Boross Péter: a baloldal nem tudna kormányozni

Boross Péterrel a Magyar Nemzet készített interjút.

Alig egy hónappal a köztársaság kikiáltását és a Független Kisgazdapárt elnöke, Nagy Ferenc miniszterelnöki beiktatását követően, 1946. március 5-én a kommunista párt vezetésével megalakult a Baloldali Blokk, amely deklarálta, hogy a baloldal együttes erővel veszi fel a harcot az előretörő reakcióval szemben, amely a magyar demokrácia vívmányait veszélyezteti. Ennek jegyében azonnal frontális támadást indítottak a demokrácia és annak fő ereje, a kisgazdapárt ellen, s egy-másfél év alatt fel is számolták az eleve korlátozott demokráciát. Ez hogyan történhetett?

Először is rögzítsük, hogy Magyarországon 1945 előtt alig volt néhány kommunista, így kommunista mozgalomról a két háború közötti időszakban – leszámítva 1919 tavaszát-nyarát – nem lehet beszélni. A második világháború végén, a megszálló szovjet hadsereggel együtt jöttek vissza Rákosiék Moszkvából azzal a küldetéssel, hogy Magyarországon is bevezetik a bolsevik rendszert. Az volt a nagy ötletük, hogy megcsinálják a földosztást, mondván, ez a magyar nép régi óhaja. Nagy sikert reméltek tőle, ezért tartották fontosnak, hogy kommunista legyen a földművelésügyi miniszter. Ez a földosztás a legostobább és -kártékonyabb művelet volt, amivel a tulajdonokat szétdúlták, elaprózták a termőföldet, és nem teremtették meg a feltételeket az életképes földműveléshez, nyilván már a szovjet mintájú téeszesítésre gondolva. Szinte mindenkinek megadták a választójogot, mert arra számítottak, hogy a parasztok rájuk fognak szavazni. Sajnos a nemzetinek nevezett parasztpárt vezetői a kommunisták társutasaiként kezdettől szégyenletes szerepet játszottak mind a földosztás során, mind a vidéki hatalmi viszonyok átrendezésében.

Mégis az 1945. őszi nagy-budapesti törvényhatósági és a nemzetgyűlési választásokon egyaránt a kisgazdapárt győzött, mégpedig abszolút többséggel. Pedig a baloldal már akkor összefogott ellene.

Ennek hátterében az volt, hogy a megszállt Magyarországon a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot vezető Vorosilov marsall –­ az amerikaiak és az angolok gyáva, gyalázatos asszisztálásával­ – minden politikai és személyi kérdésbe beleavatkozott, amit a szovjet birodalom szempontjából és érdekében fontosnak tartott. A szovjetek és magyarországi csatlósaik abban reménykedtek, hogy ha a kommunisták és a szocdemek közös listán indulnak Budapesten, akkor simán nyernek. Emlékszem, a Ludas Matyi vicclapban a választás napján megjelent egy kép, hogy Rákosi és Szakasits egy lovon ülnek, és elsőként szakítják át a célszalagot. Azonban a kisgazdapárt kapott abszolút többséget, ami nagy pofon volt. Ezután Vorosilov azt próbálta kikényszeríteni, hogy a november 4-ei nemzetgyűlési választáson a kisgazdák közös listán induljanak a baloldali pártokkal, és előre állapodjanak meg a képviselői helyek arányáról. Az FKGP vezetése a nagy nyomás ellenére sem ment bele a közös listába, amiben Kovács Béla főtitkárnak volt a legnagyobb szerepe.

A nemzetgyűlési választáson még nagyobb pofont kaptak a kommunisták, mégis bekerültek a koalíciós kormányba és kulcsfontosságú pozíciókat kaptak. Miért?

A kommunista és a szociáldemokrata párt tizenhét-tizenhét százalékot kapott, a parasztpárt pedig csupán hetet, így a három baloldali párt együtt is alig érte el a negyven százalékot. A kisgazdapárt pedig egyedül megkapta a szavazatok ötvenhét, a képviselői helyek ötvennyolc százalékát. A választási eredmény megmutatta, a magyar nemzet természetes önvédelmi ösztöne milyen jól működött, az orosz megszállás és nyomásgyakorlás ellenére a demokráciát választotta. A magyar ember volt olyan józan, hogy a földet elfogadta a kommunistáktól, de nem szavazott rájuk. Mivel a kommunisták demokratikus módon nem tudták megszerezni a hatalmat, a szovjetek kényszerítésével alakult meg a négypárti koalíciós kormány, amelyben Rákosi és Szakasits miniszterelnök-helyettesi pozíciót kapott, és kommunista kézbe került a kulcsfontosságú belügyminisztérium is. A kisgazdák részéről sokan Sulyok Dezsőt akarták miniszterelnöknek, de végül Tildy Zoltán és Nagy Ferenc rivalizálásából előbb Tildy, majd Nagy Ferenc lett a miniszterelnök, amikor Tildyt köztársasági elnökké választották. Sulyok kiváló politikusi alkat volt, ő alkalmasabb, méltóbb kormányfő vagy államfő lett volna mindkettőjüknél. A köztársaság kikiáltása után alig egy hónappal pedig – a kommunisták követelésére – kizárták Sulyok Dezsőt és bajtársait a kisgazdapártból. Ezzel kezdődött el a legnagyobb demokratikus párt fölszeletelése, egyben a demokrácia felszámolása.

Ez egy héttel a Baloldali Blokk zászlóbontása után történt, amelynek ön szemtanúja volt Kaposváron. Ez hogyan történt?

Én akkor hetedikes gimnazista voltam. Apám erdőmérnök volt, az erdőigazgatóságon dolgozott, amelynek az irodája a gimnázium mellett volt. Március elején Páti tanár úr szólt apámnak, hogy holnap itt tart nagygyűlést a három baloldali párt, „ne engedd a gyereket az utcára!” Miután apám azt mondta, hogy nem mehetek sehova, a gróf Tisza István utcán levő lakásunk ablakából néztem, ahogy az állomástól – ahová különvonatok érkeztek az ország minden részéről – tömegek vonultak az utcánkon keresztül a futballpálya felé. Magas, erős fiatalemberek, jól láthatóan fegyverrel az oldalukon jártak föl-alá a városban. Aztán megjelent Rákosi Mátyás, Szakasits Árpád és Veres Péter, ők voltak a szónokok. A város meg volt rettenve, de a lidércnyomás egy nap alatt elmúlott. És ismét kezdődött az a fajta reménykedő óhaj, hogy nem marad ez sokáig. A város nagy része ugyanis meg volt győződve arról, hogy a békeszerződés aláírása után ki fognak vonulni hazánkból az oroszok.

Miért pont Kaposvárt választották első helyszínként a baloldali pártok, hogy onnan üzenjenek hadat a kisgazdapártnak?

Kaposvár a baloldal szemében reakciós város volt, olyan egyértelműen jobboldali fellegvárnak számított, hogy talán ezzel is akarták jelezni, ki az úr a háznál. Hogy milyen volt a városban a közhangulat, arra mondok egy példát. Egyszer a gimnáziumból mentem hazafelé, amikor hallottam három középkorú hölgy beszélgetését. Kaposváron egy nő belépett a kommunista pártba, és ők felháborodva azt mondták az illetőről, hogy nő létére kommunista. Ez olyan elképesztő dolog volt akkor, amit ma már nem is lehet elképzelni.

A somogyi megyeszékhelyen milyenek voltak az erőviszonyok hetvenöt éve?

A főispán kisgazda volt: Vidovics Ferenc, aki nagyszerű ember volt, a polgármester a szociáldemokrata Boór József bácsi, aki még jól olvasni sem tudott, az alispán pedig kommunista. Ott működött Frank László, a hírhedt népügyész, Somogy megye egyik gazdag famíliájának a tagja, aki olyan jól csinálta az „emberirtást”, hogy ő lett 1946 elején a Szálasi-per ügyésze. De a baloldal Kaposváron csak a funkcionáriusok révén létezett, nem volt tömegbázisa.

És milyen volt a hangulat a gimnáziumban?

A tanárok többsége óvatos volt, hallgatott, de a tanulók többsége nem kedvelte a kommunistákat, és ennek kamaszos hévvel többször hangot is adtunk. 1946 tavaszán, az érettségi szünetben történt a nagy visszhangot kiváltó lázadásunk, aminek az volt az előzménye, hogy valaki kitett egy szöveget a gimnázium épületének falára, hogy „halál a kommunistákra!” A rendőrség lecsapott a gimnáziumra, vagy tizenöt gyereket bevittek, erre mi hetedikesek sztrájkot hirdettünk. Én is őrségben álltam, nem engedtük be a kisebb diákokat, hazazavartuk őket. Pont akkor jött oda a politikai rendőrség Csongrádi nevű vezetője, és amikor látta, mit csinálok, őrizetbe vett. A rendőrségen átadott egy főhadnagynak, aki apám régi ismerőse volt, s ő jóindulatúan arra figyelmeztetett, „te marha, mondj már valamit, mert ez agyonver téged”, és leküldött a fogdába. Ott egy napot töltöttem, közben ment a politikai harc, aminek a vége az lett, hogy engem is kiengedtek, Csongrádit pedig elhelyezték Kaposvárról.

Vagyis 1946 tavaszán a kommunistákat Kaposváron még sikerült meghátrálásra kényszeríteni?

Ez egy durva, otromba akció volt a részükről, de akkor még nem volt egyértelmű a helyzet, meg hát gyerekekről volt szó, és a városban óriási volt a felháborodás, a kisgazda főispán is kiállt mellettünk. A helyzet 1947-ben változott meg, amikor a „köztársaság-ellenes összeesküvés” ürügyén először az oroszok elhurcolták Kovács Bélát, majd a kommunisták kikényszerítették Nagy Ferenc miniszterelnök lemondását és Varga Béla nemzetgyűlési elnök Nyugatra távozását. A kékcédulás választások után pedig fölszámolták a maradék demokráciát is, s 1947 októberében kivégezték a koncepciós perben, hamis vádak alapján halálra ítélt Donáth Györgyöt.

Ő a Magyar Közösség nevű titkos baráti társaság egyik vezetője volt, akinek az volt a főbűne, hogy azt javasolta társainak: „fogjon össze a magyar társadalom minden rétege a keresztény erkölcs és a magyar öntudat közös nevezőjén!”

Donáth György nagyszerű ember volt, aki a koncepciós per során a legbátrabban viselkedett, s az utolsó szó jogán elmondott, több órás beszéde a magyar történelem legnagyobb szónoklataihoz mérhető, ezért érdemes lenne tanítani minél szélesebb körben. Csak nehogy összetévessze valaki Donáth Ferenccel, akinek az unokája most nyugodtan közszerepet vállalhat, európai parlamenti képviselő. Ma már kevesen tudják, hogy Donáth Ferenc a kommunista párt főtitkársági irodájának vezetője volt, Rákosi jobbkeze, és a Központi Vezetőségben a Rajk-ügy előadója, vagyis vér tapadt a kezéhez. Ez körülbelül olyan, mintha Göring unokája ma Németországban politikai szerepet kapna. Vagy ki gondolt arra még nemrég is, hogy a véres kezű kommunista Apró Antal unokájának neve a demokratikus Magyarországon felmerül lehetséges miniszterelnök-jelöltként?

Bár az utódok nem felelősek szüleik, nagyszüleik vétkeiért, az ismert mondás szerint nem esik messze az alma a fájától. A hetvenöt évvel ezelőtti történéseknek milyen tanulságuk, üzenetük van ma, amikor összeállt az új baloldali blokk a Gyurcsány-párt vezetésével?

Az akkori és a mai baloldal között annyi a különbség, hogy régen sem volt teljes egyetértés, de olyan egyértelmű kommunista uralom volt, hogy a többiek már a kezdetben sem nagyon mertek ugrálni. És ha meg is tették néha, hamarosan börtönbe kerültek vagy menekülni kényszerültek. De akkor is éppúgy gyenge, kormányképtelen személyekkel volt tele a Baloldali Blokk, mint a mostani. Ma sincsenek kormányzati szerepkörre alkalmas embereik. A legtöbben azért léptek be ebbe a társaságba, hogy képviselői mandátumot kapjanak. A Jobbiktól az LMP-ig meg a Párbeszédig, esélyük se lenne önálló pártlistán bejutni a parlamentbe, így viszont pár ember kaphat befutó helyet a közös listán. Ezek nem pártok, nincs országos lefedettségű szervezetük, tagságuk, s most már a szocialisták is ide tartoznak. Az elvtelenség és a hatalomvágy hasonló, de annyi különbség van, hogy most akkora fokú félelem nincs, mint hetvenöt éve volt, Gyurcsány Ferenc ugyan uralja a mezőnyt, de nincs olyan eszköztára, mint Rákosiéknak volt. Ha véletlenül győznének, egyből összeugranának, és nem tudnának kormányozni. Mint az Antall-kormány tagja elég jól tudom, milyen nehéz feladat és szerepkör a kormányzati munka, amit ilyen dilettánsok, akik az új baloldali blokkban összeálltak, nem volnának képesek betölteni.

Ma azonban szerencsére nincsenek hazánkban megszálló csapatok, és az erőszakszervezetek sincsenek a baloldal kezében.

Én mégis aggódom, mert új helyzet adódott. Ma más, sokkal nagyobb a kommunikáció – különösen a televíziók és a közösségi média – szerepe és befolyása. A kommunikáció nagymértékben baloldali kézben van, és ezt a baloldalt támogatja az Egyesült Államok és az Európai Unió meghatározó része is. Ez az elvtelen és alkalmatlan baloldal ma úgy támaszkodik a Nyugat támogatására, ahogy elődei hetvenöt évvel ezelőtt Sztálinékéra, ezért azt kell mondanom, a labancok nem voltak olyan nemzetárulók, mint amilyen a jelenlegi destruktív baloldal a maga torz összetételében. Különösen Budapest veszélyes, ahol az emberek képesek voltak egy hozzáértő, komoly szakember helyett egy amatőr pozőrt választani főpolgármesternek. De bízom a vidék józanságában, mert mintha ott kevesebben és kevesebbet néznének rossz tévéket és internetes oldalakat.

A mostani nemzeti-keresztény jobboldal ön szerint egységesebb, erősebb és felkészültebb, mint az 1945-46-os kisgazdapárt volt?

Az elmúlt tíz év megmutatta, hogy a Fidesz és KDNP kormányzati szerepkörre érett, nemzeti-keresztény töltésű politikai irányultságot képvisel. Orbán Viktor vezetésével olyan pártszövetség jött létre, amely bizonyította: egymás után többször is tud győzni és kormányozni, még erős belső és külső ellenszélben is. Az elmúlt évtizednek eredményes gazdaságpolitika mellett ez a legfontosabb politikai teljesítménye, és ez alapot ad a bizakodásra, hogy a jövő tavaszi választás után is folytatódhat ez a kormányzás.

Borítókép: Boross Péter volt miniszterelnök