Jó tudni!

2024.07.09. 10:11

Felsőoktatási felvételi: eddig lehet módosítani a megadott képzések sorrendjét

Szerdáig pótolhatják a felsőoktatásba felvételizők a még hiányzó dokumentumaikat az e-felvételi felületén, a jelentkezéskor megadott képzések sorrendjének módosítására azonban még jövő keddig van lehetőségük – közölte az Oktatási Hivatal (OH) hétfőn az MTI-vel.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A tájékoztatás szerint a jelentkezők a pontszámításhoz még szükséges dokumentumokat a felvi.hu honlapról elérhető e-felvételi rendszer „dokumentumok” menüpontjában tölthetik fel, és ugyanitt követhetik nyomon azok elbírálását is.

Nem kell feltölteni a 2006. január 1. után megszerzett érettségi bizonyítványt, illetve tanúsítványt – így az idén május-júniusi érettségi eredményeket tartalmazókat sem –, a 2003. január 1. után megszerzett nyelvvizsga-bizonyítványokat, valamint a 2006. február 1. után szerzett hazai oklevelet – ismertették, hozzátéve, hogy ezek adatait az oktatási hivatal az elektronikus közhiteles nyilvántartásokból veszi át.

Az idei érettségi eredmények folyamatosan érkeznek meg a központi felvételi nyilvántartásba. a határidő lejártáig benyújtott dokumentumok és a beérkező közhiteles adatok feldolgozása a ponthatárok kihirdetéséig tart. Az idén külföldön érettségizők vagy felsőfokú oklevelet szerzők számára a dokumentumbenyújtási határidő szintén jövő kedd – közölték.

A közlemény szerint a felvételizők egyetlen alkalommal módosíthatják a jelentkezéskor megadott képzések sorrendjét, az e-felvételi „sorrendmódosítás” menüpontjában. Azoknak, akik még nem éltek ezzel a lehetőséggel, a 2024. évi általános eljárásban első ízben alkalmazott új szabályok miatt a sorrendmódosításra július 16-ig van lehetőségük.

A felvételizőknek azt javasolják, hogy sorrendmódosításkor járjanak el körültekintően, azt elsősorban megváltozott döntésük vagy élethelyzetük alapján tegyék meg, ne az esélylatolgatás miatt.

A szeptemberben induló képzések ponthatárait július 24-én hirdetik ki, és azok elsőként a felvi.hu honlapon lesznek elérhetők.

Azok a felvételizők, akik a jelentkezéskor megadták a mobilszámukat, már aznap sms-értesítést is kapnak az eredményről. A besorolási határozat – amely tartalmazza, hogy a felvételiző mely képzésen kezdheti meg tanulmányait szeptemberben – a ponthatárok kihirdetését követő nyolc napon belül az e-felvételi „hivatalos iratok” menüpontjában lesz elérhető, amiről minden jelentkezőt e-mailben is értesítenek – áll az Oktatási Hivatal közleményében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában