Bulvár-celeb

2024.06.30. 07:15

Ezért rázzák meg a tárgyak, amikhez hozzáér

A fizika törvényszerűségeivel meg lehet magyarázni a jelenséget és ellenszere is van a rázós élménynek.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: ra2 studio

Miért ráz meg minden?

Mindenkinek ismerős lehet az érzés, amikor egy székből felállva váratlanul megrázza az ajtókilincs, vagy egyéb fémes felület. Már az általános iskolában megtanulhattuk, körülöttünk minden atomokból áll, ez alól pedig az emberi test sem kivétel. Az atomok protonokból, elektronokból és neutronokból tevődnek össze, melyek pozitív, negatív vagy semleges töltéssel rendelkeznek - írja a tenyek.hu.

Az atomok stabilan tartalmazzák ezt a három részecskét, az elektronok azonban hajlamosak elvándorolni egyik helyről a másikra. Ezt a jelenséget nevezzük statikus elektromosságnak, mellyel akkor szembesülünk, ha nincs rendjén az elektronok és a protonok egyensúlya. Az elektronok áttérhetnek a bútorainkról a ruháinkra, onnan pedig egy ismerősünk kezére, vagy éppen a kilincsre.

5G, chemtrail, microhipek - nem az összeesküvés-elméletek miatt gyakoribbak a rázós élmények

Az ellentétek vonzzák egymást, tehát a fémtárgy elérése érdekében a test negatív töltése addig épül, amíg elegendő feszültség nem áll rendelkezésre ahhoz, hogy a töltések egy kisülés formájában (rázás) kiegyenlítődjenek. Az emberek ilyenkor csupán egy kisebb áramütést érzékelnek, ám az utóbbi hetekben kifejezetten fájdalmas élményben lehetett sokaknak része.

Nem az orosz-ukrán háborúhoz és nem is az 5G-hez köthetőek a rázósabb élmények. Az időjárás és a ruháink tehetnek mindenről. 

Az apró áramütések sokkal gyakoribbak és erőteljesebbek, ha hideg és száraz idő van. A párás és nedves levegő jól vezeti az áramot, így ez segít elkerülni a kisüléseket, míg az alacsonyabb páratartalmú közegben szinte elkerülhetetlen a gyakoribb statikus elektromosság.

Dr. Papp István, a Wigner Fizikai Kutatóközpont fizikusa korábban a Tények.hu megkeresésére elmondta, hogy figyelemreméltó különbség van február és március átlag páratartalma között.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében végzett mérések alapján észrevehető, hogy míg februárban az átlag páratartalom 44 és 80 százalék között mozgott, addig márciusban már 29 százalék alá is lement, ez pedig már elég alacsony ahhoz, hogy észrevehető legyen

 - számolt be róla Dr. Papp István a friss mérések alapján.

A ruháink is az ellenségeink

Sajnos a feltöltődést nehezen tudjuk elkerülni, az általunk használt anyagok tulajdonságai határozzák meg leginkább. Ugyanis 2010 óta duplájára növekedett a ruháink műszál tartalma, ezek is meghatározzák a feltöltöttség mértékét, száraz időben pedig fokozódik.

A szakértők pamut ruhát javasolnak a poliészter anyagúak helyett. A gumi talpú cipők, amelyek erős szigetelők, szintén növelik a statikus áramütés valószínűségét.

A fémtárgyak rázásának gyakorisága köthető az anyaghasználathoz, a fájdalom erőssége pedig a páratartalomhoz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!