Lopás

2024.07.16. 13:45

Gyöngyösről lopott kocsit, majd összetörte

A leggyakoribb vagyon elleni bűncselekmény a lopás, melyet az követ el, aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa.

Molnár Helga

A járási ügyészség kisebb értékre dolog elleni erőszakkal, több közokirat, készpénz-helyettesítő fizetési eszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat egy különös visszaeső ellen, aki szinte napra pontosan két éve Gyöngyös egyik csendes utcájából ellopott egy autót – tudatta dr. Gubala Ádám Miklós, helyettes sajtószóvivő ügyész.

Gyöngyösről lopott kocsit, majd összetörte
A fotó a rendőrség helyszíni szemléjén készült és azon az összetörve megtalált autó látható.
Forrás: Egri Járási Ügyészség

A vádlott a kocsi résnyire lehúzott ablakát testi erővel lenyomta, majd a benne lévő kulccsal a járművet beindította és ellopta. A kocsiban benne volt a tulajdonos pénztárcája is okirataival, bankkártyájával és tízezer forint készpénzzel.

A kocsival a vádlott Gödöllő környékéig jutott, ahol azzal balesetet szenvedett, így a rendőrök már csak az összetört roncsot találták meg. Az autó értéke 400 ezer forint volt.

A Gyöngyösi Járási Ügyészség a most benyújtott vádiratában mértékes indítványt tett arra az esetre, ha a vádlott beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. Az ügyészség kettő év szabadságvesztés és kettő év közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában