Labdarúgó NB I

2023.06.02. 13:16

A Mol nem hosszabbítja meg szponzori szerződést a Fehérvár FC-vel

Nem hosszabbítja meg a Mol a szponzori szerződését a labdarúgó Fehérvár FC-t működtető Kft-vel.

Mw

A fehérvári Loic Nego a labdarúgó OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában játszott Vasas FC - MOL Fehérvár FC mérkőzés végén az Illovszky Rudolf Stadionban 2023. május 27-én

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

A társaság közleményében emlékeztetett, hogy 2010-ben kötött főszponzori szerződést a futballklubbal, 2018 júliusától pedig névadója is lett az csapatnak. 

A vállalat 13 éven át járult hozzá a fehérvári labdarúgó csapat sikereihez. 

A Mol a nemzeti bajnokság színvonalának javulása, illetve a magyar labdarúgásban körvonalazódó szervezeti változások miatt döntött úgy, hogy 2010-től szponzorként lép be a hazai futballbajnokságba. Az együttműködés nyomán a székesfehérvári klub a nemzeti bajnokság meghatározó csapatává vált és tisztességgel állt helyt az európai kupaporondon is. 

A futballklub ez idő alatt három bajnoki címet szerzett (2011, 2015, 2018), elhódította a Magyar Kupát (2019), kétszer volt Szuperkupa-győztes (2011, 2012) és két alkalommal bejutott az Európa-liga csoportkörébe (2012, 2018). 

Emellett a klub több játékost adott a válogatottnak is. 

A fehérvári együttes a múlt héten zárult bajnoki szezonban csak az utolsó fordulóban biztosította be bennmaradását az NB I-ben. 

"A magyar sport meghatározó támogatójaként kiemelkedően sikeres volt az együttműködésünk. A Fehérvár FC tulajdonosával elindított közös munka célja az volt, hogy itthon is létrehozzunk egy professzionális labdarúgóklubot, ahol tiszták a folyamatok, hosszú távon biztosítottak a feltételek és üzleti alapokon nyugszik a működés. Bízunk abban, hogy ez a váltás, az új impulzusok jó hatással lesznek az egyesületre, a városra és újra a sikeres pályára terelik a csapatot" - fogalmazott a közleményben Pantl Péter, a Mol-csoport kommunikációs igazgatója. 

Hozzátette: 

2010 óta a magyar labdarúgás nemzetközi mércével is nagyot lépett előre, és minden magyar büszke lehet az eredményekre. 

A Mol évek óta elkötelezett támogatója a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, a magyar válogatottnak és 2020 óta névadó szponzora a Magyar Kupának is. Emellett tevékenyen részt vesz a dunaszerdahelyi DAC, a Topolya FC és a Sepsi OSK támogatásban is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában