat az áramszolgáltatásban, de sok oszlopot, köztük vasszerkezeteket is kidöntött a szél.

A javítást nehezíti, hogy egy-egy hálózatszakaszon gyakran három-négy különböző ponton is elszakították, vagy megrongálták a villamos hálózatot a kidőlt fák.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában