Maccabi Európa Játékok

2019.04.24. 13:20

Szijjártó: büszkék vagyunk a zsidó származású sportolókra

Büszkék vagyunk azokra a zsidó származású magyarokra, akik a sporton keresztül gazdagabbá tették a magyar sport örökségét – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, amikor megnyitotta a Maccabi VAC Hungary Sportegyesület kiállítását New Yorkban.

A főkonzulátuson 15 tablót állítottak ki, amelyek angol nyelven mutatják be a magyar zsidó sportolók életét, a magyar zsidó sportkultúrát, sporttörténetet.

A miniszter az ünnepségen beszélt a magyar-izraeli kapcsolatokról, emlékeztetett arra, hogy néhány hete megnyithatta a magyar kereskedelmi képviseletet Jeruzsálemben, illetve a magyar kulturális évet Tel-Avivban, most pedig egy olyan kiállítást nyithat meg, amely

„emléket állít és kiemeli a teljesítményét azoknak a zsidó sportolóknak, akik gazdagabbá tették a magyar sport örökségét”.

„Ezek a tények világosan jelzik, milyen színes a magyar-izraeli kapcsolat, és hogy

mi nemcsak stratégiai szövetségesként, hanem baráti országként és baráti nemzetként is tekintünk Izraelre”

- fogalmazott.

Kitért rá, hogy a magyar sportszerető nemzet és büszke arra, hogy a lélekszámhoz viszonyítva a legtöbb olimpiai aranyat nyerte.

„Mi, mint olimpiai nemzet, nagyon fontosnak tarjuk, hogy az első magyar férfi olimpiai bajnok és országunk első női olimpiai bajnoka is zsidó származású volt”

- utalt Hajós Alfrédra és Elek Ilonára.

A kiállított tablókra rátérve beszélt Guttmann Béláról, aki a Benfica labdarúgócsapatát BEK-győzelemhez segítette, a négyszeres, illetve háromszoros olimpiai bajnok kardvívóról, Fuchs Jenőről és Kabos Endréről, valamint a sakkozó Polgár Juditról.

„Ez mind kivételes teljesítmény, mindannyian kivételes személyiségek, és kivételes a hozzájárulásuk a nemzeti büszkeségünkhöz” – hangsúlyozta.

Szijjártó Péter kiemelte „büszkék vagyunk arra, hogy a legnagyobb közép-európai zsidó közösség Budapesten él”. Beszélt arról is, hogy a zsidó kultúrának reneszánsza van Magyarországon, hogy Európa legnagyobb zsinagógája és Európa egyik legnagyobb katolikus katedrálisa gyalogos távolságra található egymástól, és arról is, hogy amikor a zsidó kulturális fesztivált tartják Budapesten, „nem lesznek csapatok és katonák az utcákon, mert ezekre egyszerűen nincs szükség”.

„Végtelenül megtisztelve érezzük magunkat, hogy otthont adhatunk az idei Európai Maccabi Játékoknak, ami úgy vélem, a legjobb válasz mindarra a sok buta hamis hírre, amely arról szól, hogy országunkban növekszik az antiszemitizmus”

- mondta a július 29. és augusztus 7. között sorra kerülő multisport eseményre rátérve. Hozzátette: az összes ide érkező sportoló, kísérő és újságíró „látni fogja, hogy hogy mi nagyra becsüljük a zsidó közösséget”.

Megemlítette: örömmel vették, hogy Budapest Bázellel szemben elnyerte a rendezési jogot, és emlékeztetett rá, hogy kevesebb mint száz nap van a rajtig, de több mint kilencven év telt el azóta, hogy legutóbb ebben a régióban, Csehországban rendezték ezeket a játékokat.

„Kilencven év elteltével a Maccabi Játékok visszatérnek Európa középső részébe. És mi erre lehetőségként tekintünk, nemcsak sport, hanem kulturális szempontból is”

- hangsúlyozta.

A miniszter a kiállítás megnyitóján megjelenteknek ígéretet tett arra, hogy a magyarok jó házigazdái lesznek a játékoknak, az előkészületek megtörténtek, az összes szükséges döntést meghozták az infrastruktúra és a költségvetés tekintetében.

A Maccabi Világszövetség a legnagyobb és a legrégebben működő zsidó sportszervezet a világon, amely öt kontinensen ível át. Négyévente, Izraelben rendezik meg a Maccabi Világjátékokat. Az Európai Maccabi Szövetség (EMC) a helyi Maccabi tagszervezetek ernyőszervezete. A Maccabi Európa Játékokat négyévente rendezik meg, két évvel az izraeli Maccabi Világjátékokat követően. Az EMC 2015-ös kongresszusán dőlt el, hogy 2019-ben a magyar főváros lehet a házigazda. Az 1906-ban alakult Maccabi VAC Hungary Magyarország egyetlen zsidó sportegyesülete.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában