Hozzánk köthető

2023.11.17. 23:37

Csák János: az operett a magyar kultúra szerves része

Az operett a magyar kultúra, a magyar identitás szerves része - fogalmazott Csák János kulturális és innovációs miniszter Az Orfeum mágusa című operett ősbemutatója előtt pénteken, a Budapesti Operettszínházban.

MW

Az Orfeum mágusa című operett ősbemutatója a 100 éves Budapesti Operettszínházban 2023. november 17-én

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Nekünk, magyaroknak nagyon sok lábon álló, erős identitásunk van, és ebből fakad a cselekvőképességünk, ezért kell őriznünk az operett kultúráját. Azok a népek, akik nem őrzik hagyományaikat, akik nem becsülik meg őseik teljesítményét, azok gyökértelenek lesznek

 - hangsúlyozta köszöntőjében Csák János.

Hozzátette: "Mi, magyarok nem akarunk gyökértelenekké válni, meg akarjuk őrizni identitásunkat és benne meg akarjuk őrizni az operett hagyományát is."

A miniszter szavai szerint azért fontos Magyarországnak az operettszínház és az operett mint műfaj, mert időnként reflektálni kell életünk történéseire, nevetni kell az esendőségeinken, szükségünk van öniróniára. Néha szavakba és dallamokba kell öntenünk az örömeinket és bánatainkat - tette hozzá. Emellett, azt mondta, az egyik legnagyobb exporttermékünk is az operett, amely az egész világon hozzánk köthető.

Kiss-B. Atilla főigazgató beszédében felidézte, hogy az operettszínház idén ünnepli százéves jubileumát. Az összművészeti műfajnak 1923-tól ad otthont a Nagymező utca 17. szám alatti épület.

Megemlékezett arról is, hogy a teátrum története összefonódott Somossy Károly életével, aki 1894-ben ezen a helyen nyitotta meg Orfeumát, és megtanította kulturáltan mulatni az embereket.

"Elérkezett a várva várt esemény, sok évtized után újra életre kel itt, a Nagymező utcai palotában egy új magyar nagyoperett" - mondta a főigazgató, köszönetet mondva a fenntartó minisztériumnak, hogy támogatásával illően emlékezhetnek a centenárium évében Somossy Károlyra, akinek az élete elevenedik meg a bemutatandó nagyoperettben, emellett egy szobor is őrzi majd emlékét az épület bejáratánál.

Orbán János Dénes költő és Pejtsik Péter zeneszerző Az Orfeum mágusa című operettjét Bozsik Yvette rendező, koreográfus állította színpadra. A darabot hármas szereposztásban láthatja a közönség. A főbb szerepekben Dolhai Attila, Homonnay Zsolt, Nagy Lóránt, Fischl Mónika, Lukács Anita, Füredi Nikolett, Kiss Diána, Bordás Barbara, Lévai Enikő, Széles Flóra, Szendy Szilvi, Bojtos Luca, Erdős Attila, Laki Péter és Dénes Viktor láthatóak. A díszletet F. Kovács Attila, a jelmezeket Berzsenyi Krisztina tervezte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!