Életben tartók

Ki a jó klubelnök? Aki pénzt hoz. „Profiéknál” ez nem is kérdés. De mi a helyzet „Amatőréknél”? Tao-bácsi (és nem Tau, ahogy egykor a csehszlovák filmsorozat főszereplőjét hívták) nem mindenhová kopogtat be, ám, ha ez történik, akkor sem jut mindenre. 

Labdarúgók javadalmazására különösképp nem. Mert 

a tömegbázist adó, műkedvelő focistákat felvonultató csapatokat a pénz sodorja a tönk szélére. 

Ha ugyanis csökken, vagy elfogy az apa­názs, vége szakad az ingázásoknak, nem lesz, aki eddzen, és nem lesz, aki szerelést húzzon a hétvégén. Az útiköltség-térítés kabátjába bújtatott honorárium éppúgy apasztja az egyesületi kasszát, mintha azt fizetésnek hívnák. De nevezzék is bárhogy, ott, ahol a hátteret nem a saját erőként felvonuló helyi utánpótlás biztosítja, csak ideig-óráig tartható el a zsoldos sereg. Mielőtt azonban elsüllyednénk ebben az ingoványban, nézzünk példát a megoldásra.

A választást nagyban segíti a klubmúlt felidézése azzal együtt, ha a jelenkor képviselői jogos igényként jobbat és többet akarnak a korábbiaktól. Annak szem előtt tartása viszont elsődleges, hogy az adott sportszervezet vezetése jól kalibrálja be az egylet helyét a futballtérképen. Ahogy az is kulcsfontosságú, milyen szakember tereli egybe és vezényli a társaságot, akire nemcsak hallgatnak a játékosok, hanem kellő tisztelettel is viseltetnek iránta.

Mivel ezen a szinten nem a parkolóban álló autócsodák határozzák meg az ember hovatartozását, az őszinte beszéd és a hitelesség elmaradhatatlan kellék a fenntarthatósághoz. Eközben persze nem lehet megtiltani, ahogy ellenőrizni sem, ha a helyi vendéglátós (zöldséges, gumijavító, sörfőzdés) a kedvenc gólvágó zsebébe csúsztatja a tízezrest a győztes hazai meccs után. Kellő gerincesség esetén ez gyorsan bekerül a közösbe, ellenkező esetben hamar kitudódik az egyéni szponzoráció, és a klubváltás rövid időn belül aktuálissá válik.

Léteznek azonban még olyan emberek, akiknél a csapatcserélés kérdése lehet, hogy felvetődött, de sosem került rá sor. Az ilyen személyek aztán több évtizedes klubhűséggel a hátuk mögött – legyen szó bármilyen szerepvállalásról – a szeretett egyletnél ott segítenek, ahol szükség van rájuk.

 Ekképp teszi ezt az ezerfős Heves megyei település, Egerszólát „Tau-bácsija”. Id. Horváth László pénzt azonban nem tud varázsolni. Az életműdíj így is kijár neki, vele együtt mindazoknak, akik „Amatőréknél” életben tartják imádott sportágukat.