Nagy árat fizettem a szabadságomért

Több mint 40 éve van a pályán. Hogy melyiken? Nehéz megmondani, hisz a zene pont olyan fontos neki, mint a színház. Vagy mint az apaság...

- 1968-ban kezdtem a pályát. És most is van saját zenekarom, a Hobo és Bandája. Pedig sosem akartam hivatásos zenész lenni. Igaz, nem is lettem... Mindig az izgatott, hogy zenémmel, szövegeimmel kifejezzem érzelemeimet és gondolataimat. Azt nagyon sajnálom, hogy nem tanultam meg gitározni. Így is szerencsém van: évtizedek óta azt csinálhatom, amit akarok. Nagy árat fizettem érte, de szabad vagyok. Sokszor csalódtam, hiszen sok embernek adtam lehetőséget, hogy zenéljenek velem. De akadtak, akik segítettek, nem néztek hülyének.

- Tavaly 151 fellépése volt, hiszen nemcsak koncertezik, előadóestjei, színházi műsorai is vannak. Munkamániás?

- Nem, csak sok feladatom van, izgatnak témák, amelyeket fel akarok dolgozni. 2009-ben a Gulágon jártam tanulmányúton. Korábban csináltam egy lemezt a Don-kanyarban veszett magyar katonákról, de az orosz kényszermunka-táborokban született folkórral itthon még nemigen foglalkoztak. Tolmács kísért, irodalmi és zenei anyagot gyűjtöttem. Megnéztem a múzeummá lett utolsó tábort – a többi eltűnt -, a barakkokat, a 3x3-as börtönudvart, a nyomorúságos munkahelyeket.

- Csak szomorú dolgok érdeklik? Nem érzi jól magát az élet napos oldalán?

- Most készítettem egy Pilinszky-lemezt Látja Isten, hogy állok a napon címmel. Ez a hitről és a szeretetről szól.

A teljes interjút itt találod >>>