Bulvár-celeb

3 órája

Megjelent Európában a rettegett vírus - Németországban már egy pályaudvart is le kellett zárni

Ez az egyik leghalálosabb vírus. Hamburgban két embert vittek kórházba, akik Ruandából tértek haza.

MW

Illusztáció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Prostock-studio

A német nagyváros hatóságai szerint az érintettek egyike egy ruandai kórházban dolgozott, ahol a vírussal fertőzötteket is kezeltek - írja az Origo.

A két ember szerdára virradóra érkezett repülőn Ruandából Frankfurtba, ahonnan vonattal utaztak tovább Hamburgba. Az utazás során egyikük felhívta az egészségügyi hatóságokat, mivel attól tartott, hogy megfertőződhetett egy trópusi betegséggel.

A német tűzoltóság szerint influenzaszerű tünetekre és enyhe rosszullétre panaszkodott, láza nem volt.

Az illetékes hamburgi egészségügyi hatóság elrendelte a két ember azonnali elkülönítését és kórházba szállítását. Elővigyázatosságból elkérték a vonaton azoknak az utasoknak az elérhetőségét, akik kapcsolatba kerülhettek az érintettekkel, de karantén elrendelésének egyelőre nem látták szükségét.

A németországi Marburg városáról elnevezett - az ebolához hasonló - vírust, 1967-ben fedezték fel, 

miután kutatás céljára szánt kísérleti majmokkal behurcolták azt Marburgba, közeli érintkezés révén terjed a fertőzöttek testnedvei által vagy fertőzött felületeken, például ágyneműn keresztül.

Kezelés, orvosi ellátás híján a fertőzés az esetek akár 88 százalékában végzetes lehet.

A fertőzés lappangási ideje 2-21 nap. Ruandában nemrég tört ki Marburg-járvány. Sabin Nsanzimana egészségügyi miniszter szerint eddig tízen hunytak el a kórban és október 1-ig összesen 29 fertőzést erősítettek meg. A jelenleg kezelés alatt álló 19 személy túlnyomó részben egészségügyi dolgozó, akiket karanténba helyeztek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!