Isonzó Expressz

2019.08.18. 15:00

Új tájakon járt idén az első világháborús emlékvonat

Ismét az első világháború olasz frontján járt augusztus 5. és 9. között az Isonzó Expressz. Ám az emlékvonat utasai most először nemcsak az Isonzó folyó völgyébe és a Doberdó-fennsíkra, hanem a magyar katonák küzdelmének egy másik helyszínére, a Piave folyóhoz is eljuthattak. Az útról és a mögötte álló történészcsapat munkájáról Pintér Tamás hadtörténésszel, a Nagy Háború Blog főszerkesztőjével és a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány elnökével beszélgettünk.

Kiss Sándor

Hagyományőrző katona áll az Isonzó Expressz emlékvonat előtt

Forrás: nagyhaboru.blog.hu

Fotó: Szalay-Berzeviczy Attila

Mi motiválta arra, hogy az első világháború történetével foglalkozzon?

Már az 1980-as évek második felében, középiskolás koromban megérintett a téma. Akkor még élt a dédapám, Balázs Károly, aki szülőfalumban, Noszvajon elmesélte nekem a háborús élményeit. Szinte a világháború mindegyik magyar vonatkozású frontján megfordult. Nagyon jó középiskolai történelemtanárom volt Egerben Holló Katalin személyében, aki felfedezte a történelem, különösen a hadtörténet iránti erőteljesebb érdeklődésemet, így szakkörre is járhattam hozzá. A dédapám személyes történetét az első világháború általános történetébe illesztő első dolgozatomat ő nevezte be egy középiskolai versenyre, ahol különdíjat nyertem vele. A történelem ilyen jellegű megközelítése, a személyes sorsoknak az általános egészben való megismerése és bemutatása a mai napig közel áll hozzám.

Miért épp az olasz frontot választotta a kutatási területéül?

Természetesen ez is dédapámhoz köthető: háborús évei, de azt gondolom, hogy az egész élete legmeghatározóbb élménye volt, amit az Isonzónál és a Piavénél átélt. Mindig vágytam rá, hogy felkereshessem a történeteinek a helyszínét. A levéltári kutatások, a témában írt szakdolgozat után néhány év elteltével, 2002-ben jött el az a pillanat, amikor a magyarországi csata- és hadszíntérkutatás megteremtőjével, Négyesi Lajossal megismerkedve legelőször eljuthattam az Isonzóhoz.

Amikor először megláttam a folyó smaragd színű vizét, szinte csak sírni tudtam. Dédapámra gondoltam, aki ekkor már nem élt, de biztos látta, hogy ott vagyok, és hogy miatta vagyok ott…

Azóta nagyon sokszor eljutottam már oda és még távolabb is, és nagyon sok embert eljuttattam oda, hogy ugyanazt átélje, amit én legelőször. Kutatóként is évente többször visszajárunk az egykori olasz frontra a barátaimmá lett kutatótársaimmal: Rózsafi Jánossal, Stencinger Norberttel és Takács Róberttel.

2014 és 2018 között a 100 éves jubileum apropóján a nagy háborúra emlékeztünk. Sikerült méltó módon visszatekintenünk?

Számunkra az első világháborúra való emlékezés fontosságát nem a centenárium adja. Amikor 2010-ben elindítottuk a Nagy Háború Blogot, majd kutatásaink háttérszervezeteként megalapítottuk a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítványt, még messze volt a 100 éves jubileum. Azt viszont örömmel tapasztaltuk, hogy 2014-től, de még inkább 2015-től beindult a „hivatalos” és a civil emlékezés is. Egymást érték a legkülönbözőbb rendezvények: konferenciákat, megemlékezéseket szerveztek, emlékmű- és katonatemető-felújítási pályázatok jelentek meg, amelyek nyomán megújultak a köztéri és a temetői emlékművek, hadisírok. A lapokban is felbukkant a nagy háború témája, sőt első világháborús különszámok jelentek meg. Új kötetek láttak napvilágot, kiállítások születtek. 2018-ban különösen sok esemény zajlott. Mi is alig tudtunk eleget tenni a sok felkérésnek. Azt gondolom, hogy a centenárium végére sikerült méltóvá tenni a megemlékezést. Szinte nem volt – sem határon innen, sem azon túl – olyan magyar közösség, ahol ne lett volna valamilyen formában téma a 100 éve történt nagy traumára való emlékezés.

Hoztak valami újat a nagy háborúról való gondolkodásunkban a jubileumi esztendők?

Talán sikerült átélhetővé tenni azt, hogy ez „mindannyiunk”, az őseink közös nagy háborúja volt. Hiszen a 100 évvel ezelőtt élt eleink mindegyikét érintette valamilyen módon, és a hatásait a mai napig szenvedjük. A határainkon túl élő magyarok leginkább és közvetlenül is, de sebeiben ettől függetlenül az egész mai magyar társadalom.

Alapítványuk a kezdetektől együttműködik az Isonzó Expressz útjait szervező MÁV Nosztalgia Kft.-vel. Idén nyáron immár negyedszer vitt az emlékvonat több száz érdeklődőt az első világháború olasz frontjára, az Isonzó völgyébe és a népdalból mindenki számára ismerős Doberdó-fennsíkra. A szervezők azonban az eddigiek mellett új látnivalókkal is szolgáltak a zarándokoknak.

Újdonság volt például az Isonzónál az egykori görzi hídfő északi védőbástyájának számító Monte Sabotino felkeresése, ahol Stencinger Norbert hadtörténész tartott helyszíni előadást a terület védelméről, annak magyar vonatkozásairól. A 609 méteres magaslaton az utasok a helyreállított lövészárkok, kavernák, alagutak és barakkok megtekintésén túl gyönyörködhettek az Isonzó völgyének csodálatos panorámájában is.

Nem túlzunk talán, ha azt állítjuk, hogy a legérdekesebb program mégis az idei út csúcspontjának számító Piave folyónál várta önöket.

A Piave is új helyszín volt az Isonzó Expressz történetében. A Nervesa della Batagliában található Jonathan Gyűjteményben a Wright fivérek első repülőszerkezetétől napjainkig találunk eredeti vagy a korabeli minták alapján épített replikákat, amelyekkel rendszeresen repülnek is. Az 1918-as harcok helyszínének kellős közepén található mai repülőtéren Bartók Béla tartott előadást a piavei harcokban is részt vevő magyar repülőászokról. Az utasok megtekinthettek itt egy eredeti első világháborús hangárt és több korabeli gépet, sőt egy légi bemutatót is.

Közkinccsé tenné családi emlékeit?

Ha a kutatók és más érdeklődők rendelkezésére bocsátaná a családi archívumban őrzött első világháborús emlékeket – fotót, személyes dokumentumot, tábori levelet, frontnaplót, emlékiratot stb. –, vegye fel a kapcsolatot a Nagy Háború Blog szerkesztőivel, akik szívesen fogadják és lehetőség szerint közzé is teszik ezeket. A blogot a nagyhaboru.blog.hu, munkatársait a [email protected] címen tudja elérni.

A Montello tövében található repülőtér után a magaslaton a háború idején szétlőtt Szent Euszták-kolostor romjait is felkerestük, ahol Takács Róbert és jómagam tartottunk előadást a környék 1918. évi földi és légi harcairól, amelyekben nagyon sok magyar alakulat és híres magyar és olasz személyiség is részt vett. A piavei nap során eljutottunk még a középkori hangulatú Cittadella városkába is, ahol a legnagyobb olaszországi osztrák–magyar katonai gyűjtőtemető található, amely közel 22 ezer hősi halott nyughelye. Itt Deák Szonja és Fülöp András, a temető ügyét néhány éve felkaroló Visegrádi Szent György Lovagrend képviselői ismertették a sírkert történetét és segítettek az utasok itt nyugvó őseinek a megkeresésében.

Ha ekkora érdeklődés van a laikusok részéről is a hadszíntér-látogatásra, a többi frontra miért nem indulnak emlékvonatok?

A nagy létszámú közönség színvonalas utaztatása, elszállásolása és ellátása, a megközelíthető helyszínek és ott érdekes programok biztosítása komoly szakmai, logisztikai előkészületeket igényel. Erre nem minden egykori első világháborús helyszín alkalmas. Az Isonzó völgye a mai Szlovénia és Olaszország határán igen. A MÁV Nosztalgia Kft. jóvoltából tavaly Galíciába már indult első világháborús emlékvonat. Reméljük, az az út is folytatódni fog, és a már meglévők mellé újabb alkalmas helyszíneket is sikerül majd találnunk. Keressük ezeket.

Általában arra kérik az Isonzó Expressz utasait, hogy első világháborús családi emlékeiket vigyék magukkal az útra, bocsássák az önök rendelkezésére, hogy másolatot készítve róluk az archívumuk részévé és így kutathatóvá tegyék őket. Az idén is érkeztek ilyen dokumentumok?

Az utasok felkészítése már az utazás előtt elkezdődött, és útközben a vonaton is intenzíven folyt. A Sebő Együttes a korszak zenei világát idézte fel a szerelvény egyik kocsijában, és itt volt látható blogos szerkesztőtársam, Babos Krisztina Viszontlátásra túl a Piavén! című, a rohamcsapatok kiképzését, piavei átkelését és harcait bemutató tablókiállítása is. Az utasokat 32 oldalas kiadvánnyal vártuk a vonat fedélzetén, ahol blogunk szerzői oda- és hazafelé is előadásokat tartottak az előadói kocsiban. A szervezők az utasokat tájékoztató levelekben azt is leírták, hogy utóbbiak személyes emlékeket is hozhatnak magukkal. Blogunkon pedig több bejegyzéssel is arra ösztönöztük az érdeklődőket, hogy már az út előtt utánanézzenek a családi emlékeiknek.

Az idei út során is kaptunk értékes forrásokat – fotókat, egyéb dokumentumokat, korabeli nyomtatott kiadványokat –, hallottunk különleges személyes történeteket.

Mindezeket értékeltünk, rögzítettünk és felvettük az adatközlők elérhetőségeit a kapcsolattartáshoz. Igyekszünk ezeket a kincseket majd a blogunkon is bemutatni.

Milyen feladatokat látnak maguk előtt a százéves évfordulót követő időszakban?

A blogunk folyamatos működtetése, az újabb és újabb írások közlése állandó feladatunk marad. Sok anyag vár közlésre. Szeretnénk folytatni a Nagy Háború Könyvek sorozatunkat is, amely a blogon már megjelent legjobb naplók, visszaemlékezések nyomtatott kiadását jelenti. Az alapítványunk helyszíni kutatásokat folytat az egykori olasz front területén túl a Felvidéken, ahol a kárpáti harcok és temetők, valamit a Délvidéken is, ahol az ottani katonai temetők történetét és állapotát tárja fel. Az erdélyi úzvölgyi harcok és az ottani temető történetének a kutatása és bemutatása is fontos feladatunk marad. Bízunk benne, hogy jövőre ismét lesz Isonzó Expressz, amelynek a programjába ismét szeretnénk új helyszíneket bevonni. És azt se felejtsük el, hogy jövőre tízéves lesz a blog, amiről az oldal szerzőivel és olvasóival együtt szeretnénk méltó módon megemlékezni.

Borítókép: Hagyományőrző katona áll a 2015. évi Isonzó Expressz emlékvonat előtt a szlovéniai Štanjel vasútállomásán

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!