Születése előtt azt mondták: Bozsik Yvette táncos lesz

Bozsik Yvette az egyik legkiválóbb hazai táncművész-koreográfus. Az egyedi stílusáról, hatásos produkcióiról és ötleteiről híres művész a mai napig táncol, noha idén betölti ötvenedik életévét. A táncművész az Origónak adott interjúban pályájának alakulásáról beszélt.

Mint mondta, már gyermekkorában szoros szálakkal fűződött a színházhoz és a tánchoz. Szülei Szolnokon dolgoztam segédszínészekként, keresztapja, Mozsonyi Albert, aki a helyi színház balettmestere és koreográfusa volt, azt mondta az Yvette-tel várandós édesanyának:

„a gyerek Yvette lesz, szőke, hosszú hajú és világhírű balett-táncos. Utóbbi jóslata nem jött be, de a többi rendben volt„

– idézte fel a táncművész.

Elmondta azt is, hogy balerinaként nem indult zökkenőmentesen a pályája: először édesanyja, majd édesapja ellenezte, amikor végül keresztapja hatására mégis csak balettintézetben kezdett tanulni, kortársai váltak a legfőbb „nehezítő körülménnyé”. Pályája kezdeteiről így vallott Bozsik: „Tízévesen kerültem fel a fővárosba, egyedül. Már a vonaton összetalálkoztam egy mutogatós bácsival. A Balettintézet kollégiuma egykori kolostor volt a gellérthegyi sziklakápolna mellett. Nem sokkal érkezésem után meg akart erőszakolni egy gellérthegyi fiúbanda. Hat évig laktam abban a volt kolostorban, amelynek minden szegletéből a bezártság érződött. Kéthetente mehettem csak haza, ellenben hetente írtam a leveleket az otthoniaknak: jó, hogy közel a Duna, mert előbb-utóbb beleugrok.

Ahogy kamaszodtunk, az osztálytársaim kezdtek kinézni maguk közül: nagyon más voltam, egy lány, aki a vécében Dosztojevszkijt, Kafkát, Sartre-t olvas”

– emlékezett vissza.

Azt is elárulta, hogy mesternője, Menyhárt Jacqueline is el akarta tántorítani a tánccipőtől: „Tizenhat éves koromban azt mondta: hagyjam abba, túl értelmes vagyok a tánchoz, menjek inkább bölcsész szakra. Ha hallgatok rá, sosem derül ki, hogy koreográfusi vénám is van. Utóbb persze eljött az előadásaimra, és büszke volt rám” – mesélte Bozsik.

A következő meghatározó lépést egy titkos párizsi előadás jelentette számára, amelyet a Természetes Vészek kollektívával adott elő. „Végzősként – már az Árvai György-féle Természetes Vészek Kollektíva tagjaként – titokban kimentem fellépni Párizsba” – mondta, majd azt is felidézte, hogy bár emiatt sokan elpártoltak tőle, Pártay Lilla – aki akkor lett balettigazgató az Operettben – támogatta őt és szerződést ajánlott neki.

Bozsik Yvette-et mindig is a nyitottság jellemezte, épp ezért ő maga ezzel indokolta azt, hogy 1992-ben otthagyta a Természetes Vészek kollektívát. „Már akkor is azt gondoltam: nem csak egyfajta stílusnak lehet létjogosultsága” – mondta. A folytatásban arról beszélt, hogy pályájának következő meghatározó állomása az volt, amikor lehetőségeket kapott a rendezésre-koreografálásra Imre Zoltántól, a Szegedi Kortárs Balett alapítójától. „Elhívtam egy szólóelőadásomra a Szkénébe. Utána mindenkinek elmesélte a szakmában, hogy itt ez a lány, aki tojásokat szül a színpadon, és nagyon tehetséges, majd olyan lehetőségeket kaptam tőle Szegeden, hogy magam is alig hittem. Addig én csak pár lánynak csináltam koreográfiát a Természetes Vészekben, ahhoz képest Szegeden rám bízták a Giselle színrevitelét. Abszolút modern előadás lett, de gazdag kiállítású: Khell Zsolt volt a díszlettervező, elképesztő látványvilágában még lift is működött.

Megcsináltam Erik Satie zenéjére a Josef K. szerelmei-t, amelyben Juronics Tamás, Pataki András, Zarnóczai Gizella voltak a főszereplők”

– idézte fel a grandiózus produkciókat Bozsik.

Innentől ha nem is egyenes út, de könnyebb ösvény vezetett ahhoz a felismeréshez, hogy önálló társulatot alapítson – azzal együtt is, hogy a kortárs tánc ekkor még viszonylag marginális helyzetben volt a hazai kulturális életben. „Saját csapat felé vitt annak felismerése, hogy mindazt, ami aktuálisan foglalkoztat, saját struktúrán belül tudom legszabadabban megvalósítani” – mondta Bozsik, aki azt is elárulta: szerencséjének tartja, hogy Zsámbéki Gábor akkor befogadta őket a Katona József Színházba.

Művészi koncepciójáról szólva a táncos-koreográfus kifejtette: „Az érzéseim vezetnek, s közben gyakran használom fel az életem különböző helyzeteit – fiatalon a szerelmeimet, csalódásaimat, idősödve az engem érintő társadalmi témákat is – az alkotás során, hiszen azokban autentikus vagyok. És ahogy egy musical karcos is lehet, úgy a humor is átszőheti a karcosabb helyzetek kapcsán megfogalmazódó színpadi önreflexiókat. Az sem baj, ha megjelenik a táncszínpadon a szépség.

Univerzális értelemben gondolom: a nem megfogalmazható szépséget szeretem.

Ez vezetett el a gyerekelőadásokhoz, amelyek abszolút örömforrások” – sorolta.

Ahogy a beszélgetésben is elhangzott, Bozsik Yvette nemrég mutatta be társulatával a Seherezádé-t a Budafoki Dohnányi Zenekarral. A Pécsi Balettnek koreografálja éppen a Csipkerózsiká-t, a Nemzeti Színház tavaly még játszotta az általa színre vitt, Az Úr komédiásai című Michel de Ghelderode-darabot, most is a Nemzeti Színház műsorán van a rendezésében készült Pogánytánc, és a koreográfus kaposvári színészosztálya is benne van a Vidnyánszky Attila által rendezett Madách-műben – mindez csupán sokrétű tevékenységének egy apró szelete. A feltöltődésről és az alkotást megelőző készület folyamatairól Bozsik Yvette elárulta: amikor csak teheti, olvas, filmeket néz, zenét hallgat. „Vagy éppen a történelmet tanulom. Ahogy azt az én nemzedékemnek tanították anno, az sok szempontból ugyancsak egy párhuzamos valóság volt. De a Madách-mű is rengeteg újrafelfedezést hozott, Vidnyánszky Attilától is sokat tanulok, amikor együtt dolgozunk. Ahogy a diákjaimtól is: látásmódot, generációjuk gondolkodását. Ráadásul most balettórákra is járok a felújításra kerülő Oidipusz miatt, amelynek címszerepében térek majd vissza” – újságolta a táncművész.

A teljes interjú az Origo oldalán olvasható.

Borítókép: Bozsik Yvette rendező-koreográfus Brian Friel Pogánytánc című drámájának próbáján a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán 2018. február 15-én.

MTI Fotó: Illyés Tibor