Megszökött

2024.06.07. 11:00

Villanyóraszekrényben bujkált a szökésben lévő tolvaj

A Gyöngyösi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a kényszerintézkedés szabályait semmibe vette, majd újabb bűncselekményeket követett el. Végül egy társasház villanyóraszekrényében találtak rá a rendőrök.

Heol.hu

Dr. Gubala Ádám Miklós helyettes sajtószóvivő ügyész ismertette, a vád szerint a férfi bűnügyi felügyelet hatálya alatt állt, a számra kijelölt ingatlant csak szigorú szabályok mellett hagyhatta volna el, azonban onnan 2023 júliusában ok nélkül eltávozott. A férfit később egy villanyóraszekrényben találták meg.

Szétszerelte az autót, majd a villanyóraszekrénybe bújt a rendőrök elől
Szétszerelte az autót, majd a villanyóraszekrénybe bújt a rendőrök elől
Forrás: Magyarország Ügyészsége

A vádlott ezután egy gyöngyöspatai ingatlanból lopott, majd másnap délelőtt a településen sétálgatva észrevett egy autót, amiben benne volt az indítókulcs. Beszállt a  gépkocsiba, amivel a Gyöngyös mellett található Pipis-hegyi repülőtérig vezető útra ment, majd otthagyta a járművet. Délután a vádlott visszatért a kocsihoz, amiből szinte minden mozdítható dolgot kiszerelt, ezeket később kristályként ismert kábítószerre cserélte. A vádlott magatartása következtében az autó használhatatlanná vállt - fogalmazott a helyettes sajtószóvivő ügyész.

Hozzátette, a vádlottat a gépkocsi szétszedése utáni napon Gyöngyösön, egy társasház negyedik emeleti villanyóraszekrényébe rejtőzve találták meg. A Gyöngyösi Járási Ügyészség a férfit fogolyszökés vétségével, jármű önkényes elvételének bűntettével, továbbá többrendbeli lopás bűntettével vádolta. A vádiratában az ügyészség – egy másik, már bírósági szakban lévő ügyhöz egyesítés mellett – végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában