ECDL-ből ICDL

2022.06.30. 09:48

Félmilliónál több magyarnak van digitális „érettségije”

Idén Magyarországon is ICDL névre vált a világ több mint száz országában elérhető Európai számítógép-használói jogosítvány, az ECDL.

Mára több mint félmillió magyar állampolgár igazolhatja digitális készségeit moduljainak teljesítésével, amelyek között a szövegszerkesztés és más informatikai alapok mellett már távmunkához szükséges és programozási ismeretek is elsajátíthatók. Az ICDL mára a közoktatásban és a munkáltatók körében is népszerű,

a három évnél nem régebbi, 4-es és 5-ös informatikaérettségivel pedig vizsgamentességgel, regisztrációs díj befizetése ellenében igényelhetnek ICDL-bizonyítványt.

Az immár ICDL-nek (International Computer Driving License) nevezett oktatási keretrendszer egyre fontosabb a digitális kompetenciák megszerzéséhez, a meglévők javítására. Ezt igazolja többek között az is, hogy az informatika (új nevén: digitális kultúra) érettségi követelményei és egy 7 modulos ECDL bizonyítvány követelményei között jelentős átjárás van.

Ezért is döntött úgy az ICDL hazai vezető szervezete, a Neumann Társaság már 2020-tól, hogy mentességet ad azoknak, akik rendelkeznek 4-es vagy 5-ös informatika érettségivel. Ez az idén is elérhető lehetőség azt jelenti, hogy az érettségizettek a megfelelő tudás birtokában könnyen olyan bizonyítványhoz juthatnak, amely a nemzetközi munkavállalásukban is nagy előnyt jelent.

Az ECDL/ICDL rendszer minőségbiztosított módon kompatibilis az EU-s szintmérő követelményekkel (pl. Digcomp), továbbá az itthon megszerzett bizonyítvány és tudás ugyanazt jelenti az EU-ban, Ázsiában és a világ több mint száz országában. Persze ez a jogosítvány sem különbözik az autóstól vagy a nyelvvizsgától abban, hogy a meglévő, igazolt tudást érdemes naprakészen tartani. Akár a meglévő bizonyítvány mellé is elvégezhetőek új modulok.

ICDL a profiknak

Pontosan az önfejlesztést és a munkaerőpiacon való helytállást segítheti, hogy a „hagyományos”, vagyis a 4 és 7 modulos ECDL bizonyítványok mellett idén már egy új, harmadik fajta minősítés megszerzésére is lehetősége van azoknak, akik speciálisabb digitális tudásukról kívánnak tanúsítványt szerezni.

Ahogy autós jogosítványból is létezik C kategóriás, amely a személyautók mellett a teherkocsik vezetésére is jogosít, a magyar ICDL iroda is bevezette – jó nemzetközi példák alapján – az „expert” kategóriát. Az ICDL PROFI minősítés a kulcs arra, hogy az egész életen át tartó tanulás jegyében az egyének digitális tudásuk fejlődéséről tanúsítványt kaphassanak. Ha például valaki Kódolási alapismeretekből, Webszerkesztésből, IT biztonságból és Elektronikus hitelesség, elektronikus aláírás modulokból tesz sikeres vizsgát, számára automatikusan elkészül az ICDL PROFI minősítés. Jelenleg 10 modul számít bele az ICDL PROFI-ba.

ICDL és a munkavállalók

A munkáltatók és a munkavállalói érdekvédelem is felismerte az ICDL szerepét a munkavállalók képzésében. A VDSZ (Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége) ECDL/ICDL programban való részvételi lehetőséget hirdetett meg a tagjai és egyéb társszervezetei számára. A programban 60 fő igénye szerint választhatott ki egy-egy ECDL/ICDL modult, amelynek az e-learning, interaktív tananyagát megkapta, és önállóan, saját tempóban készülhetett fel az adott modulból. A közismert alap modulok mellett például IT biztonságból is kaptak e-learning anyagot. Az újonnan bevezetett online tréning és konzultációs lehetőség nagyon hasznosnak bizonyult a programban.

Székesfehérváron is sikeres oktatássorozat zajlott le az ICDL égisze alatt, ott a közép-dunántúli régió informatikai kis- és középvállalkozásait innovációra ösztönző Innoskart klaszter keretében folytattak továbbképzést a népszerű, rugalmas ICDL-modulokkal.  

A Neumann Társaság a tagja is az Innoskart Digitális Klaszternek, amely az Interreg program keretében az eDigiStars projekt nyertese és egyik megvalósítója volt.

Ez a program az 50+ munkavállalók számára nyújt képzéseket, elősegítve így sikeres munkaerővé válásukat illetve a cégen belüli előrelépésüket.

A 40 órás, hibrid formában megvalósított képzés során olyan digitális kompetenciafejlesztést kaptak, mely nemcsak egy-egy program használatát magyarázza el nekik – persze ez is fontos szempont volt –, hanem átfogó képet kaptak a vállalati szférában használt megoldásokról és olyan informatikai alapfogalmakról, melyeket napi feladataik során használhatnak.

Ez valódi win-win helyzetet teremt: jó a munkavállalóknak, mert növeli versenyképességüket a munkaerőpiacon, de jó a munkáltatóknak is, hiszen már lassan nincs olyan munkakör, ami nem igényel valamilyen szintű digitális készséget. Egy képzett munkavállaló rugalmasabban osztható be és kevesebb támogatást igényel, így előnyös a cégnek is.

Borítóképünk illusztráció (Shutterstock)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!