Belpolitika

2024.09.12. 06:22

Gyurcsány Ferenc Magyar Péterhez próbál felzárkózni

A DK pártvezére a Tisza Párt elnöke által felkarolt témákkal kezdett foglalkozni az utóbbi hetekben. Gyurcsány Ferenc hetek óta vitázik a kommentszekcióban Magyar Péterrel – írja a Magyar Nemzet.

MW

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke sajtótájékoztatót tart a DK budapesti székházában 2024. június 7-én

Forrás: MTI

Fotó: Purger Tamás

Az utóbbi hetekben Gyurcsány Ferenc furcsa Facebook-bejegyzésekkel és a Magyar Péterrel folytatott vitáival hívta fel magára a figyelmet. A júniusi európai parlamenti választáson elszenvedett vereség óta továbbra is önmagát keresi a Demokratikus Koalíció (DK). Mint ismert, a DK az MSZP-vel és a Párbeszéddel közös listát állított, azonban a hárompárti szövetség katasztrofálisan szerepelt, mind­össze két mandátumhoz jutottak. A listavezető Dobrev Klára volt, aki a választás előtt még arról beszélt, hogy amennyiben a kormánypártok gyengén szerepelnek a választáson, akkor előre hozott országgyűlési voksolást kellene tartani. Ehhez képest az EP-választás másnapján Dobrev volt az, aki visszavonulót fújt, és feloszlatta az egyébként sem sok munkát végző árnyékkormányát.

A választást követő hónapokban a DK politikusa szinte eltűnt a nyilvánosság elől, csak az utóbbi időben kezdett újra hallatni magáról – jegyzi meg cikkében a Magyar Nemzet.

Ugyanakkor kérdéses, hogy mi lesz a DK–MSZP–Párbeszéd-összefogás sorsa, amely eredetileg a ­2026-os választásokra is érvényes. 

A hárompárti összefogás gyenge eredményéből kiindulva könnyen előfordulhat, hogy ha a DK egyedül indul a 2026-os választáson, akkor a párt kieshet az Országgyűlésből

– írják.

Dobrevvel szemben Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke rendre hallatott magáról, a pártvezér hetek óta vitázik a kommentszekcióban Magyar Péterrel, a Tisza Párt elnökével. 

Megjegyzendő, hogy Gyurcsány még a nyáron interjút adott a Telexnek, amelyben elmondta, hogy a Tisza Párt szavazóival vitája van, azonban nem zárja ki, hogy ha együttműködnek majd az ellenzéki pártok, akkor 2026-ban támogatja Magyar Pétert.

Hiába a nyilvános viták, a pár éve még minden területen az Orbán-kormány érdemeit méltató Magyar Péterhez próbál felzárkózni Gyurcsány Ferenc, aki nemrég az oktatáspolitikát tette kritika tárgyává. Az oktatás helyzete mellett Gyurcsány a vasutat is kritizálta, ahogy azt az elmúlt hetekben Magyar Péter is többször tette.

A teljes cikk IDE kattintva olvasható.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában