Költségvetési csalás

2024.05.15. 11:30

Újabb személyt gyanúsított meg Cseh Katalinék uniós botrányában a NAV

A férfi abban a bűncselekményben vehetett részt, amelyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) már 2021 óta költségvetési csalás gyanújával nyomoz.

MW

Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Újabb személyt gyanúsított meg Cseh Katalinék uniós botrányában a nyomozó hatóság – tudta meg a Magyar Nemzet.

Az üggyel összefüggésben a NAV munkatársai azt feltételezik, hogy a Cseh családhoz köthető céghálózat tagjai gyanús körülmények között juthattak több milliárd forintnyi uniós pályázati pénzhez.

Az eljárást felügyelő Fővárosi Főügyészség a lapnak adott válaszából kiderül: „A kérdezett ügyben az eljárás érdekeire is figyelemmel arról áll módunkban tájékoztatni, hogy a nyomozó hatóság egy újabb gyanúsítottat hallgatott ki. A férfi a gyanúsítás ellen panasszal élt, ezt a főügyészség megvizsgálta és mint alaptalant elutasította.”

A gyanúsítottak száma ezzel már három főre bővült.

Három éve nyomoznak az uniós botránnyal kapcsolatban. 2021 nyarán, az Anonymus álarcos alak leleplező anyagai után kezdett foglalkozni a sajtó, az adóhatóság pedig költségvetési csalás gyanújával indított nyomozást.

A nyilvános adatok alapján ugyanis arra lehetett következtetni, hogy a Cseh Katalinék családi vállalkozásához köthető céghálózat tagjai bűncselekménygyanús körülmények között pályáztak és nyertek el 4,8 milliárd forintot. A NAV szakemberei áttekintették a nagyjából fél tucat gazdasági társaságból álló hálózat elmúlt években benyújtott uniós tendereit. Ezek után a nyomozók megállapították, hogy a vállalkozások összehangoltan pályáztak uniós és hazai pénzekre.

A teljes cikk IDE KATTINTVA olvasható!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában