5 éves a 888

G. Fodor Gábor 888.hu-n megjelent írását változtatás nélkül közöljük:

Az első szó a köszöneté.

Köszönjük a 888-as olvasóknak, hogy itt vannak velünk, követnek bennünket, perlekednek, vitatkoznak, helyeselnek, reménykednek, felháborodnak – ha kell, helyre is tesznek minket és végül: leszavaznak a jobboldalra. Az olvasók a mi erőforrásaink. Nélkületek sehol sem tartanánk. Köszönjük, hogy olvastok minket.

A második gondolat is a köszöneté. 5 év nagy idő. Köszönöm mindenkinek, aki az elmúlt évek során munkájával, lelkesedésével, hitével előbbre vitte közös ügyünket, a tanulság világos:

csak közösen megy, és csak akkor, ha egy irányba húzunk

– másképp nem lehet.

Belegondolni is kimerítő, hogy mennyi minden történt a világban és történt velünk is bő 1800 nap alatt. Megindult a migránsáradat, terrormerényletek tartották rettegésben Európa nagyvárosait, a britek kiléptek az Unióból, Trump lett Amerika elnöke, George Soros feljött a víz fölé, a liberális PC ellentámadásba lendült, Amerikában a nagy mítoszt sutba vágó polgárháború zajlik, és jött egy új háború is: közöttünk jár a koronavírus-járvány. Mindeközben a magyar miniszterelnök fellépett a nagypályára. A nagypolitika alakítója lett, azokkal együtt formálja a világot, akikkel korábban elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy súlycsoportba kerülhet egy közép-európai nemzet első embere.

Ez is megtörtént és mindez

ellenszélben.

Az ellenszelet mi is ismerjük. Nem véletlenül írtuk már a kezdetek kezdetén zászlónkra:

„csatlakozz a lázadókhoz!”,

nem véletlenül mondjuk most:

”Mi vagyunk Soros ellenzéke.”

Persze, érdekes kérdés, mi jár annak a politikában, aki megelőzi korát. Mindenkit megelőzve indítottunk itthon „Fehér férfi” rovatot, érzékelve a liberális őrület pusztításait, mindenkit megelőzve lett nálunk megtárgyalandó problémává kit, hogyan és miért hallgattat el a facebook-gondolatrendőrség (Censored-rovat), mindenkit megelőzve mi mondtuk először, hogy a jobboldaltól sem idegen a zöld gondolat, ezért lett nálunk „Ökojobb”-rovat – és a sort folytathatnánk. De abból, amit eddig tettünk, nem lehet megélni.

Minden nap új küzdelem kezdődik.

Úgy, hogy az a közeg, amiben tesszük a dolgunkat, megdöbbentő és földrengésszerű változásokat él át. 5 évvel ezelőtt a kontextus a következő volt: a klasszikus nyomtatott lapok és a hagyományos televízió válsága zajlott, vagyis: aki el akart érni az emberekhez, annak internetes lapot kellett csinálnia. És mi ma a helyzet? A print és tévé helyzete nem lett jobb, de az internetes lapok is válságba kerültek. Az online térben rengeteg a zaj, ha úgy tetszik, zajmenedzsment zajlik.

A plebejus-újságírás anélkül csinált forradalmat, hogy látványos gesztusokkal meghirdette volna érkezését.

Ma mindenki potenciális újságíró és mindenki tekintély lehet, aki megszólal az online-térben. Ez persze az újságírás és a tekintély leértékelődését is magával hozza.

Valójában a tekintély, a hierarchia válságáról van szó.

A tekintélyt onnan ismerjük fel, hogy ki- vagy felül emelkedik a masszán, és időtálló. Ma, mivel bárki lehet beszélő, megszólaló, újságíró, mindenki tekintély lehet, de nem lehet időtálló. Mint a repülő halak a tengeren, kiemelkednek a vízből, repülnek néhány métert, hogy aztán újra lebukjanak. Ma az internetes újságoknak meg kell küzdeniük a figyelemért mindenki mással is, aki jelen van az online-térben. Mulatságos látni itthon is a liberális lapok kísérletezését, akik technológiailag a print-logikához való visszatérést képviselik, mondván: szükségünk van előfizetőkre, filozófiailag nézve pedig a szabadság végtelen és korlátlan világában, amelynek maguk is hírnökeik,

éppen a liberálisok kérnek elköteleződést és hűséget követeiktől.

Mindez csak egy kicsit tűnik kognitív disszonanciának.

Mint ahogy az is annak tűnik, hogy abban a világban, amelyben mindent lehet és amelyben eltűnt már az ingerküszöb,

fénykorát éli a helyes gondolkodást és a szavak kimondását előíró, illetve tiltó cenzúra.

Ez részben technológiai kérdés: a facebook és társai járnak elől, részben civilizációs: a liberális korszellem hatalmas erővel feszül neki a hagyományos tájékozódási pontoknak: férfi és nő, nemes és alantas, teljesítmény és annak hiánya, nemzetek, család, Isten.

Mit lehet tenni?

Technológiai kihívásra nem lehet technológiai választ adni: ez az a tér, amelyben meg kell küzdenünk az igazunkért. Lehet rá politikai választ adni: a saját igazságok sikeres képviselete és az erős nemzetek, amelyek megrendszabályozzák a tech-óriásokat. A kimenetel azonban nem magától értetődő. Itt is ellenszélben kell előre haladni. A dolog ma úgy áll, hogy

a liberális korszellem szőnyegbombázást hajt végre az életünkön.

Mindenhonnan ömlik ránk az elfogadás, az érzékenyítés, a helytelennek minősített előítéletekkel való leszámolás, a hagyományos értékek nevetségessé tétele és kigúnyolása. Ez elől nem lehet elzárkózni, az ablakot nem lehet bezárni, a világtól nem lehet elvonulni.

Van azonban remény.

Azt gondolom, hogy

azok a hagyományos értékek, amelyekben hiszünk és amelyek mentén élünk, végső soron erősebbek, mint a minket körülvevő őrület. Az életünk a tanúság erre.

Mert egy elv és érték csak akkor ér bármit is, ha áldozatot hoztunk érte. Ha azt akarjuk, hogy a mi világunk legyen a gyerekeink jövője is, küzdjünk meg érte. Van az úgy, hogy még a gáncs is előre visz. Ezért

ne várjuk, hogy majd megfordul a szél. Húzzuk magasabbra a zászlónkat.

Nekünk egy van belőle, és nem tizenkettő. Piros-fehér-zöld és nem szivárványszínű. Egy életünk van, nem fér bele minden. Vannak kötelességeink. Van jó és rossz. Álljunk ki magunkért.

Ezért ne kérje tőlünk senki, hogy hátráljunk meg, mert ezzel csak olajat önt a tűzre. Húzzuk a zászlónkat még magasabbra. És még magasabbra.

Boldog születésnapot 888!