Szakértői vélemény

2020.01.04. 10:22

Jövőre akár egy számjegyűre csökkenhet a személyi jövedelemadó mértéke

Ez lendítheti tovább az országot a növekedési pályán Lentner Csaba közgazdász szerint.

A 2020-as év lesz az első, amelyben a kormány és a piac előrejelzései hasonlóak a gazdasági növekedést illetően, sőt, a piac várakozásai még kedvezőbbek – jelentette ki Szajlai Csaba, a Figyelő főszerkesztő-helyettese a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában az idei gazdasági kilátásokat illetően.

Lentner Csaba közgazdász szerint a kormány által idén is folytatni kívánt adócsökkentés a biztosíték arra, hogy az ország növekedési pályán maradjon. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora nem tartja kizártnak az egy számjegyű személyi jövedelemadó bevezetését sem.

„2010-ben a polgári kormánynak az első intézkedése volt, hogy 36 százalékról levitte 16 százalékra a személyi jövedelemadó mértékét, az 20 százalékos csökkentés volt. Ennek következtében a lakosság jövedelme, fizetőképes kereslete megemelkedett, ami megpörgette a vásárlásokat, ezáltal pedig a forgalomtípusú adókon lényegében ahhoz a pénzhez, amit elengedett a jövedelemadó ágán, hozzá is jutott a költségvetés. Amiről most én beszélek, hogy egy 8-9 százalékos jövedelemadó akár jövőre is bekövetkezhetne, de 2021-ben mindenképp be kell következzen, hiszen ez lesz az a löket, amely a magyar gazdaságot a növekedési pályán a versenyképesség, a termelékenység, a hatékonyság, az anyagi érdekeltség vonatkozásában tovább fogja lendíteni” – fogalmazott a szakértő a Hír Tv műsorában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában