Szakcsi Lakatos Béla: kezdetben azt mondták, hogy elárultam a jazzt

Az idén 75 éves zongoraművészt a Nullahategy többek között arról kérdezte, miért tarthatott évtizedeken át a hazai jazz-rock zászlóshajójának tartott Rákfogó hatása, s hogy miért tarja időszerűnek egy új jazz szövetség megalakítását.

Különleges koncerttel ünnepel szerdán, a legendás Rákfogóval lép színpadra. Mit jelentett a hazai zenei életben a Rákfogó a hetvenes években, és mit jelent most?

A hetvenes évek elején megjöttem New Yorkból, hoztam magammal egy Fender zongorát és vele együtt egy vadonatúj zenét. Ez a zene forradalmat jelentett a jazzben. Két hét múlva megérkezett a Syrius Ausztráliából és ők is forradalmat hoztak a zenébe. Orszáczky Jackie és Ráduly Mihály átjött hozzánk a Rákfogóba, így öten (a további két tag Kőszegi Imre dobos, Babos Gyula gitáros volt) kezdtünk el együtt zenélni. Óriási sikerünk volt, sokszor nem tudtunk bemenni, mert annyian álltak sorba a koncertjeinkre.

A jazz zenészek kezdetben azt mondták, hogy elárultam a jazzt, nem értették, mit csinálunk. Aztán ők is elkezdték ezt a zenét játszani. Az összes popzenész ott ült az első sorban, és minket hallgattak. A hetvenes évek elején kulturális forradalom volt az egész világon: új zenék jöttek be, új irányzatok hódítottak a művészetekben. Épp a múltkor gondolkodtam rajta, hogy akik akkor sztárok voltak, azok később is azok tudtak maradni. Nem tudom, mi ennek az oka, mi a titok.

Most azért hívtam össze újból a Rákfogót, mert megint újfajta zenét játszunk, olyat, amilyen jelen pillanatban nincs Magyarországon. Most már persze nem olyan, mint régen. Sikerünk van mindenütt, de az azért látszik, hogy a jazz szétaprózódott, romlott a jazz helyzete Magyarországon. Amit mi csinálunk, egy új hangzás, a saját zenészeim is nagyon szeretik. Babos Gyula – aki sajnos már nem lehet közöttünk – is szerette, alig várta, hogy kijöjjön a kórházból és tovább játszhasson velünk.

Szétaprózódott a magyar jazz, nem olyan, mint régen, mondja, ugyanakkor Jack DeJohnette megállapításával, miszerint 15 év múlva Európa jazzfővárosa Budapest lesz, egyetért.

Igen, rengeteg tehetség van itthon. És az is biztos, hogy Amerikában már nem úgy néznek Magyarországra, mint régen. Tudják, hogy Európában is van jó jazz, elismerik a zenészeinket. Versenyeket nyernek kint a magyarok, most is megy egy zongorista egy világversenyre Amerikába, de nem akarom lelőni, kiről van szó. Ez egy nagyon nagy dolog.

Mitől ízes, mitől specifikus a magyar jazz?

Nem tudom. Talán attól, hogy van egy jó alap, amit a zenésztársaimmal letettünk, és erre a fiatalabb generációk tudnak építkezni. A magyarok egyébként mindenben nagyon tehetségesek, de kulturális téren sajnos sok esetben nem tudják kamatoztatni a tehetségüket. Lengyelországban és a cseheknél is vannak olyan menedzsmentek, akik tudják nyugat és kelet felé is menedzselni a zenészeket. Itthon nincsenek. Nem vagyunk benne a kelet-európai vérkeringésben.

Az a tervem, hogy kreálok egy új jazz szövetséget, amelynek az lesz a legfőbb feladata, hogy a fiatal jazztehetségeket felkarolja, segítse a munkájukat. Magyarország kicsi ország, ezért is kellene jobban nyitni, először szerintem Kelet-Európa felé. Most az van, hogy egy zenész csinál évi 10-12 koncertet a nagyobb városokban, és kész. Kisebb helyekre nem tud elérni a jazz.

A probléma ott van, hogy Magyarországon csak “vesznek” zenészeket, de “eladni” nem tudják őket. Úgy kellene a kinti szervezőkkel megállapodni, hogy elhívjuk Magyarországra a lengyel, cseh, szlovák, bolgár vagy román jazz zenészeket, ők meg visszahívnak minket. Az itteni szervezők azonban félnek “eladni” a magyar művészeket, pedig működhetne, ha nem féltenék rá a pénzt.

Mennyire körvonalazódott már az új jazzszövetség terve?

Szerintem egy alapítványt kellene csinálni, azon keresztül segíteni a fiatalokat. A Magyar Jazz Szövetség semmit nem csinál, és nem is csinált soha, pedig a műfajnak szüksége lenne rá.

Első operáján dolgozik, mit árulhat el erről?

Ez nem opera, hanem egy misztériumjáték, amelyhez Bolyki György írja a librettót. A Bibliához fordultam, hogy legrégebbről merítsek, ugyanakkor nem vallásos műnek szánom a darabot, inkább az a gondolat foglalkoztatott, hogy miért választjuk mindig a rossz megoldást, amikor jól is cselekedhetnénk. A végén a darabot nyitva hagyjuk, mindenki úgy fejezi be a történetet, ahogy szeretné. Terveim szerint jövőre lesz kész, valamikor tavasszal.

Borítókép: nullahategy.hu