Gondolkodás az irodalomról

2018.07.06. 19:00

Ha metaforikusan fogalmazunk, érthetőbb lesz a mondanivalónk

Jánosi Zoltán szerint az irodalom papíralapú olvasása semmihez sem hasonlítható, kreatív élményeket generáló folyamat, nem váltható le semmiféle új technikával vagy technikai trükkel.

Pályája szépíróként indult, de később a tudományos munka mellett kötelezte el magát, A zuhanás káprázata című kötete után döntően irodalomtörténeti értekezéseket írt. Nagy László költészetének kutatója, mások mellett Oláh János monográfusa, a Magyar Napló főszerkesztője. Jánosi Zoltánnal a Kortárs Online készített interjút.

A beszélgetés elején Jánosi Zoltán elmesélte, hogy a szépírói és az irodalomtudósi pálya között korán választania kellett. „A kérdést már a Magyar Nemzet jeligés novellapályázatának 1982-es megnyerése után feltettem magamnak (...) Néhány hónapos belső viaskodás után az utóbbi mellett döntöttem, elsősorban azért, mert családom életének anyagi biztosítását a tanári munka mellett láttam megoldhatóbbnak. (...) A zuhanás káprázatában (1994) ezért összefoglaltam mindazt, amit addig a poézisben kísérleteztem, és a könyv után gyakorlatilag felhagytam a versírással. Ugyanez mondható el a rövidpróza-munkáimról is.”

Fotó: magyarnaplo.hu

Az irodalomtörténész több tanulmányban és kötetben is foglalkozott Nagy László költészetével: kritikusai szerint ezirányú kutatásai nemcsak szépirodalmi műveire, hanem értekezőprózájának nyelvezetére is hatással voltak. Saját bevallása szerint egész világképére, főleg korai verseire is nagy hatást gyakorolt Nagy László lírája. „A novelláimban ennek az életműnek már inkább csak a morális nyomait lehet megtalálni, illetve azt a törekvésemet, hogy a nyelv képszerűségével minél érzékletesebben vagy pontosabban formáljam meg a gondolatot” – mondta. „Ami az értekező prózám nyelvezetére vonatkozik, abban elsősorban Görömbei András elemző nyelvének tisztasága, érthetősége volt számomra a minta, szemben a gondolati homályokat eltakaró, agyonhivatkozott és lábjegyzetelt, túlbonyolított nyelvvel. Olykor viszont – s főképpen az esszészerű írásaimban – valóban ki-kimozdultam és mozdulok most is az erősebb képi fogalmazás irányába.

Meggyőződésem, hogy a dolgok, helyzetek metaforikus megvilágítása amellett, hogy a bejáratott, kalodaszerű terminusokkal szemben jóval nagyobb szabadságot biztosít a fogalmazásban, befogadhatóbbá és érthetőbbé is teszi a mondanivalót.”

A főszerkesztő így folytatja: „Nagy László életműve már kamaszkoromtól fogva az egész személyiségemre is olyan ösztönzéssel és hatással volt, hogy alapjaiban befolyásolta világképemet. A többiek, különösen Weöres, Illyés, Kányádi Sándor, Szilágyi Domokos, Petri György, a prózaírók közül elsősorban Hajnóczy Péter hatásmodulációi már ebbe a rendszerbe épültek be.”

Fotó: Csigó László / Wikimedia

Jánosi Zoltán korábban az Irodalmi Magazin, most a Magyar Napló főszerkesztője. Utóbbi pozícióját a 2016-ban elhunyt Oláh János költőtől vette át, erről így mesélt:

„A Nagyváradon megrendezett 2015-ös Partiumi Irodalmi Napokat követően kért meg Oláh János, akit évtizedek óta ismertem és becsültem, az Irodalmi Magazin főszerkesztésére. A lap küldetését olyan fontosnak éreztem, hogy rektori megbízásom lejárta után egy évvel az egyetemi tanári katedrát felcseréltem a főszerkesztői műhelyre, s Nyíregyházáról Budapestre költöztem. Amikor Oláh János súlyosan megbetegedett, s már nem tudott bejárni a szerkesztőségbe, kórházi ágyáról hívott fel, hogy vállaljam a Magyar Napló főszerkesztését is. Később személyesen is egyeztettünk erről a kérésről, amire nem lehetett nemet mondani, s noha még hetekig visszavártuk, már nem térhetett újra közénk. Másfél évig párhuzamosan szerkesztettem a két lapot, de mivel mindkettő egész embert kíván, ez év januárjától már csak a kiváló szerkesztői közösséggel rendelkező Magyar Naplót irányítom, az Irodalmi Magazin koncepcionális tervezésében tanácsokkal veszek részt.”

Arra a kérdésre, hogy hogyan határozná meg főszerkesztői alapelveit, Jánosi Zoltán így felelt:

„Egyetlen szóval: értékközvetítés. Természetesen azokon az elvi vonalakon, amelyeken a lap arculatát Oláh János 1994-től kialakította: a magyar történelem és a nemzeti sors, s abban a történelmi jelen folyamatos figyelését és változásait tartva szem előtt, beleértve a határon túli magyarok életét és irodalmi munkásságát is.

Fordítások közlése révén gyakran kitekintünk az egyetemes irodalomra, különösen a közép-európai országokéra és a finnugor népek kortárs alkotásaira is.”

A Magyar Napló júliusi számának címlapja
Fotó: Facebook

A fiatalabb korosztályok felé fordulást Jánosi Zoltán nem feltétlenül az online formátum egyeduralmával köti össze.

„Az a véleményem, hogy az interneten elérhető irodalom mellett

a hagyományos, a papíralapú irodalom közvetítése mind a folyóiratokban, mind a könyvekben pótolhatatlanul fontos dolog. Az irodalom ekként olvasása semmihez sem hasonlítható, kreatív élményeket generáló folyamat, nem váltható le semmiféle új technikával vagy technikai trükkel.

Ha az irodalom és abban a mai irodalom nem tudja megszólítani a fiatalokat, akkor megszólítja majd őket valami más: a tömegkultúra, az internetes szörfözés, a médium egy része által kínált álvilágok. Ezek végül is saját értékeikkel és érdekeikkel is képesek szembe fordítani az embert, s a maguk ízlése szerint gyúrják át az arcukat. Az Irodalmi Magazinnak alaptörekvése volt, hogy olvasható, sőt olvasmányos, de szakmai szempontokból is igényes és gazdagon dokumentált, illusztrált anyagot juttasson el a fiatalokhoz – és oktatóikhoz is – egy-egy kiemelkedő író életművéről vagy egy-egy fontos történeti vagy irodalmi korszakról. Ezek a célok megjelennek a Magyar Napló oldalain is.”

A főszerkesztő a Magyar Naplót olyan lapként írta le, amely „rendszeresen teret ad fiatal, sőt kezdő írók alkotásának is, emellett folyamatosan közöl történeti írásokat, történelmi munkákról szóló elemzéseket, recenziókat és filmes, néprajzi s nyelvészeti tárgyú írásokat is. A kortárs képzőművészetre, a népi irodalom hagyatékára és annak mai alkotókat is ösztönző örökségére tekintés szintén fontos arcvonásait adják a lapnak.”

Jánosi Zoltán irodalomtörténész (b) fut a Költők futása című rendezvényen a budapesti Ferenc téren 2018. április 7-én. A költészet napi Versmaratonhoz kapcsolódó eseményen költők futottak váltóban negyvenkét kört a tér körüli futópályán. Jobbról Zsille Gábor költő. Fotó: Mohai Balázs / MTI

Jánosi Zoltán hozzátette: Az állandó, közép- és idősebb korú szerzőgárdánk mellett szeretnék egyre több fiatal, köztük vidéken élő alkotó minőségi munkáit közölni a folyóiratban. Ezekhez a törekvésekhez adnak felhajtóerőt a Magyar Napló körében kezdeményezett és általa szervezett fontosabb programok: a saját könyvesboltban szervezett lap- és könyvbemutatók, a „Versmaraton” – s előtte a „Költők futása” –, valamint a „Hajózzon a magyar irodalommal” eseményei s kapcsolataink számos irodalmi vagy tudományos szervezettel (Magyar Írószövetség, Magyar Művészeti Akadémia, Tokaji Írótábor, Veritas Történetkutató Intézet, MANK, a Szentendrei és a Szolnoki Művésztelep, több határon túli magyar lap szerkesztősége s más szervezetek és intézmények is).

Borítókép: nye.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!