Halálközeli élmények után kutat R. Kárpáti Péter

Pár éve a halálközeli élmények kezdték el foglalkoztatni, erről szóló előadásaival járja az országot. Környei látogatása alkalmával készített interjút a kemma.hu szerkesztősége a színésszel.

Előadásai a halálközeli élményekről szólnak. Könyveket, dokumentumfilmet is készített a témában. Volt ilyen jellegű tapasztalása?

Nem volt hasonló élményem, inkább mondanám magam óvatos szkeptikusnak. Ez nem is csoda, tekintve, hogy a szocializmusban nevelkedtem és a bika jegy szülötte vagyok. Két lábbal állok a földön. Minden érdekel, de szeretek utánajárni a dolgoknak. Érdekelt, mit tart erről az irodalom. A Barátok közt után volt egy kis időm elmenni a könyvtárba, keresgélni az interneten, de túlnyomórészt csak spirituális, ezoterikus megközelítésekkel találkoztam. Nem értettem, hogy miért. Egy élettani jelenséget nem lehet kizárólag egyetlen szemszögből láttatni. Ráadásul olyan dologról van szó, ami előbb vagy utóbb, de mindannyiunkat érinteni fog.

Hogy zajlott a kutatómunkája?

Nem igazán leltem fel ebben a témában semmi használhatót, ha mégis, az akadémikusi szigorral volt megfogalmazva. Nem tudtam túl sokáig tanulmányozni. Köznyelven megfogalmazott tapasztalatiságról nem találtam dokumentumot. Ez volt az, ami a kezembe adta a kamerát. Nemcsak átélőkkel készítettem riportot, hanem orvosokkal, pszichológusokkal és olyan közéleti szereplőkkel is, akiknek mérvadó a véleménye. Többek között Jókai Annával, aki azóta már sajnos nincs köztünk, Vekerdy Tamással, Papp Lajos professzorral és az abszolút szkeptikus Vágó Istvánnal.

Hisz benne, hogy 21 grammal könnyebb lesz az emberi test a halál beálltával?

Ez nem más, mint városi legenda, több mint száz éves történet. Egy orvos feljegyzései alapján terjedt el, aki 21 grammos súlyveszteséget mért a vizsgált betegeknél, amikor azok elhunytak. Többen megismételték, mértek kutyát, macskát, egeret, de egymásnak ellentmondó eredmények születtek. Magyarázzák ezt a csökkenést vízveszteséggel is. Ha a halálközeli élményekről hallok valamit, amire nincs természettudományos alapú magyarázat, nem mondom rá rögtön, hogy ez hülyeség és nem létezik. Ugyanakkor sok „aluljáró” irodalommal lehet találkozni ebben a témában. Érdekes és intim tárgykör ez, szeretnének rajta meggazdagodni az emberek. Ki kell válogatni, hogy melyik az ocsú és melyik a szem.

Jó kapcsolatot ápol lányával, aki színészként a nyomdokaiba is lépett. Nemrégiben az Ázsia Expressz című műsorban együtt szerepeltek. Élvezték a játékot?

Szép volt, jó volt, elég volt. Mindig nagy élmény az, ha az ember lehetőséget kap arra, hogy eljusson egy távoli földrészre, amire egyébként nem valószínű, hogy magától vállalkozna. Ezt egy versennyel párosítva különösen jó ötletnek tartom. Rebekával együtt életre szóló emlékeket szereztünk.

Szőnyben született. Gyakran jár arra?

Szőnyben születtem, Dadon nevelkedtem. Ez nekem a szűkebb pátriám. Győrben is éltem sokáig, az iskoláimat szintén ott végeztem. De valóban: Szőnyben és Komáromban nőttem fel, a nyarakat is ott töltöttem a nagyszüleimnél, falusi környezetben. Sosem felejtem el azokat az éveket. Sajnos már elhunytak a nagyszülők, a házat évekkel ezelőtt eladtuk. Ha azonban mégis erre visz az utam, mindig bekanyarodok abba az utcába…

Építőipari szakközépiskolába járt. Miért választotta mégis a színészetet?

Egyszerű a válasz. Idővel rájöttem, hogy a negyedikes osztálytársaim sokkal szebb rajzokat, házakat, metszetek adnak be, mint én. Valahogy nem volt ehhez érzékem. Azért jelentkeztem az építőipariba, mert abban az időben az volt a közszemlélet, hogy a gyerek ne gimnáziumba menjen, legyen egy szakma a kezében. Viszonylag jól rajzoltam, a szüleim úgy gondolták, ha már rajzos a gyerek, jelentkezzen ide. Másodikban zenekart alapítottam, dalokat írtunk. Negyedikre végképp világossá vált, hogy másfelé visz az utam. Beiratkoztam egy győri amatőr színjátszó csoportba, így végleg búcsút mondtam az építészetnek.

Hol láthatjuk a közeljövőben?

Dolgozom az ExperiDance társulattal, Gergely Robi színházában is szerepelek. Gasztronómiai fesztiválokra szintén egyre többet megyek, a televízióban is szoktam néha főzni. Már húsz éve tanítok: cégeknek tartok mentális, konfliktuskezelő, csoportkohéziós tréningeket. Mindegy, hogy mivel, de szeretnék valami olyasmit adni az embereknek, amitől többek lesznek. Ez nem küldetéstudat, csak jó látni, ha valaki úgy távozik egy előadásomról, hogy megkacagtattam, megríkattam, vagy ismereteket adtam át neki. A halálközeli élményekről szóló műsorommal ugyancsak tovább turnézom.

Borítókép: R. Kárpáti Péter

Forrás: kemma.hu / Mazán T.