Elismerés

2024.04.12. 10:15

Magyar Sajtófotó Pályázat: a Mediaworks fotósait is díjazták (galéria)

Több ezer kép közül válogatott a zsűri.

MW

A Mediaworks fotós munkatársai

Forrás: Origo

Fotó: Polyák Attila

Öt kategóriában is díjat nyertek a Mediaworks munkatársai a MÚOSZ fotóriporterek szakosztálya által meghirdetett 42. Magyar Sajtófotó Pályázaton.

Összesen 250 fotográfus 2470 pályaművel jelentkezett, a beküldött képek száma 6801 volt. A pályázatra 2023-ban készített fotókkal lehetett versenybe szállni, néhány sorozatkategória kivételével, ahol a hosszú távon készült munkák közt néhány régebbi fényképet is elfogadott a zsűri. 

Éberling András munkatársunk az egyedi emberábrázolás, portré kategóriában az első két helyezést is elnyerte. Az elsőt „Sándor János nyugalmazott színházi rendező” portréjával, a másodikat pedig Takács Gábor és a relativitáselmélet időfogalma című képével.

Bach Máté munkatársunk a mindennapi élet (egyedi) kategóriában harmadik helyezést ért el a Gondoskodás című képével, a művészet (egyedi) kategóriában pedig első lett Bánhidi Lilla krimiíróról készült fotójával.

Emberábrázolás, portré (sorozat) kategóriában Török János munkatársunk a harmadik helyezést érte el Káposzta Mária című fotósorozatával, valamint ő zsebelhette be a megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter díjat is.

A díjnyertes fotókat az alábbi galériában tekintheti meg:

Mohos Márton és Erdős Dénes kapta a 42. Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíjait

A 42. Magyar Sajtófotó Pályázat MÚOSZ Nagydíját Mohos Márton, az André Kertész Nagydíjat pedig Erdős Dénes vehette át csütörtökön Budapesten, a pályázat képeiből rendezett kiállítás díjátadóval egybekötött megnyitóján.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Nagydíját Mohos Márton (24.hu) Fokozódó nyomás a magyar-szerb határon című sorozatával nyerte el, a legjobb emberközpontú dokumentarista fotográfiáért járó André Kertész Nagydíjat pedig Erdős Dénes (The Associated Press) A lakhatás alapjog című sorozata érdemelte ki. A fotóriporteri életműdíjat Balogh László vehette át.

A kiállítást Karikó Katalin nyitotta meg. A Nobel-díjas kutatóbiológus fontosnak nevezte a fotóriporterek munkáját és a képeket, amelyek üzenetet hordoznak. Karikó Katalin szerint a fotózás és a tudományos kutatás abban hasonlít egymásra, hogy az emberek látják az eredményeket, de nem tudják megnevezni, hogy azt ki hozta létre, kinek a munkája áll mögötte.

Karikó Katalin felidézte, hogy az általános iskola ötödik osztályában a fotószakkör tagja volt, képeket hívtak elő, fixáltak, szárítottak, a tanár fényképezőgépével készítettek fotókat. Nyolcadikos korában az országos élővilág versenyen harmadik helyezést ért el és jutalmul egy Smena fényképezőgépet kapott, amellyel a családról, az iskoláról és a barátokról készített képeket. Ezt a gépet később a Szegedi Tudományegyetemnek ajándékozta – tette hozzá.

Karikó Katalin a megnyitón megkapta Koszticsák Szilárdnak, az MTI/MTVA fotóripoterének fotóját, amely a Nobel-díj átadása előtti napon készült róla és Krausz Ferenc fizikusról a svédországi magyar nagykövetségen.

KOSZTICSÁK Szilárd; BÁNKUTI András; KARIKÓ Katalin
Koszticsák Szilárd, az MTI/MTVA fotóriportere, Karikó Katalin Nobel-díjas kutatóbiológus és Bánkuti András, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöke (b-j)
Fotó: Balogh Zoltán / Forrás: MTI

Kőrösi Orsolya, a 42. Magyar Sajtófotó Kiállításnak helyet adó Capa Központ ügyvezető igazgatója emlékeztetett arra, hogy tavaly ünnepelte fennállása 10. évfordulóját a fotográfiai központ, és az alkalomból megnyílt a Robert Capa munkásságát bemutató állandó kiállítás is. Az első emelet termeit is felújították, így a sajtófotó-kiállítás is megszépült környezetben várja a látogatókat – mondta.

Kitért arra is, hogy jövő szerdán Burger Barna-emlékkiállítás nyílik a Természettudományi Múzeumban a 2017-ben elhunyt fotóriporter Kék vándor című könyvéből.  

A Magyar Sajtófotó Pályázatra ebben az évben 250 fotográfus 2470 pályaművel, összesen 6801 képpel nevezett – hangsúlyozta Bánkuti András, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöke, hozzátéve: Az év fotói 2023 című évkönyv a kiállítás megnyitójával egy időben jelenik meg.

Bánkuti András átadta a sajtóban dolgozó fotóriporterek teljesítményét, életművét elismerő Arany Kamera-díjakat is, amelyet minden évben hárman kapnak meg. Idén Balázs Attila fotóriporter (MTI/MTVA), Révész Tamás fotóművész, fotóriporter és Szlukovényi Tamás fotóriporter, kurátor, a 42. Magyar Sajtófotó Pályázat zsűrijének elnöke kapta meg az elismerést.

A csütörtöki eseményen átadták a sajtófotó pályázat tizennégy kategóriájának első három díját és számos különdíjat is, amelyeknek nyerteseit már februárban nyilvánosságra hozták.

A Magyar Sajtófotó Kiállítás június 2-ig tart nyitva a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!