Sakk

2023.01.16. 10:24

Ellepték a sakkozók a plázát a 4. Bódi Tamás-emlékversenyen

Rendezői szempontból hatalmas sikernek számított az Egerben lebonyolított 4. Bódi Tamás-emlékverseny, egyben U 2300-as nemzetközi értékszámszerző rapid viadal.

Bódi Csaba

Zsúfolásig megtelt sakkozókkal az Agria Park

Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

– Nagyjából 70–80 indulóra számítottunk, ám végül örömünkre 150 fő nevezett – közölte a szervezők nevében Vajda Albert. Az Egri Bolyky Bástya SE elnöke Tódor Sándorral együtt hozta tető alá az eseményt a Heves Vármegyei Sakkszövetséggel és a Nógrád Vármegyei Sakkszövetséggel karöltve. Az asztalhoz ülők jelentős része Heves, Nógrád és Borsod vármegyéből érkezett, de Budapestről, Paksról és Nyíregyházáról is jöttek az Agria Parkba.

– Bódi Tamásnak a sakk, a gyerekek és a pláza volt a mindene, így elmondhatjuk, hogy most ez a hármas újra egymásra talált, fájdalmunkra a 44 évesen elhunyt Tamás barátunk nélkül – emelte ki Vajda Albert. 

– A versenyen legalább 100 ifjúsági  korú sakkozó vett részt, közülük a C-csoportban 29 egri gyerek játszott, ami biztató az utánpótlás szempontjából. Nagyon nagy segítséget kaptunk az Agria Park igazgatójától, Szőke Istvántól, aki helyet biztosított a rendezvénynek és mindent megtett azért, hogy jól érezze magukat a résztvevők. 

Főbíróként Orsó Miklós nemzetközi versenybíró tevékenykedett, míg a megnyitón a viadal főtámogatója, Bódi Ilona emlékezett meg 2014-ben elhunyt testvéréről.

A csoport, U 2300 (FIDE), 57 induló

Győztes: Zámbó Zoltán István (DVTK) 6,5 pont
Legjobb egri játékosok: Becskei Zoltán (Mezőkövesd) FIDE mester 5,5 pont és Kiss Pál (Edelényi VSE) 5,5 pont
Különdíjas: Molnár Dániel Zsolt (Egri Bolyky Bástya SE, U15)
Csapatban: 1. Edelényi VSE 15,5 pont, 2. DVTK II. 13,5, 3. DVTK I. 13 pont

B-csoport, U 1600 (nem FIDE) 44 induló 

Győztes: Berta István (Karancslapujtő) 6 pont
Legjobb egri pontszerző: Oroján Sándor (Egri Bolyky Bástya SE) 4,5 pont, 10. helyezett
Különdíjas: Kovács Rebeka Zsófia (Egri Bolyky Bástya SE) 4 pont, a harmadik legjobb női játékos

C-csoport, 18 év alattiak (nem FIDE) 49 induló

1. Prepelita Kevin (Egri Bolyky Bástya SE) 7 pont
2. Szász Nimród (Egri Bolyky Bástya SE) 6
3. Lakó Botond (Egri Vasas) 5,5
4. Rózsa Gergely (Egri Vasas) 5 pont

Jön a folytatás – Január 22-én, vasárnap 10 órától ugyancsak az Agria Parkban rendezi a Heves Vármegyei Sakkszövetség a 2023-as diákolimpia megyei, egyéni döntőjét.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában