Segítségnyújtás

2024.04.28. 09:27

Újabb mérföldkőhöz ért a verpeléti önkéntes egyesület

Nyolcszemélyes kisbusszal egészült ki a Verpelét a Mi Városunk Egyesület eszköztára, így több lehetőség nyílt meg előttük. A verpeléti önkéntes egyesület számára hihetetlen, hogy már ekkorára nőtte ki magát a segítségnyújtásból induló helyi kezdeményezés.

Hornyák Réka

Nyolcszemélyes kisbuszt kapott Verpelét a Mi Városunk Egyesület, közölte a hírt portálunkkal Balogh József, az egyesület alapítója. A verpeléti önkéntes egyesület így könnyebben és rendszerezettebben tud adományokat szállítani, akár messzebbi településekre is. A legfontosabb lépés azonban az, hogy a nagyobb férőhellyel belevághatnak a gyermekek kirándultatásába is. 

A verpeléti önkéntes egyesület több helyre tud eljutni nyolcszemélyes kisbusszal
A verpeléti önkéntes egyesület több helyre tud eljutni nyolcszemélyes kisbusszal
Forrás:  Beküldött fotó

– Egészen eddig az én személyautómat használtam, illetve használtuk mindannyian a közérdekű feladatok ellátására, melyhez így mindent saját költségből finanszíroztam. Ezzel a szolgálati autóval azonban már el tudjuk számolni a költségeket, igaz, nem lesz egyszerű számunkra fenntartani a kisbuszt, hiszen önkéntes egyesületként nem kapunk sok helyről támogatást. Anyagi helyzetünket néhány magánszemély és az önkormányzati pályázatok segítik – mesélt az egyesület helyzetéről Balogh József, az egyesület alapítója. 

Hozzátette azonban, hogy panaszkodásra nincs különösebb okuk, hiszen már egy ház és immár egy autó is az egyesület rendelkezésére áll, ami nagyban megkönnyíti a dolgukat. Van helyük, ahol az adományokat tudják válogatni, tárolni, csomagolni és szétosztani és most már van autójuk, mellyel nagyobb mennyiségben és egyszerűbben tudnak szállítani. 

A verpeléti önkéntes egyesület az egész környéken segít

– A környélbeli munkánkhoz könnyebben tudjuk szállítani a gépeket és eszközöket, mint a fűkasza, a motorfűrész, a létra vagy bármilyen kerti szerszám, ami a városszépítéshez és a ház körüli segítségnyújtáshoz szükséges. Egyszerűbb dolgunk lesz a ruhák, cipők, valamint a háztartási gépek és eszközök szállításával is, melyeket Verpelét és a környező települések között szállítunk, legtöbbször háztól házig. Javarészt nekem kell összegyűjtenem a felajánlott adományokat, ami ezzel az autóval már nem lesz olyan hosszadalmas, hiszen nem kell helyhiány miatt több kört tennem – ismertette a helyzetet Balogh József. 

Elmondása szerint átlagosan heti 30-40 zsák ruhaneműt és cipőt szállít az egyesület épületéhez, ahonnan szelektálás után tovább szállítják a rászoruló családokhoz, nem csak Verpelétre hanem a környező településekre is. Azonban a kisbusszal még egy új lehetőség is megnyílt az egyesület előtt, mivel a nyolc férőhelyes busz alkalmas a gyermekek kirándultatására is, amit már régóta szeretnének elkezdeni. 

A kisbuszt Verpelét polgármesterének, Farkas Sándornak a közben járásával és segítségével, a Magyar falu program keretein belül vásárolta meg az egyesület, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-től nyert 7 millió forintos támogatásból. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában