Biztonság Hete

2024.09.14. 09:00

Az e-rollerresek több mint kétszer annyi balesetet okoztak, mint amennyinek a károsultjai voltak

Idén szeptember 16-22. között rendezik meg a Biztonság Hetét, a programokkal szeretnék az elektromos rollerek, illetve valamennyi mikromobilitási eszköz körültekintő használatára, valamint a gyalogos és kerékpáros közlekedésre irányítani a figyelmet a szervezők – tájékoztatta a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) csütörtökön az MTI-t.

MW

Illusztráció

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Mirkó István

A szervezet felidézte: a legfrissebb rendőrségi adatok szerint az év első hat hónapjában 319, személyi sérüléssel is járó baleset okozói vagy elszenvedői voltak az e-rollereket használók.

A közlekedésben a kerékpárosok és a gyalogosok fokozott veszélynek vannak kitéve, őket érinti az összes hazai baleset 35 százaléka, illetve a halálos balesetek 36 százaléka. 

BUS_9220
Biztonság Hete
Fotó: Bús Csaba / Forrás: Petőfi Népe

Az elmúlt években csökkent ugyan a balesetek száma a korábbiakhoz képest, de az utakon még mindig 2000-2100, gyalogosokat érintő baleset történik, amiből évente több mint 100 végződik tragédiával. A kerékpárosokat érintő balesetek részaránya az összes baleseten belül 20 százalék, a halálos kimenetelű baleseteken belül a kerékpárosokat érintő balesetek részaránya 11 százalék – ismertette a Mabisz.

A szövetség felhívta a figyelmet arra, hogy 

az e-rollerrel közlekedők több mint kétszer annyi balesetet okoztak, mint amennyinek a károsultjai voltak. 

Ez a Mabisz szerint jelzi, hogy az e-rolleresek közlekedési kultúrája, illetve KRESZ-ismeretei is elmaradnak a közúti forgalomban járművel résztvevők általános ismereteitől.

 A legtöbb, 117 baleset Budapesten történt, csaknem ötször annyi, mint a második helyezett Pest vármegyében, és a fővárosban közel két és félszer annyi károkozó e-rolleres volt, mint károsult.

Az új járművek beillesztése a KRESZ-be, a közben felmerülő kérdések tisztázása a közúti forgalom szempontjából időigényes folyamat, amely jelenleg is tart. Ugyanakkor a folyamat részeként július 16-tól egyes mikromobilitási eszközökre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) kell kötni - emlékeztetett a szervezet.

A biztosítói szövetség közleménye szerint hét éve keresték meg az Országos Rendőr-főkapitányság - Országos Balesetmegelőzési Bizottságot (ORFK-OBB) a kezdeményezéssel, hogy szervezzék meg a Biztonság Hetét, ahol közös akciókkal hívják fel a gyerekek figyelmét a biztonságra, a balesetmegelőzés lehetőségére és fontosságára. Ebből nőtte ki magát az országos rendezvénysorozat, amelynek helyszínein az elmúlt években mintegy 95 ezer gyereket sikerült megmozgatni.

A programokhoz az évek során több tucat partnerszervezet csatlakozott, hogy a biztonságot a lehető legszélesebb értelemben kezelve hívják fel a figyelmet a mindennapok biztonságának erősítésére.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában