Női kézilabda

2023.12.19. 11:34

Svéd klasszis érkezik Debrecenbe

A jobbkezes Kristin Thorleifsdóttir a debreceni szurkolóknak is üzent – számol be róla a Haon.hu.

Svéd klasszissal erősít a DVSC

Forrás: DVSC Kézilabda / Facebook

Kristin Thorleifsdóttir a vasárnap befejeződött világbajnokságon negyedik helyen záró svéd nemzeti válogatott valamennyi mérkőzésén pályára lépett – emlékeztet a Haon.hu. Kétéves szerződést kötött vele a DVSC Schaeffler – számolt be róla a debreceni klub kedden délelőtt.

Dániában a szezon legjobbja volt

A 25 éves, 182 centiméter magas jobbkezes átlövő hazájában, a Rimbo HK együttesében ismerkedett meg a sportág alapjaival. Innen 14 évesen került a Rosersbergs IK-hoz, majd a másodosztályú Skånela IF következett, már a felnőttek között. Az újabb lépést Svédország egyik élcsapata a H65 Höörs jelentette, itt mutatkozott be az európai kupaporondon. Kristin aztán Dánia fel vette az irányt, 2021-ben a Randershez került, majd egy év múltán a klub anyagi problémái miatt a Horsens HK-hoz szerződött. A dán első osztályú klubnál (ahol Tamara Haggerty csapattársa volt) hamar igazi vezéregyéniség lett, s a szurkolók is megkedvelték, a 2022/23-as szezonban megválasztották a szezon legjobbjának.

A svéd válogatottban 2019-ben, Norvégia ellen mutatkozott be, s azóta 53 meccsen szerepelt. Az elmúlt években hazája válogatottjával négyszer volt egy lépésre egy-egy világverseny dobogójától, hiszen a 2020-as és a 2022-es Eb-n, a 2021-es olimpián, és az idei világbajnokságon is a negyedik helyen végzett Svédország.

A szurkolóknak is üzent

Kristin Thorleifsdóttir 2 évre szóló szerződést kötött a Lokival. 

Nagyon boldog vagyok, hogy a következő szezonban csatlakozhatok a DVSC Schaeffler csapatához

 – mondta a debreceni kézilabdacsapat honlapjának a vb utáni pihenőjét töltő Kristin Thorleifsdóttir. 

Úgy gondolom, hogy az idei, Bajnokok Ligájában nyújtott teljesítmény azt mutatja, hogy a Debrecen egy olyan feltörekvő csapat, amelyben még sok potenciál van. Alig várom, hogy együtt lehessek az új csapattársakkal, találkozhassak a szurkolókkal és persze azt is, hogy sok meccset nyerjünk együtt! Hamarosan találkozunk!

 – üzent a játékos.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában