A Mátra angyala: az évek során több eltévedt embernek segített a kiváló rendőr

A Mátra angyala. Igaz, a medvével kapcsolatban terjedt el a szólás, de Ludvig Zoltán törzszászlós, a Gyöngyösi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja új értelmet adott neki: a Mátra nem játék. Immár 12 éve őrzi a hegyvonulatot, és pályafutása alatt közel ötven embert húzott ki a bajból, melynek akár végzetes kimenetele is lehetett volna – számolt be Facebook oldalán a Zsaru Magazin.
 

A beszámoló szerint, a Kerepesi úti rendőriskolába járt a fővárosban, 2000-ben végzett, és mint akkor mindenki, ő is a Budapesti Rendőr-főkapitányságra került.
 

Istenmezejéről, egy Heves megyei kisközségből származva a Mosonyi utcai közrendesekhez nevezték ki járőrként. Felettesei három évvel később járőrvezetői beosztással előlegezték meg a bizalmat, 2008-tól pedig a baleseti helyszínelők munkájába kóstolt bele még a fővárosban. Ezután jött a nagy hazatérés.
– Abban az időben a család mellől ingáztam a budapesti munkahelyre, ezért gondoltam úgy, hogy keresnem kell egy közelebbi megoldást – magyarázta Ludvig Zoltán. – A Gyöngyösi Rendőrkapitányság állományába kértem magam, és körzeti megbízott lettem Mátrafüreden. Jelenlegi illetékességi területem a Kékes és a környékbeli kistelepülések.
 

A hely- és a személyismeret „mindent visz”, ezt pontosan tudják a körzeti zsaruk. A törzszászlós esetében túlnyomórészt a helyismeret dominál, és rendre-másra kapja a visszacsatolást, hogy jól végzi munkáját.
 

– Számtalan történet és helyzet van a fejemben az elmúlt egy évtizedből. Az esetekre szinte kivétel nélkül jó érzéssel gondolok vissza, mert segíteni tudtam. Nemrég egy apa és a fia jött túrázni a Mátrába, de letértek a kijelölt útról, és eltévedtek. Az igazi problémát pedig a közeledő sötétedés jelentette. Végül az apa hívta a 112-t, és rögtön hozzám irányították őket. Beszéltem velük, majd elsőként megkérdeztem, hogy mit látnak maguk körül. Kiderült, hogy egy vadászok részére kialakított esőbeálló mellett ragadtak le. Kifaggattam őket, hogy milyen tárgyak mellett mentek el, onnantól pedig már könnyű dolgom volt, be tudtam lőni a pozíciójukat. Éppen nem dolgoztam, és magánjellegű programom volt, ezért megkértem a vadász barátaimat, hogy menjenek értük, szó nélkül segítettek. Az eltévedés, szolgálat ide vagy oda, valahogy mindig utolér. Rengeteg minden segíthet a helymeghatározásban. A környék adottságainak, elhelyezkedésének ismerete az alap. Utána jönnek a finomságok. Vadetetők, lesek, figyelemfelhívó táblák, növényzet és sok minden más. Én is vadászom, így sokat járok vadászok és erdészek közé. Sikerült olyan kapcsolatot kialakítanom velük, hogy ha szólok, bármikor segítenek. És valahogy úgy alakul, hogy rendszeresen szólok – mosolyog a körzeti megbízott. – Már legalább tíz éve történt, egy általános iskolai osztály kirándult az erdőben. Egy 12 év körüli kislány hátramaradt, hogy könnyítsen magán, de nem szólt a tanárjának, a csoport egyben maradt, ő pedig elveszett, majd sötétedni is kezdett. Aki járt már éjjel az erdőben, pontosan tudja, hogy még egy felnőttnek is félelmetes, hát még egy lánygyereknek. Szerencsére volt nála telefon, és ki tudtam szedni belőle, hogy egy széles úton jár éppen, felette pedig egy villanyvezeték húzódik. Rögtön sejtettem, hogy merre lehet. Szirénázva közelítettem meg, közben pedig folyamatosan kérdezgettem, hallja-e az érkezésem. Viszonylag könnyen ráleltem. Azonnal orvoshoz vittük, de az ijedségen kívül nem lett baja. Amiért a mai napig emlékszem a történetre, és most is libabőrös leszek tőle, ha rágondolok, az a pillanat, amikor megkönnyebbülve átölelt, és azt mondta: „Köszönöm!”