Nemzeti értékek

2018.11.26. 16:21

Tényleg van olyan, hogy tipikusan magyar

A Telekom nagy port kavart reklámja nyomán kíváncsiak lettek arra, mik a magyarság sajátosságai.

A Telekom " target="_blank" rel="noopener">reklámja fest egyfajta képet arról, hogy mi a tipikusan magyar. A hirdetés november elején igen nagy port kavart, még a Telekom Facebook-követőit és felhasználóit is megosztotta.

Sőt, a reklámfilm a sajtóban is komoly ellenérzésekbe ütközött. A viták nyomán a 888.hu portál olvasóihoz fordult, és megkérdezte, szerintük melyek nemzetünk egyedi sajátosságai. A beérkezett hozzászólások közül közül a hét legkreatívabb választ összegezték egy cikkben – ezek pedig a következők:

1. H. Gabriella a miniszterelnök október 23-i beszédének egy részletét idézte fel mint a sajátságosan magyar jegyek összefoglalóját:

„Mi, magyarok tudunk a legjobban keseregni, mi, magyarok tudunk a legszebben panaszkodni, és mi, magyarok tudjuk a legőszintébben elsiratni magunkat. A teljes reménytelenség és kilátástalanság megéneklésének nagymesterei vagyunk, még a Himnuszunk is azt mondja: »S ah, szabadság nem virúl a holtnak véréből.«

S közben itt állunk, ezeregyszáz évvel a honfoglalás, ezer évvel a keresztény magyar állam alapítása után, Európa egyik legrégebbi nemzeteként, túlélve megszállókat és megszállásokat.”

2. „Mi a tipikusan magyar? Például az immun. Hogy nem dőlünk be egy külföldi multi magyar identitásról semmit sem tudó reklámjának. De ha már itt tipizálunk. Mi a tipikusan német? Például veszélybe sodorni egy kontinenst háromszor egymás után: 1918, 1939, 2015” – vallja N. Norbi.

3. A portál Csaba nevű látogatója a kérdést annak legszebb oldaláról ragadta meg: „Tipikusan magyar, hogy azt hisszük, hogy Magyarországon élnek a világ legszebb női. Aztán kimegyünk az utcára, és rájövünk, hogy tényleg így van.

Éljenek a magyar lányok!”

Azok a szép magyar lányok...
Résztvevők az Ezer székely leány napján az erdélyi Csíkszereda főterén 2018. július 7-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

4. „Mi a tipikusan magyar? Lázadni, nem hagyni, hogy hülyét csináljanak belőlünk, és egy hét alatt elérni, hogy a Telekom megvágja a reklámot. Megérte annyit panaszkodni az ügyfélszolgálatnak” – fogalmazott Kriszta.

5. „Szégyellni azt, amire büszkének kell lenni. Szerénykedni, mikor nem kellene”

- írta C. Zoltán.

6. Egy olvasó Sajó Sándor, a Magyar Tudományos Akadémia Farkas–Raskó-díjjal kitüntetett költeményének (1919) soraival válaszolt:

„De túl minden bún, minden szenvedésen,

Önérzetünket nem feledve mégsem,

Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,

Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!

Magyarnak lenni: nagy s szent akarat,

Mely itt reszket a kárpátok alatt.

Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:

Viselni sorsunk, ahogy meg van írva;

Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,

Vérünkbe oltva ősök honszerelmét,

Féltőn borulni minden magyar rögre,

S hozzátapadni örökkön-örökre!...”

7. A legmegrendítőbb válasz pedig egy hazaszerető felmenő történetébe csomagolva érkezett:

„Egyszer, vagy 12 éves koromban, ahogy hazajöttem az iskolából, elkezdtem faggatni nagymamámat nagyapámról, milyen ember volt, hol volt hadifogságban, mit csinált, meddig volt ott, stb. Ő pedig készséggel válaszolt. 10 évig volt hadifogságban, ott kitanulta a kovács mesterséget, 180 centiméter magas volt, de 40 kilósan jött haza. Sokszor csak fagyott krumpli héjat ettek, de volt, hogy az őr azt is belerúgta a tűzbe, mert utálta a foglyokat. Nagyapám viszont nem utálta az oroszokat, azt mondta, ők is ugyanúgy éheztek. Mikor hazajöttek a fogságból, volt aki úgy bezabált, hogy aznap meg is halt, nagyapám hetekig csak egy tányér húslevest evett, még erőre nem kapott. Kérdeztem nagymamám, hogy hogy jöttek haza, mondta, hogy szekéren.

Zötykölődtek Oroszországtól hazáig és mikor átléptek a határon, nagyapám és a többi katona leugráltak a szekérről és megcsókolták a földet. Így szerették a hazájukat, ez a történet pedig örökre megmaradt bennem...

Ismét előre ugorva az időben, a kilencvenes évek végén, kétezres évek elején huszonévesen rendszeresen vonatoztam Nyíregyháza és Budapest között főiskolára. Érdekelt a világ pártatlanul, minden útra vettem egy Magyar Nemzetet vagy Népszabadságot és egy HVG-t vagy Figyelőt, amit az úton kiolvastam. Akkoriban a liberális és haladó ideológia korlátlanul uralta a médiát. Nem létezett nemzeti rádió, tv-csatorna, vagy internetes politikai híroldal. Egyedül a sajtóban volt egy Magyar Nemzet, ami az aránytalan túlsúlytól némileg megszeppenve próbált közepén maradni.

A liberális médiában pedig a nemzeti érzést állandóan gúnyolták, idejétmúlt, bűnös dolognak állították be, ami szerintük a háborúkhoz vezetett. De bármikor, ha ez a média hadsereg (élükön a rendszerváltást eláruló értelmiséggel) a haza szeretetét gúny és megvetés tárgyává tette, eszembe jutott nagyapám, láttam, ahogy 40 kilósra fogyva leugrik a szekérről, hogy megcsókolja a földet. Nekem akkor ez a kis családi történet állt csak szemben a liberális és haladó világhatalom minden pénzével, minden befolyásával, minden ravaszul és fortélyosan megalkotott, de életidegen ideológiájukkal. De ez az egyetlenegy történet is elég volt, hogy állja velük szemben a sarat. Nagyapámnak vagyok az unokája, nem válhat belőlem olyan ember aki nem szereti a hazáját.

Mi a magyar? Nagyapám magyar volt.

Egyrészt a nehéz és hányattatott sorsa miatt, amiben annyi magyar osztozott és osztozik ma is, ami folyamatosan jelen van történelmünkben és ott van a himnuszunkban. Másrészt az embersége miatt, bár csak 40 kiló volt és az őr berúgta a krumplihéjat a tűzbe, ő mégsem utálta az oroszokat, hanem együttérzett velük.

Harmadrészt és számomra leginkább, a hazaszeretete miatt.

Amiatt a hazaszeretet miatt, ami a kommunizmusban háttérbe szorult, a rendszerváltás után pedig nem volt ”divat„, egy letűnt kor bűnös értékének állították be. Sokunk lelkében viszont mindig is ott volt, ahogy a hamu alatt izzik a parázs.

Vagy, mint a fa, aminek a vihar leverheti a termését, megtépázhatja a lombjait, letörheti az ágakat, hogy csak a kopott törzs marad, az életet adó ezeréves gyökerek viszont ezer szállal a mélybe nyúlnak.

Nagyapám magyar volt. Én pedig az unokája vagyok.”

Borítókép: illusztráció. Forrás: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!