Kegyetlenség

2024.07.14. 21:15

A terroristák áldozatait rejtő tömegsírra bukkantak Irakban

Az áldozatokat az Alo Antar kút mélyén találták meg a Moszultól - az Iszlám Állam egykori székhelyétől - 70 kilométerre nyugatra.

MW

Az Iszlám Állam terroristái által meggyilkolt, azonosítatlan áldozatok temetése

Forrás: Anadolu via AFP

Fotó: Karrar Essa

Az Iszlám Állam terrorszervezet által lemészárolt több mint száz ember holttestét rejtő tömegsírra bukkantak Irakban - erősítette meg egy illetékes kormányzati tisztségviselő vasárnap az AFP francia hírügynökségnek.

Az áldozatokat az Alo Antar kút mélyén találták meg a Moszultól - az Iszlám Állam egykori székhelyétől - 70 kilométerre nyugatra levő Tell-Áfár körzetében. Összesen 139 ember földi maradványait emelték ki, illetve további emberi testrészeket is találtak. Férfiak és nők egyaránt voltak köztük. Szemtanúk elmondása szerint, illetve a tömegsírban talált ruhadarabok alapján jezidik vagy türkmén síiták lehettek az áldozatok, illetve olyan moszuliak, akik az iraki biztonsági erők szolgálatában álltak - mondta el Dia Karim, a tömegsírok feltárásával foglalkozó kormányzati alapítvány igazgatója.

Ugyancsak szemtanúk elmondására alapozva feltételezik azt a hatóságok, hogy ezeket az embereket az Iszlám Állam 2014 és 2017 között gyilkolhatta meg, abban az időszakban, amikor ellenőrzésük alatt tartották Moszult.

Az Alo Antar nevű kútban kialakított tömegsírt azt követően fedezték fel, hogy az iraki biztonsági erők 2017-ben visszafoglalták a térséget a terroristáktól, de az áldozatok földi maradványainak kiemelése csak május elején kezdődött meg.  Az áldozatokat agyonlőtték vagy elvágták a torkukat. A holttesteket a gyilkosok nem eltemették, hanem csak egyszerűen a 12-42 méteres mélységbe vetették. Azonosításuk céljából DNS-vizsgálatokat fognak végezni Bagdadban.

Az ENSZ szerint az Iszlám Állam 2017-es bukása után több mint 200 tömegsírt hagyhatott maga után, amelyek akár 1200 ember földi maradványait rejthetik.

A tömegsírok felkutatása mellett Irakban máig folyik a Szaddám Huszein diktatúrája idején meggyilkolt emberek földi maradványainak feltárása is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában