2 órája
A pénztárgéppel együtt vitte el a bevételt a kiskörei boltból
Betörte az ajtókat és két boltból is ellopta a kasszából a készpénzt egy kiskörei betörő.
Kiskörén szeptember 21-én este kővel dobta be egy üzlet bejárati ajtaját egy helyi férfi, bemászott, majd a pultról elvitte a pénztárgépet a bevétellel együtt. Nem várt sokáig a következő bevételszerző útjára, ugyanis szeptember 23-án éjszaka egy másik helybeli boltba is behatolt, és a kasszából ismét pénzt lopott. A rendőrség közleménye szerint azonban a 28 éves elkövető nem örülhetett neki sokáig, ugyanis a helyi körzeti megbízottak tudomást szereztek a turpisságáról, s hamar elfogták a lakásán.
A Tiszanánai Rendőrőrs egyenruhásai gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki beismerő vallomást tett, lopás bűntett miatt indult ellene eljárás.
Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock