Kapcsolatok

2024.07.06. 09:36

A magyar EU-elnökség fontos célja az együttműködés javítása a türk államokkal (videó)

A türk államok kritikusan fontos szerepet játszhatnak a globális együttműködéshez való visszatérében, Magyarország az európai uniós elnöksége idején ezért fontos célnak tartja a kapcsolatok javítását ezen országokkal is - jelentette ki a tráca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az azerbajdzsáni Susában.

MW

Forrás: Facebook / Szijjártó Péter

A tárcavezető a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) külügyminiszteri munkaülésén hangsúlyozta, hogy az emberiség válságokkal teli időszakot él, és Magyarország olyan ország, amely már több mint két éve a szomszédban tomboló háború árnyékában kénytelen élni.   

Rámutatott, hogy az ukrajnai fegyveres konfliktus egyik fő következménye a kommunikációs csatornák ellehetetlenülése, ami pedig erősen rontja a kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatok, s a fenntartható eurázsiai együttműködés megőrzésének esélyét.   

Ennek kapcsán kifejtette, hogy Magyarország az európai uniós elnöksége idején mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy megakadályozza a világ ismételt blokkosodását, hazánk ugyanis továbbra is a konnektivitásban, a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésben érdekelt.   

Kiemelte, hogy 

a globális együttműködéshez való visszatérés szempontjából a türk országok kritikusan fontos pillérnek számítanak, ezért is fontos célja Magyarországnak az együttműködés javítása az EU és a TÁSZ között.   

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy hazánk új lendület, új dinamizmus forrásaként tekint a türk államokra, amelyek a mai nehéz helyzetben nagyban hozzájárulhatnak az EU versenyképességének erősödéséhez.   

Leszögezte, hogy Magyarország a legjobb példa arra, hogy miként lehet lényeges szerepe a térségnek Európa energiabiztonságában. Ezzel összefüggésben emlékeztetett rá, hogy idén Magyarország vált az első olyan, Törökországgal nem szomszédos országgá, ahova török földgáz érkezik.

Rámutatott arra, hogy az ukrajnai háború kirobbanása óta az egyetlen sikeres közvetítési kísérlet még mindig Törökország nevéhez fűződik a gabonaegyezménnyel.   

A miniszter kijelentette, hogy a TÁSZ-államok megerősödése abszolút egybevág Magyarország nemzeti érdekeivel. Ennek további előmozdítása kapcsán négy fő pontot említett. Az első, hogy százmillió dollárral nemrég lezárult Magyarország csatlakozása a türk beruházási alaphoz, ami nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a hazai cégek jelentősebb hozzáférést kapjanak az érintett országok piacaihoz, és ezáltal a mostaninál is többet tudjanak profiálni a térség gazdasági növekedéséből.

   

Tájékoztatása szerint ehhez igen jó alapot nyújt, hogy a kereskedelmi forgalom ezen országokkal tavaly 27 százalékkal bővült, így elérve az ötmilliárd dollárt, ami újabb rekordnak számít.

Emellett igen fontosnak nevezte Vásári István kinevezésének jóváhagyását a TÁSZ európai, budapesti székhelyének az élére.   

Majd pedig arról is beszámolt, hogy az Aszálymegelőzési Intézet első két projektje Üzbegisztánban és Kirgizisztánban zajlik, ami helyzetbe hozhatja a fejlett magyar vízgazdálkodási technológiákat itt is.   

Végül kifejtette, hogy a kulturális kapcsolatokra is nagy hangsúlyt fektetnek, amit jól demonstrál, hogy Magyarországra idén 1585 diák érkezett tanulni ösztöndíjjal a türk államokól.

Magyarország és Törökország együttműködése egy igazi sikertörténet

Magyarország és Törökország együttműködése egy igazi sikertörténet - írta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter az azerbajdzsáni Susában, a Türk Államok Szervezete csúcstalálkozójának helyszínén írt bejegyzése szerint a két ország közötti kereskedelmi forgalom újabb rekordot döntött, tavaly már a 4 milliárd dollárt is meghaladta.   

"Továbbá az együttműködésünk Törökországgal hozzájárul hazánk energiaellátásának biztonságához, idén ugyanis mi lettünk az első olyan Törökországgal nem szomszédos ország, ahová Törökország földgázt exportál" 

- fogalmazott a tárcavezető.   

Hangsúlyozta, hogy Magyarország földgázellátása nem lenne megoldható a Török Áramlat vezeték és Törökország megbízható tranzitszerepe nélkül; tavaly mintegy 6 milliárd köbméter földgáz érkezett ezen az útvonalon Magyarországra és idén is folyamatosan megbízhatók a szállítások.   

Hozzátette, hogy folyamatosan egyeztetnek az energetikai együttműködés kiterjesztéséről a kőolajkitermelés és nukleáris energia területére.   

Szijjártó Péter azt írta, hogy "uniós elnökségünk alatt össze kívánjuk hívni az EU-Törökország Társulási Tanács ülését, és a kereskedelmi együttműködés fejlesztése érdekében szeretnénk megújítani az EU és Törökország vámunióját és előre szeretnénk lépni a vízumkönnyítés terén is".

Török külügyminiszter: széles körű békeplatformra van szükség a rendezés érdekében

Törökország álláspontja szerint az ukrajnai háború rendezése érdekében országok széles körű részvételén alapuló nemzetközi békeplatformra van szükség - jelentette ki szombaton Hakan Fidan török külügyi tárcavezető a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) külügyminiszteri tanácskozásán az azerbajdzsáni Susa városában.

"A már harmadik éve zajló ukrajnai háború proxyháborúvá változott. A jelenlegi stratégiai környezet arról tanúskodik, hogy a konfliktus szereplőinek nincs egyéb prioritása a fegyverzet felhalmozásán és az egyre agresszívabb harci tevékenységek megvalósításán kívül. Úgy véljük, hogy a háború leállításának érdekében a tartós békét célzó erőfeszítéseket jóval szélesebb alapra kell helyezni. Szükséges létrehozni egy békeplatformot, amely segít elejét venni a megosztottság elmélyülésének, lehetővé teszi a magas fokú részvételt és képviseletet, valamint elsőbbséget biztosít a diplomáciának" - hangsúlyozta a török diplomácia vezetője.   

Fidan, akit a török külügyminisztérium közleményben is idézett, mindezzel összefüggésben egymást kiegészítő jellegű együttműködésre szólította a Türk Államok Szervezetének tagjait.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában