2021.08.29. 13:50
Székely János: a gyermek nevelésének legfőbb felelőse a szülő
A szombathelyi megyés püspök elmondta, mit gondol az LMBTQ-mozgalomról, gyereknevelésről.
Fotó: Cseh Gábor
A püspököt a 777.hu portálon megjelent írása kapcsán kérdezte a Vaol újságírója.
Miért érezte fontosnak, hogy a család körül kialakult vitában megszólaljon?
Nagyon sok aggasztó jelet lehet érzékelni a világban. Mára eljutottunk odáig, hogy az Egyesült Államokban egy cukrászt komoly pénzbírságra ítéltek azért, mert egy azonos nemű pár az úgy nevezett „esküvőjére” kért tőle egy tortát, amin két férfinak kellene lennie, és a cukrász udvariasan megmondta, hogy ő ilyet nem szívesen készít, erre beperelték azzal, hogy intoleráns, diszkriminál, és az üzletét súlyosan megbüntették. Eljutottunk odáig, hogy az Egyesült Államokban az egyik egyetemen azt a feladatot kapták a diákok, hogy azonos nemű párokat alkossanak, és kézen fogva sétáljanak az utcán, és mondják el, hogy milyen reakciókat kapnak. Ha valamelyik diáknak ehhez éppen nincs kedve, azt sajnálják, de ez a feladat. Vagy eljutottunk odáig Ausztriában – ahogyan ezt egy magyar anyuka elmesélte, aki a családjával kint élt hosszabb ideig –, hogy egy óvodászsúron azt vette észre, hogy az egyik gyereknek ugyan fiús frizurája van, fiús ruhát hord, de lánynevet visel. A végén megkérdezte a gyermek édesanyját, hogy ennek mi az oka. Mire a másik anyuka mosolyogva elmondta, hogy a kislány kétévesen elkezdett pisztolyokkal, autókkal, kardokkal játszani.
Akkor a szülők azt érezték, hogy ez a kislány döntött: fiú szeretne lenni. Ettől kezdve fiúsan fésülik és vágják a haját és így is öltöztetik. S már azt is eldöntötték, hogy tizenévesen, ahogy lehet, a hormonkezelést is elkezdik nála, hogy a teste se váljon nőiessé, hanem amennyire lehet, férfiassá alakuljon. Mire a gyerek fölnő, és kicsit is tudna dönteni az életéről, ez a nemváltás visszafordíthatatlanul megtörténik.
Eljutottunk odáig, hogy egy híres tudóst azért büntetnek meg, mert azt merte leírni, hogy azonos neműek között a szexuális kapcsolat nem természetes. Benedek pápa ezt nevezte a tolerancia diktatúrájának. Nem egyszerűen toleranciát kérnek az azonos neműekhez vonzódó személyek, hanem az egész társadalmat szeretnék elárasztani a maguk életszemléletével: a reklámokat, a filmeket, a közoktatást. Ez az, ami aggasztó. Nem egyszerűen azt kérik, hogy nemi vonzalma miatt ne érjen senkit megvetés és hátrányos megkülönböztetés, hogy a méltóságát tartsák tiszteletben. Ezzel a keresztény gondolkodás teljesen egyetért. S ha a múltban voltak ezen a területen az azonos neműek iránt vonzódókkal szemben elkövetett jogsértések és bűnök akár ez egyház, akár a társadalom vagy a családok részéről, azért őszintén kérjük a bocsánatukat. Ugyanakkor nagyon fontos lenne a másik oldalról tiszteletben tartani a társadalom egy nagyon jelentős részének a vágyát arra, hogy a család értékét óvjuk, hogy a gyermekek és a fiatalok nevelését ne a genderideológia hassa át.
Az írásának egyik kulcsmondata, hogy az ember nem a maga a teremtője. Ezzel szemben halljuk azokat a véleményeket, hogy mindenki hadd döntsön a maga identitásáról. Hogyan látja: az önmegvalósítási hullámban elfelejtettük ezt az alaptézist?
A felvilágosodás óta kicsit elhomályosult a nyugati ember előtt az, hogy mi a szabadság lényege. S elfelejtjük, hogy a szabadság mellett a másik alapképességünk az értelem, aminek természetes célja az igazság, a valóság felismerése. Akkor okos egy ember, ha mindig a valóságot ismeri meg. Ugyanígy működik a szabadságunk, az akaratunk is. A szabadságunk természetes célja az, hogy ismerjük fel a jót, az értéket, és afelé irányítsuk az életünket. Nem akkor szabad az ember, ha összevissza dönt. A szabadság nem az önkény, nem az objektív valóságtól, értékektől való elszakadás, hanem az érték fölismerése, afelé való törekvés. A nyugati ember ezt felejti el – egy száz-kétszáz év óta egyre inkább. Elfelejti, hogy az identitás nem olyasvalami, amit kitalálunk. Az ember nem önmaga teremtménye, az identitásunkat kaptuk. Ahogyan kaptuk az anyanyelvünket, kaptuk a szüleinket, a családunk történetét, azt, hogy melyik történelmi korba születtünk. Az ember ezt hálásan elfogadja. Ez az a talentum, amiből valamit ki kell hoznunk, még ha ez esetleg sebzett is, még ha nem is teljesen problémáktól mentes, akkor is ebből kell elindulnom, ebből a reális önmagamból, hogy az életem folyamán építkezzek. Nagyon torz lesz a világ, ha rengeteg önmagát megalkotó vagy önmagát megalkotni akaró ember létezik a társadalmunkban.
Egyértelműen állást foglalt: a házasság csak férfi és nő között lehetséges. Ugyanakkor egyre többen szorgalmazzák, hogy két férfi, illetve két nő is köthessen házasságot. Mi a véleménye: felettünk, akik püspök atyával értünk egyet, eljárt-e az idő, és már a modern idők szavát jelzi-e, amikor mások azt képviselik, hogy két ember között lehessen házasságot kötni?
Az egyik kísérlete a szélsőségesen liberális ideológiáknak a nyelvünk átalakítása. Ilyen támadás a nyelvünk ellen a házasság fogalmának az átalakítása. A házasság a természete szerint a férj és a feleség szeretetszövetsége, amely szerelem termékeny, amelynek gyümölcse (hacsak ezt valamilyen egészségügyi probléma nem akadályozza) a gyermekáldás. Ez a nemiség természetes célja. A keresztény életszemlélet abból a meggyőződésből indul ki, hogy a világ szeretetből, Isten szeretetéből fakad. Ezért alkotta Isten az embert férfinak és nőnek. S azt akarja, hogy a szeretet ne záródjon egy páros önzésbe, hanem termékeny legyen, életet adjon. Ez a Teremtő terve, ezt nevezzük házasságnak.
Nyilván vannak másfajta együttélési módok is: van olyan, hogy két férfi érez vonzalmat, és valamilyen módon egy közös életet elkezdenek. Mi, keresztények azt gondoljuk, hogy ez más, mint a házasság, függetlenül attól, hogy milyen jogokat kapcsolnak hozzá. Fontos, hogy ne keverjük össze a fogalmakat, ne homályosítsuk el a látásmódunkat. A család minden társadalom alapköve. E nélkül az érték nélkül a társadalom lassan életképtelenné válik és elhal.
Mennyire kell jobban és többet beszélni minderről az iskolákban? Mi lehet ebben az egyház feladata?
Azt gondolom, hogy amit manapság sok külföldi iskolában szexuális felvilágosítás címén tesznek, az néha rendkívül kártékony. Gyakran technikai dolgokat mondanak el a gyerekeknek a szexualitásról, és sokszor a tanuló azt szűri le magában, ha el tudja kerülni a nem kívánt terhességet és a nemi betegségeket, akkor gyakorlatilag nyitva az út, bele kell fogni a szexuális életbe. Azt gondolom, teljesen másról kellene szólniuk a házasságra felkészítő óráknak. Gyerekkoromnak az egyik legszebb emléke, ami hála istennek, majdnem mindennap megismétlődött: édesapám este fél 7 felé ért mindig haza. Édesanyám nagyon várta, lehetett látni, hogy izgatott, készítette a vacsorát, és ahogy a kulcs csörrent a zárban, örömmel sietett ki. Ahogy az ajtó nyílt, mindig átölelték egymást. Gyönyörű volt látni. Azt gondolom, hogy ezzel a minden este látott pillanattal a családi életre nevelés lényegét megkaptam.
A családi életre nevelésnek elsősorban arról kellene szólnia, hogy mi a házasság, az életre szóló szerelem és szeretet a lényege. Az önátadásról, a szeretetben való kiteljesedésről. Ennek a művészetét kellene tanítani. A szerelem, egy másik ember boldogítása nem mindig könnyű művészet, sokszor ára van. Tanítani kellene a konfliktuskezelést, azt, hogy a fiú értse a női lélek reakcióit és megfordítva. A Szombathelyi Egyházmegyében az összes katolikus iskolánkban elindítjuk a családi életre nevelés tantárgyát, aminek pontosan ez a célja. Ezt a foglalkozást ráadásul olyan emberek tartják, akik szép családban élnek, és a maguk hiteles életének példáját is odaviszik a gyermekek elé.
Az iskolai oktatásban és az óvodákban az LMBTQ-mozgalom képviselői is helyet kérnek maguknak. Mit tehet e téren a többségi társadalom?
A gyermek nevelésének a legfőbb felelőse a szülő. Ő az, aki az iskolát megbízza azzal, hogy gyermekét abban a szellemiségben neveljék, amit a szülő jónak tart, ebben segítse őt az iskola. Egy szülő joga az is, hogy megtiltsa, hogy ártalmas hatásoknak tegyék ki gyermekét. Egy kicsi gyerek nemi identitása olyan, mint egy kicsi növény, ami éppen csírázik. Érzékeny, nem lenne szabad ezt megzavarni olyan dolgokkal, amiket egy óvodás, egy általános iskolás képtelen feldolgozni. Azt gondolom, rengeteget lehet ártani egy kicsi gyereknek, ha hirtelen, a maga naturalitásában a világ sok-sok zűrzavarát ráöntjük. Amerikában jelent meg egy könyv, aminek az a címe: Gyerekek gyerekkor nélkül. Az elemzés arról szól, hogy a mai amerikai gyerekek kis felnőtteknek néznek ki. Eltűntek a copfos kislányok, akik énekelnek és körtáncot járnak vagy játszanak. Ez azért van, mert a felnőttvilág minden boldogtalanságát rájuk ömlesztik. Addig tud egy gyerek gyerek lenni, amíg hinni tud abban, hogy a világ szép, a szülei boldogok és a jó győz, amíg egy titokzatos „magzatburok” ott van az élete körül. Amint ezt valami széttépi, a gyerekkorának menthetetlenül vége szakad. Azt írja Marie Winn, a könyv szerzője, hogy a felnőttvilág legnagyobb bűne, hogy elvette a gyermekektől a gyerekkort. Óvni kellene a gyereket, mint kicsi palántát. Engedni, hogy növekedjen, nem szabad nagyon hamar kitenni a hideg télbe, mert a rügyei elfagynak.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten