Az ötven éve pályán lévő P. Mobil egyik rendszerbe sem passzolt bele

Bátor, szókimondó, tabukat döntő kötettel jelentkezett Schuster Lóránt, a P. Mobil motorja, lelke, a zenekar ökle. Letehetetlen könyv, nem csak mobilosoknak.

Szakács Árpád

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Egy zenekar történetének könyvbe foglalása behatárolt olvasói érdeklődésre tarthat számot.

Általában az a cél, hogy a rajongók egy részét még jobban beavassák vele az úgynevezett kulisszatitkokba. Némi túlzással, erre a kaptafára húzva készül el 100-ból 99, és megnyugtatásul azonnal jelezzük, mi természetesen pont azzal az eggyel foglalkozunk most, amelyik más, mint a többi.

Nem nehéz a dolgunk, hiszen a P. Mobil is eleve más, mindig kilógott a sorból, vagy a sor lógott ki nagyon a P. Mobil irányvonalából… Mindegy is, a lényeg, hogy a P. Mobil alapból különcnek számított a rockzenében. Mindehhez tagjainak semmit nem kellett tenniük, csak azt adni, ami a lényegük: „Maradsz, aki voltál és leszel, aki vagy.”

Ezzel a hitvallással pedig az ötven éve a pályán lévő csapat valahogy mindig a nyalókának a rossz oldalán találta magát, legyen szó a kommunista diktatúra korszakáról, vagy a bukfenc utáni, jelenkorunkig tartó időszakról. Úgy jártak, mint a viccben a bácsi a kárpátaljai faluban, aki 80 év alatt egyszer se tette ki a lábát a szülőfalujából, mégis sorjában öt országnak lett állampolgára.

Szóval különös dolgok vannak ám a rockzenében is!

Úgy szól a fáma, a P. Mobil mindig rendszerellenes volt. Pedig igazából arról van szó, hogy egyik rendszerbe sem fért bele. Ha valaki nem a rendszer része, akkor le is út, fel is út, esetleg megengedik a versenyzést az autópályán, természetesen a nem rendszerbe valók a pálya melletti földúton gyorsulhatnak a platós ZIL kormánya mögött, míg a menők Mercedesszel hajthatnak a betonúton. Csakhogy, nem egészen közismert, de a lassúnak tűnő ZIL jó ütemben mindent legyőz, sokszor jobb, mint a tank, mindenkit utolér, mert úgy van tervezve, hogy meg se kottyan neki még a villámcsapás sem. Olyan, mint a P. Mobil.

Örökmozgó. Zseniális találmány, és működik.

A 6000 köbcentis Schuster-motor erős, mint az istennyila. Dörrenő hangjával, öntörvényűségével a töpörtyűlelkű, gumigerincű káderek réme a mai napig.

Csak egy példa: „Abella Miklós egykori belügyi tiszt, munkásőr, ifjúgárdista, halmozottan hátrányos helyzetű szervező a Republic managere. Mikor kiderült róla, hogy BM-tiszt volt főhadnagyi rendfokozatban, meg sem rezdült. Utána kétszer-háromszor találkoztam vele valamilyen rendezvényen, mindig feltűnően kereste a társaságomat. Gondolom, azzal, hogy engem összenyálazott, akarta magát elfogadhatóvá tenni. Hogy egyáltalán szóba állok vele.

Szívesen elmondtam volna neki, hogy mi a véleményem az olyan emberekről, mint ő, de nem akartam az adott rendezvényt ezzel mérgezni. Igazából akkor rágtam be rá, amikor egy közös ismerősünk tőle szerette volna megtudni a telefonszámomat, mire ő: »Nekem ilyeneknek nincs meg a telefonszáma!«”

És itt találkozik a múlt a jelennel, vagy a jelen a múlttal? Ezek az Abellák ugyanis ma is a rendszer hiénái. Az életérzést és világlátást befolyásoló területek monopóliumának vicsorgó vámszedői.

„Semmi nem változott, mert ők soha nem változnak meg” – mondja Schuster Lóránt, és hozzáteszi: „Ha Magyarországot elfoglalnák a kínaiak, ezek besárgulnának, rizst zabálnának és felvarratnák ferdére a szemüket.”

A Schuster Lóránt által jegyzett, Csiriz című könyv nem egyszerű zenekartörténet, sokkal, de sokkal több annál. Egy történelmi korrajz, egy zeneidőben megfestett tabló azoknak, akiket érdekel a történelem és érteni akarják a jelent. Mert az a múlt nélkül nem fog menni.

Abella úrért persze ne aggódjanak, ma is jól elvan, talán még jobban, mint a kommunista diktatúra besúgójaként, ma már fedésben sem kell dolgoznia. De hát ez egy ilyen világ.

Sokat ígér, keveset ád…