Bulvár-celeb

2024.07.18. 11:50

Eltemették az Operett tragikus hirtelenséggel elhunyt művészét, így néz ki Vadász Zsolt sírja

Vadász Zsolt 51 évesen halt meg, egy húsevő baktérium támadta meg a szervezetét, nem tudták megmenteni az életét.

MW

Forrás: Budavári Palotakoncertek

A Marica grófnő című operett egyik dalának ikonikus sorai díszítik az 51 éves korában elhunyt Vadász Zsolt síremlékét. A június 21-én, gyors lefolyású betegség után elhunyt színészt teljes titokban, a nyilvánosság kizárásával helyezték végső nyugalomra a Fiumei úti temető végében. Mivel a temetés pontos időpontját is titokban tartották, sokáig azt sem lehetett tudni, hogy pontosan hol nyugszik a sokoldalú, felejthetetlen tehetségű bonviván, aki az évek során musicalekben és operettekben is megmutatta tehetségét.

A Ripost megtalálta Vadász Zsolt végső nyughelyét, ami tele van koszorúkkal és virágokkal. Ez nem csoda, hiszen a művészt mindenki tisztelte és szerette a Nagymező utcai teátrumban, igazi családtagnak számított.

Ha a nap lement, a zaj elpihent,
de sokat jelent ez a néma csend

- áll az urnát rejtő falon az idézet, ami a Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket című dalból származik.

Forrás: Ripost

Vadász Zsolt halálát húsevő baktérium okozta

Eddig csak annyit lehetett tudni, hogy Vadász Zsolt egy gyors lefolyású betegség következtében, tragikus hirtelenséggel hunyt el, azonban az egyik napilapnak a művész közeli ismerőse elárulta, hogy egy húsevő baktérium okozta fertőzés támadta meg Vadász Zsolt szervezetét.

Az informátor elmondta azt is, hogy a színész szervezete szépen lassan feladta a küzdelmet, leálltak a szervei, így lélegeztetőgépre került, ám már ez sem segített.

„Végül már sem ő, sem a szakemberek nem tudtak tovább harcolni. Döbbenet, hogy szinte egy pillanat alatt itt hagyott minket” – tette hozzá.

Vadász Zsolt 2001 óta volt a Budapesti Operettszínház művésze, ahol operett- és musicalszerepeket egyaránt vállalt, leggyakrabban bonvivánként találkozhatott vele a közönség. Első szerepe a Budapesti Operettszínházban Tassilo gróf volt a Kálmán Imre Marica grófnőjében. 2008-ban megkapta az Évad Operettszínésze kitüntetést.

Feleségével, Lukács Anita operetténekes-színésznővel együtt is rendszeresen színpadra álltak. Ismertebb szerepei voltak Edwin a Csárdáskirálynőből, Szu Csong herceg A mosoly országából, valamint Baracs Iván a Mágnás Miskából.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!