Energiabiztonság

2023.06.20. 13:04

Aláírták a szerződést az új kőolajvezeték építéséről Magyarország és Szerbia között (videó)

Az energiabiztonság erősítése érdekében aláírásra került a megállapodás az új kőolajvezeték építéséről Magyarország és Szerbia között, illetve létrejön az MVM és a Srbijagas közös regionális földgázkereskedő vállalata – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a szerbiai Palicson.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Forrás: Facebook/Szijjártó Péter

Az MTI beszámolója szerint

a tárcavezető a magyar–szerb stratégiai tanács ülésén a két ország közötti eddigi talán legfontosabb megállapodásnak nevezte az Algyőt Újvidékkel összekötő kőolajvezeték építését. Illetve hangsúlyozta, hogy az MVM és a Srbijagas közös regionális földgázkereskedő cégének idén ősszel meg is kell kezdenie a működését.

„Minél több forrás, minél több útvonal, minél több együttműködés, annál nagyobb energiabiztonság” – vélekedett.

„Magyarország energiabiztonsága ma már elképzelhetetlen lenne Szerbia nélkül, s igaz ez fordítva is. Hazánk földgázellátásának legnagyobb része Szerbián keresztül érkezik hozzánk, mi pedig több mint százmillió köbmétert tárolunk a szerbek számára” – tette hozzá.

A stratégiai tanácson felszólalva kiemelte, hogy Röszke és Horgos között felállítják Európa „legmodernebb, legnagyobb, legcsillogóbb határátkelőhelyét”, ugyanis a „toldozgatás-foldozgatás” nem jelent valódi megoldást. „A kapcsolatainkhoz képest méltatlan, ami ott zajlik, akadályozza is a kapcsolatok fejlesztését, rossz érzést okoz az embereknek" – fogalmazott.

„Itt át kell vágnunk a gordiuszi csomót, és minden idők egyik legnagyobb közös projektjeként kell ezt megvalósítani” – mondta.

Szijjártó Péter ezt követően arról számolt be, hogy új dimenzióba léphet az együttműködés a külpolitika terén is, minthogy Magyarország most először köt megállapodást közös külképviseletek létrehozásáról valamely másik országgal, ami lehetővé teszi a diplomáciai hálózat kibővítését mindkét fél számára.

Tájékoztatása szerint elsőként Szerbia nagykövetsége fogja befogadni a magyar képviseletet a kongói Kinshasában, Magyarország nagykövetsége pedig a szerb képviseletet a máltai Vallettában.

„A programot folytatni fogjuk annak érdekében, hogy minél hatékonyabban, a világ minél több pontján legyünk képviselve” – szögezte le.

A miniszter végül rámutatott, hogy a kétoldalú gazdasági együttműködés a rekordokról szól. Példaként hozta fel a magyar cégek szerbiai beruházásait, a tavaly hatmilliárd eurót elérő kereskedelmi forgalmat és az eddig 171 milliárd forintnyi értékben 14 200 vállalkozásnak támogatást nyújtó gazdaságfejlesztési programot a Vajdaságban.

Magyarország és Szerbia között soha nem volt olyan jó az együttműködés, mint most. Ebből mindenki profitál: Magyarország, Szerbia, a vajdasági magyarok és a nálunk élő szerb közösség egyaránt

– húzta alá.

A felek a találkozón több szerződést aláírnak: szándéknyilatkozatot az új kőolajvezeték építéséről a két ország között, egyezményt a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről, együttműködési megállapodást az idegenrendészet területén, illetve megegyezést egy közös képviselet megnyitásáról a kongói Kinshasában. Emellett módosítják a közúti, vasúti és vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló megállapodást.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában