A lámpaláz sosem múlik el

Wolf Kati máig ugyanúgy izgul a színpadra lépések előtt, mint évekkel ezelőtt. A nyár a koncertszezon az énekesnő életében, de ahogy minden évben, idén is gondosan megtervezte a lányai szünidei programját. A Vasárnap Reggelnek mesélt az Ökumenikus Segélyszervezetnél végzett önkéntes munkájáról, a Kínában töltött időszak tapasztalatairól és arról is, szereti-e a versenyhelyzeteket.

Néhány éve tértek haza Kínából, könnyen visszarázódtak?

Visszafelé nagyon könnyen ment. Erős volt a honvágy, és mi kint nem igazán találtuk meg magunkat. A gyerekekkel, főleg a nagyobbikkal, madarat lehetett fogatni, mikor hazaérünk, és én is nagyon örültem. Egy pillanat alatt állt vissza a normál életünk.

Mindent lehetett onnan folytatni, ahol abbahagyták?

Igen. Nagy öröm volt, hogy végre találkozhattunk azokkal a rokonokkal, barátokkal, akiket már régóta nem láttunk. Mikor már tudtuk, hogy hazaköltözünk, a menedzsmentem elkezdett koncerteket szervezni, így már a megérkezés utáni első hétvégén színpadra álltam. Boldogság, hogy a közönség mennyire jó szívvel fogadott, hálás voltam nagyon.

Változott valamiben a világképe vagy a gyerekeké a kint töltött időszak után? Átértékelődött bármi is?

Az itthoni, normál életünket mindig is sokra tartottam, szeretem a hétköznapokat, a mindennapos kisebb-nagyobb teendőket. Ezek a külföldi környezetben még jobban felértékelődtek, hiszen ott nem tudtam megélni őket, más mederben folyt az élet. Egyszerűen nem voltam elég erős és laza, hogy alkalmazkodni tudjak a kinti életritmushoz. A világképem nem változott, de az önmagamról, a magunkról alkotott kép igen. Egy ilyen utazás tükörbenézés is, és bizony nem mindig tetszett, amit láttam.

Mi volt a legkülönlegesebb dolog, ami ott önökkel történt?

Az egész egy teljesen furcsa világ. Elképzelni is nehéz, amíg az ember oda nem költözik. A szokásaik, az életvitelük, a habitusuk nagyon különbözik a miénktől. Igazából szinte minden különleges volt kint, és bevallom, nekem nem is volt mindig szerethető az a fajta különlegesség.

Most a Nagy Duettben szerepelt, de az országos ismertséget is egy hasonló műsor hozta meg. Hogy áll a versenyhelyzetekkel? Van önben drukk?

Mar nagyon sok ilyen jellegű műsorban szerepeltem, és ennek köszönhetően egyre tapasztaltabb is vagyok, de a lámpaláz máig sem múlt el, szerintem nem is fog. Minden színpadra lépés előtt izgulok. Alapvetően nagyon utálom a versenyhelyzeteket, nem nekem való. A Nagy Duett viszont egy klassz játék, ennek nem volt semmilyen komolyabb tétje, remekül szórakoztunk, és Rajmund, az énekes partnerem egy nagyon jókedvű, szorgalmas, és humoros partner volt. Sajnos nem jutottunk el a döntőig, de amíg bent voltunk, addig nagyon jól éreztük magunkat.

A nyakunkon a nyári szünet. Vannak már nyári tervek? Mivel töltik a nyarat a lányok?

Olyan alkat vagyok, aki nem tud úgy nekimenni a nyárnak, hogy nem tervezi meg jó előre. Már év elején beírom a nagy közös naptárba, hogy mikor megyek szabira, és arra az időszakra a koncertszervezőm nem is vállal fellépést. A lányok mennek táborba, lesznek nagyszülőkkel és sokat leszünk együtt is. Nekem a nyár koncertszezon is, nagyon sűrű időszaknak ígérkezik, mint mindig, de én ezt így szeretem.

A táborozás nem minden kisgyereknek természetes, sok nehéz helyzetben lévő családnak segítségére van szüksége. Az Ökumenikus Segélyszervezet Felhőtlen Gyermekkor kampánya éppen ehhez gyűjt támogatást. Ön mióta van kapcsolatban az Ökumenikus Segélyszervezettel?

Hét éve vagyok itt önkéntes. Úgy indult a kapcsolat, hogy a hirtelen jött ismertségemet szerettem volna valamilyen jó és hiteles ügy szolgálatába állítani, és itt tudom, hogy minden beérkező adomány és segítség jó helyre kerül. Az évek alatt nagyon fontos része lett az életemnek ez a munka. A kommunikációban tudok segíteni, emellett sokat beszélgetek a szociális részen dolgozó kollégákkal, belelátok a mindennapi munkába is.

Édesanyaként látja Ön is, hogy mennyire fontos a gyerekek életében a rendszeresség. Miben tud segíteni hosszú távon a szervezet a családoknak?

Egy gyerek egész életére kihat, hogy figyelnek-e rá. Van-e valaki, aki észreveszi, mi az erőssége, miben kell fejleszteni, hol vannak lemaradások. De a tanulmányi előmenetelen túl a gyerekek lelkét is ápolni kell. Például mögöttem ott áll egy szűkebb és tágabb család, nem mindenki ilyen szerencsés. Az Ökumenikus Segélyszervezet viszont nem csak egy-egy látványos akció keretében figyel oda a szülőkre és a gyerekekre, hanem akár éveken keresztül is támogatja őket, ha kell. Egy egyszeri adománycsomag segít, de sajnos nem sokat, ez egy bántalmazott, magára hagyott sokgyerekes anyának csak tűzoltás. Abban is támogatni kell, hogyan tud elmenni egy állásinterjúra, hogyan tud talpra állni, egyedül gondozni, iskoláztatni a gyerekeit. Ez komplex tevékenység, hiszen az anyukának lehet, hogy jogi segítség vagy pszichológiai támogatás kell, a gyerekeknek fejlesztések, ruha vagy tanszer. Sziszifuszi munka, és csak személyre szabottan lehet hatékonyan segíteni, ahogy az ökumenikusok is teszik.

A lányai nevelésében is fontos, hogy együttérző, empatikus emberek legyenek?

Nagyon fontos, de jó példával kell elöl járni, nem szavakkal. Én is így nőttem föl, természetes volt, hogy a szüleim odafigyelnek a barátaikra, a szomszédokra, és segítenek. Ha kellett az ajtót nyitották ki, ha kellett a pénztárcájukat vagy a lábos fedelét emelték fel. Adtak, amit csak tudtak.

Sok nehéz élethelyzettel találkozhatott az elmúlt hét évben.

Nagyon sokkal, de a legnehezebb a gyerekbántalmazással szembesülni. Az az élet megcsúfolása. Az értékrendemet és gondolatrendszeremet egy pillanat alatt összerántja, amikor látom, hogy micsoda mindennapos küzdelmei vannak anyáknak, családoknak, gyerekeknek. Sokkal többet kapok tőlük, mint amit adni tudok.

Borítókép: Wolf Kati énekesnő, az Ökumenikus Segélyszervezet önkéntese a segélyszervezet országos adománygyűjtő akciója, a szeretet.éhség program keretében összegyűlt összegből beszerzett karácsonyi segélycsomagokat állítja össze a szervezet országos központjában Budapesten 2017. december 6-án.

MTI Fotó: Máthé Zoltán