toplista

2020.04.27. 20:59

Harminc éve nem költött annyit katonai célokra a világ, mint tavaly

Három évtizede nem látott magasságba emelkedtek tavaly a világ államainak katonai kiadásai, a legtöbbet továbbra is az Egyesült Államok költötte, amelyet Kína és India követett – írta hétfőn közzétett jelentésében a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI).

A szakértők arról számoltak be, hogy a globális védelmi költségek összege mintegy 1,91 ezer milliárd dollárt ért el 2019-ben, ami 3,6 százalékkal magasabb, mint a megelőző évben volt.

Kiemelték ugyanakkor, hogy most nem várható további növekedés, miután a világ országainak kormányai az új típusú koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek miatt valószínűleg kénytelenek lesznek visszavágni valamelyest a kiadásaikat.

  • Nagyjából 732 milliárd dollárral továbbra is az Egyesült Államok volt a védelmi célokra legtöbbet költő ország. Az amerikai kormány költései tették ki a tavalyi globális katonai kiadások 38 százalékát.
  • A lista második helyén Kína áll, 261 milliárd dollárral, ami a világ katonai kiadásainak körülbelül 14 százaléka.
  • A SIPRI kiemelte, hogy

    most először fordult elő, hogy a lista első három helyezettje között két ázsiai ország – Kína és India – is van.

    Ezek az adatok magukban foglalják a fegyveres erők tagjainak bérét, a katonai műveletek költségeit, a fegyverek és felszerelések beszerzését, valamint például a kutatás-fejlesztést is.

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában