Versenyszellem

Biztosan sokan ismerik Hofi örökbecsűjét:

„Tud úszni? Nem. És ha megfizetem?”

A profi sportban, nincs mit szépíteni, az egyik fő motivátor a pénz. Ugyanakkor hiszem, hogy megfizethetnek valakit akármennyire, kínálhatnak neki csillagászati összeget, mindez mit sem ér: vagy jó versenyzőtípus valaki, vagy nem.

Az egyik barátommal, Berta Sanyival évtizedek óta nyüstöljük egymást. Egyikőnk sem volt soha profi sportoló (én ugyan voltam sportlövész és versenyhorgász, de nem kell ecsetelnem, ezért nem járt pénz, sokkal inkább a szüleim zsebéből vándoroltak ki a forintok), de folyamatosan versenyeztünk egymással: kipróbáltunk mindent, amit csak lehetett. Szimplán csak azért, mert élveztük, hogy legyőzhetjük a másikat.

Emlékszem, egy időben a vízparton vetélkedtünk egymással. Eszeveszetten nyomtuk a pecát, a halfogást. A Pécsi Ércbányász színeiben versenyeztünk is, és még most, harminc év távlatából is gyakran felemlegetjük, amikor a megyei verseny során az eredményhirdetésnél elhangzott: aratnak az ércbányászok. Mindketten dobogósok voltunk, én nyertem, Sanyi második lett. Talán csak azért szorult mögém, mert a verseny kezdetét jelző dudaszó előtt üres horoggal fogott szerencsétlen kis kárászt visszadobattam vele. Nem csak az üzletben, nálunk a versenyben sem volt barátság.

Aztán ott voltak a véget nem érő délutáni focik általános iskolás korunkban. Édesapám addig nem engedett le, amíg nem tudtam hátulról előre is a leckét – ha ment, mehettem világgá. De nem mentem messzire: hónom alá vágtam a PMSC-s labdámat, leszaladtam a Bánkiba, s ott nyomtuk az egyérintőt, vagy éppen a kapufázást estig. Egyik meccset a másik után. Amíg nem jött a füttyszó anyámtól, ami a játék zárását jelentette.

Persze összecsaptunk kosarazásban (33-azás, iskolázás), és a pinyót sem vetettük meg. Ott, az asztalnál hatalmasakat lehet küzdeni, s tényleg kiélheti magát mindenki, akiben dübörög a versenyszellem. Egy-egy jó szerva, alattomos necces ütés, csusza után iszonyúan tudunk örülni – az sem baj, ha elmarad az elnézést kérés, mindketten tudjuk, miről van szó. Győzni akarunk és kész.

Jó múltkor meg is beszéltük: ez a versengés egyrészt örök csatává nemesült a szemünkben a Mayer és a Berta család között, szóval most már elvárjuk, hogy az utódok is folytassák. Másrészt bizony jó lenne kipróbálni magunkat profi sportolókként. Ha ebben az életben már nem is kerül erre sor, a következőben nekiveselkedünk – szeretnénk megtapasztalni, változtat-e valamin, ha megfizetnek.