Siker

2022.08.28. 09:54

Betlehem Dávid bronzérmes lett Kanadában a nyíltvízi úszó világkupaversenyen

A világkupa október első hétvégéjén Puerto Ricóban folytatódik, majd novemberben Eliatban zárul.

Betlehem Dávid, a késõbb ezüstérmes magyar váltó tagja a nyíltvízi úszók csapatversenyén a római vizes Európa-bajnokságon Ostiában 2022. augusztus 21-én.

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Betlehem Dávid megszerezte első érmét nagy nemzetközi versenyen felnőtt pályafutása során, miután harmadik lett a Lac-Méganticban tartott nyíltvízi úszó világkupaversenyen.

A viadalt mindössze hat nappal a római Európa-bajnokságot követően rendezték meg, a 18 éves Betlehem és honfitársa, az olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóf az első három körben felváltva vezetett, azonban a verseny ezúttal is a hajrában dőlt el.

Ekkor érkezett meg a magyarokra a 10 kilométeren a kontinensviadalon is győztes olasz Domenico Acerenza, aki végül lesprintelte a többieket, valamint az ausztrál, a júliusban a magyar elittel Veszprémben készült Nicholas Sloman is bekerült a magyarok elé. Az első három helyezett között mindössze 1.17 másodperc volt a különbség.

Betlehem a magyar szövetségnek elmondta, nem esett jól a 21 fokos vízben úsznia, ezért nem is merte megkockáztatni azt a szökést, mint Ostiában az Eb-n: "Előre mentem azért, aztán cserélgettük a vezetést Rasóval. A harmadik körben Acerenza nem jött ki inni, akkor ment be elénk, plusz egy kanadai is, azzal kellett egy kicsit bunyózni, míg végre sikerült leszakítani. Ekkorra már eléggé átfáztam, kicsit zsibbadtak is a karjaim, de azért Rasó mögül indulva próbáltam egyet hajrázni. Hát, sokkal jobban sikerült, mint gondoltam volna, hirtelen fel is értem a többiekre, legközelebb előbb kell indítanom, mert még így elgémberedve is elég gyorsnak éreztem magam,"

Negyedik helyével Rasovszky átvette a vezetést a vk összetett pontversenyében, így ő is elégedett lehet: "Rögtön előre is álltam, mert úgy éreztem, diktálnom kell a tempót, hogy a végére jó legyek - hárman gyorsabbnak bizonyultak aztán, de nem bánkódom. Fő, hogy végre megvan a +Gyerek+ első egyéni dobogója a felnőtt mezőnyben, én meg átvettem az összetettben a vezetést. Kicsit kár, hogy megint nem tudtunk mindketten érmesek lenni, erre már várunk egy ideje, de talán nincs messze az idő, amikor végre összejön."

A világkupa október első hétvégéjén Puerto Ricóban folytatódik, majd novemberben Eliatban zárul, ugyanakkor Betlehemnek addig még szeptemberben a Seychelles-en sorra kerülő junior világbajnokságon lesz jelenése.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában