Gundel Takács Gábor: nem vagyok megosztó személyiség

„Nem vagyok jobboldali. És nem vagyok baloldali sem. Nem kategorizálom magamat. Tele van a világ és a politika is árnyalatokkal. Ami jó, támogatom, ami rossz, elutasítom. Mindezt a pártoktól függetlenül. Voltam én már fideszes, liberális, szocialista, minden. Már nem foglalkozom vele. Arany János írta azt a pár sort, amit nagyon magaménak érzek, s megfogalmazza, hogy mi is a dolgom a földön: »Van hallgatód? nincsen? / Te mondd, ahogy isten / Adta mondanod«. A legnagyobb gond manapság, hogy mindenki mást hall ki egy közéleti interjúból. Visszaigazolást vár, azt, hogy az ő véleményét hallja vissza. Ha ez történik, akkor a beszélgetés alanya kiváló ember, ha nem, akkor mondjuk balliberális zavarkeltő. Mindamellett úgy érzem, nem vagyok megosztó személyiség. Egy ötvenöt éves gondolkodó ember vagyok” – mondta a műsorvezető a Mandinernek adott interjújában.

Gundel Takács Gábor arról is beszélt, hogy életében csak egyszer fordult meg a fejében egy pillanatra, hogy ne Magyarországon éljen, 1988-ban, amikor egy kézilabdacsapattal utazott Olaszországba. Színésznek készült, négyszer rostálták ki a Színművészeti felvételijéről. Ma már belátja, nem lett volna nekivaló a színész pálya. Mint mondja, újságíróként, tévésként találta meg a helyét.

„Általában amit nagyon akartam az életben, az nem jött össze, ellenben számtalan lehetőséget sodort elém a sors”

- fogalmazott Gundel Takács Gábor.

A feleségével felneveltek három gyereket, Gergelyt, Annát és Bencét, akik már önállósodtak.

„Azt mondják, az élet akkor kezdődik, ha kirepülnek a gyerekek, és megdöglött a kutya. A mondás vicces és igazságtalan is egyben, hiszen azt a húsz évet, amíg láttam felnőni a gyermekeimet, semmi másra nem cserélném el”

- mondta a műsorvezető.

„Úgy fogalmazok inkább, most egy másik életszakasz kezdődött, de nagyon élvezzük a feleségemmel. El is mentünk egy búvártanfolyamra, ahová aztán két gyerekünk szintén bejelentkezett… Velem nemcsak azért vannak bajban az újságírók, mert nem tudnak elhelyezni politikailag, hanem azért is, mert sosem szolgáltatok bulvártémát. Belőlem nem tudnak megélni, hiszen a feleségemmel, Ágotával huszonnyolc éve vagyunk házasok, ez az időszak pedig a televíziózás mellett a gyermeknevelésről szólt” – mesélte a tévés, akinek máig élénken élnek emlékeiben a gyerekkori karácsonyok.

„Kiskoromban a Péterfy Sándor utcában laktunk, egy tipikus nagypolgári lakásban.

A szüleim minden áldott szenteste feldíszítették a fát, kitették az ajándékokat, mi pedig addig egy másik szobában várakoztunk. Aztán mint valami csoda, kinyílt az ajtó, mi pedig gyerekfejjel faltuk a szemünkkel a sok ajándékot, és néztük a plafonig érő fenyőfát, amelynek az illata most is itt van az orromban. Ezt sosem felejtem.

A szüleim nem csomagolták be az ajándékokat, mégsem rontottunk rájuk, mindig megálltunk picit, és átadtuk magunkat a meghitt pillanatnak. Ezt az érzést én is továbbadtam, a fa mellett állva mindig mondok egy-két fontosnak vélt gondolatot, énekelünk, és megemlékezünk azokról, akik sajnos már nincsenek velünk. Nálunk ilyen a karácsony. Talán még 2050-ben is ilyen lesz…”

A Mandiner cikke itt olvasható.