A nagy háború

2019.02.26. 19:03

Újabb frontnapló jelent meg a doberdói pokolról

Kókay László 18 évesen, az iskolapadból került ki az első világháború poklába. Az internetes kiadás után most végre könyv formájában is kezünkbe foghatjuk harctéri kalandjainak részletes leírását, amely egyrészt történeti forrás a szakember, másrészt izgalmas olvasmány a korszak iránt érdeklődő laikus számára.

Kiss Sándor

Forrás: Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány

A szegedi fiatalember a helyi piarista gimnázium padsoraiból, még az érettségi vizsga teljesítése előtt, önkéntesként vonult be szülővárosa háziezredéhez, a nagy múltú és nagy tekintélyű 46. császári és királyi gyalogezredhez, az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legvitézebb alakulatához, majd került a nagy háború egyik legvéresebb hadszínterére, az olasz frontnak az Isonzó folyó menti részére.

A napló eseményei a Doberdó-fennsíkon, a rommá lőtt San Martino falunál, az úgynevezett doberdói vakondháború időszakában játszódnak, amikor a szemben álló felek a fennsík szikláiba fúrt alagutakon keresztül próbálják egymást felrobbantani. A naplóíró, aki 1916 tavaszán érkezik meg alakulatához, ennek az aknaháborúnak a legemlékezetesebb eseményét is megörökíti, de a lövészárkok és a front mögötti tábor életének mindennapjait is megismerteti olvasóival.

„Szegény digó! Mit vétettél te nekünk, s mit mi teneked?”

– tör fel a sóhaj Kókay Lászlóból, aki egyszerre példája a magyar katona vitézségének és az ellenség iránt is megnyilvánuló emberségének, részvétének. Bizonyára ez utóbbinak is köszönhető, hogy a naplóra az olasz fél is felfigyelt, így annak olasz fordítása már tavalyelőtt megjelenhetett.

A kiadvány borítója

A kötelességtudó helytállás és az embertelenségben tanúsított emberség motívumára hívja fel a figyelmet a könyvhöz írt bevezetőjében Áder János államfő is, aki így fogalmaz:

„Kókay nem főszereplő, nem kimagasló hős, hanem életét féltő, gyarlóságoktól sem mentes, de fegyelmezett és felelősségét átérző fiatalember. Ellenfeleit nem gyűlöli, tetteivel nem dicsekszik, de nem is panaszkodik sorsára. Kötelességének tartja, hogy helytálljon ott, ahova királya küldte... Mert osztrák-magyar és olasz egyenruhában egyaránt sokan voltak, akik tisztességből és becsületből még a véráztatta sziklák között is példát mutattak. Úgy illik hát, hogy az áldozatok mellett azokra is emlékezzünk, akik száz év távolából azt üzenik: a legjobbak az embertelen küzdelemben is emberek tudtak maradni.”

Az Iskolapadból a pokolba – Kókay László doberdói naplója című könyv múlt pénteki fővárosi bemutatóján Pintér Tamás, a kiadványt gondozó Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány elnöke hangsúlyozta, hogy Kókay László naplójának megjelenése „egy 16 éve tartó történet fontos állomása”. A történész a korábbi állomásokat felidézve beszélt az olasz hadszíntéren a naplónak is köszönhetően elkezdett és azóta is folyó kutatásaikról, alapítványuk létrehozásáról, az eddig megjelent kiadványaikról és a Nagy Háború Blog elindításáról is, valamint köszönetet mondott hazai és olaszországi partnereiknek.

Kókay László hagyatéka nemcsak a most kiadott doberdói naplót tartalmazza, hanem fényképeket és a háború más szakaszaiban és frontjain készült naplókat is. Ez a fénykép a doberdói front mögött gyakorlatozó szegedi 46-os bakákról készült
Fotó: Kókay László hagyatéka / Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány

Az eseményen felszólalt Gianfranco Simonit San Martinó-i helytörténész, a doberdói falucska magánmúzeumának alapítója is, aki olasz nézőpontból világította meg a napló jelentőségét. Hangsúlyozta, hogy a dokumentum minden sora kutatható, a részletes leírásoknak köszönhetően minden helyszín azonosítható, maguk is számos felfedezést tettek a szöveg alapján. Az olasz fordítás jelentőségére rámutatva megjegyezte: korábban nem volt olasz nyelvű leírás arról, miként élték meg a háborút a front magyar oldalán küzdő katonák.

Gianfranco Simonit köszöntőjét mondja a könyvbemutatón
Fotó: Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány / Facebook

„Nem volt kardcsörtető ember” – hangsúlyozta Kókay Ágoston, aki nagyapjához kapcsolódó emlékeiről mesélt a könyvbemutató résztvevőinek. Ugyanakkor bátor és jó kedélyű ember volt, tette hozzá, és e tulajdonságainak érzékeltetésére a családi emlékezetben megőrzött tréfás, de korántsem veszélytelen történetet is megosztott a hallgatósággal. Eszerint az ötvenes években megkérdezte valaki az addigra már kopasz Kókay Lászlótól, nem gondolja-e, hogy gondja lehet az általa hordott Hitler-bajuszból. Ő erre frappánsan csak annyit válaszolt: „Nem, mert a bajuszom ugyan Hitler, de a frizurám Rákosi!”

Pintér Tamás történész, Marjanucz László történész, valamint Kókay László unokái, Kókay Ágoston és ifj. Kókay László (b-j) a könyvbemutatón
Fotó: Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány / Facebook

Marjanucz László történész, a Szegedi Egyetem oktatója Kókay Lászlóról és a korabeli Szegedről szólva elmondta, a piarista gimnázium a város legrégibb iskolája, amely az általános műveltségen túl hazaszeretetre nevelte diákjait, felvértezve őket ezzel a harctéri helytállásra is. A szakember azt is elárulta, hogy a tanulmányait megszakító fiatalember a frontról ment vissza iskolájába leérettségizni, ami a tisztté válás lehetőségét is megnyitotta számára a későbbiekben.

A kötetet kiadó Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány célja az első világháborúval kapcsolatos ismeretterjesztés, amit elsősorban blogján és kiadványain keresztül végez. Utóbbiak közé tartozik a Doberdó-fennsíkot védő magyar ezredeket bemutató kötet, egy kalandregény és két harctéri napló, az egyik egy festőművész-kadét, Imre Gábor, a másik egy parasztember, Kovács György tollából. De kiírtak már képregénypályázatot is, amelynek köszönhetően két fiataloknak szóló alkotás született.

Borítókép: Kókay László 1915 decemberében az olasz frontra indulás előtt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!