felkészülés

2019.02.24. 16:43

Jó erőben várja az edzőtábort a magyar evezős-válogatott

Hétfőtől a horvátországi Skradinban három szakember útmutatásával edzőtáborozik a magyar evezős-válogatott 23 versenyzője, többségük a hétvégén a 29. ergométeres országos bajnokságon Győrben bizonyította téli alapozó munkájának eredményességét.

Szierer János szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére a felnőttek mezőnyéből a férfiak két győztesét, Pétervári-Molnár Bendegúzt, valamint a könnyűsúlyban címét megvédő Galambos Pétert emelte ki.

„Galambos meggyőző teljesítménnyel és magabiztosan nyert, bár elmaradt a legjobb idejétől. Kiegyenlített mezőny, erős riválisok nélkül persze nehéz a legjobbat kihoznia magából egy versenyzőnek. Igaz, Pétervári-Molnárnak úgy is összejött a jó eredmény, hogy nem tudták megszorítani” – utalt a szakember a válogatott két húzóemberére. Kiemelte: a riói olimpián egypárban indult Pétervári-Molnár (5:50.4 perc) megközelítette a párosban kétszeres világbajnok Haller Ákos (5:49.2 p) 2004-es országos rekordját.

A közvetlen utánpótlást jelentő U23-as korosztályban viszont éppen Pétervári-Molnár 2015-ös csúcsát (5:55.8 p) döntötte meg a szolnoki Szabó Márton (5:52.2 p).

„Az ob legszínvonalasabb küzdelme volt az U23-as fiúké, amin persze nem csodálkoztunk, hiszen nemcsak népes, hanem erős volt a mezőny. Még úgy is, hogy két meghatározó versenyző, az egyaránt éremesélyes Ács Kristóf és Bácskai Máté betegség miatt nem indulhatott el” – mondta a szövetségi kapitány.

Szierer kiemelte: a kisebb influenzás megbetegedéssel bajlódó két váci evezős a győri részvétellel nem akarta kockáztatni a horvátországi utazást, hogy kiessenek a kéthetes munkából. „Talán ott is kell még pihenniük egy-két napot, de utána teljes értékű munkát végezhetnek” – nyilatkozta a szakember.

Szierer elárulta: az ergométeres ob-n elért eredmények mellett a válogatott keret tagjainak erőállapotáról pontos képet szolgáltat a szakmai és orvosi stáb számára az elmúlt két hétben elvégzett teljesítménymérések sora.

„Ezek a mérések még fontosabbak is, mint az ergo ob-n mutatott forma. Előbbi alapján kijelenthetem, hogy az olimpiai kvalifikációs évre megfelelően alapoztak a versenyzőink. A szezonnak ebben az időszakában kimondottan jól állunk, a mérések azt támasztják alá, hogy a válogatottak jól dolgoztak a télen” – mondta.

Hozzátette: néhányan „talán túl jól, de inkább túl sokat” edzettek, ami adott esetben kontrahatást fejthet ki, és a gyorsaság, valamint az állóképesség rovására mehet. A szezon nyitányáig azonban kellő odafigyeléssel és edzésmunkával még van idő és lehetőség a korrigálásra.

A magyar szövetség (MESZ) képviseletében Pető Tibor elnök a győri eseményen szponzori megállapodást írt alá a Dorko ruhagyártó cég képviselőjével, Szabó Péter sportmenedzserrel. A szerződés értelmében a felnőtt mellett az U23-as és az ifjúsági kerethez tartozó összesen hatvan válogatott versenyzőnek tudnak felszerelést biztosítani. A MESZ ezzel jelentős anyagi és adminisztrációs tehertől szabadult meg.

A kétnapos győri viadalra 49 egyesület 923 sportolója nevezett, és 38 számban hirdettek bajnokot. Szombaton a felnőtt és az utánpótlásmezőny résztvevői küzdöttek meg egymással, míg vasárnap a masters korosztály, valamint az amatőrök versenyeztek a győri Széchenyi István Egyetem sportcsarnokában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában