Hamisítás

2 órája

Lecserélte a rendszámtáblát a kiskörei férfi, közúti ellenőrzésen bukott le

Hamis rendszámtáblával furikázott egy kiskörei férfi, Egerben rendőri ellenőrzésbe futott bele.

Heol.hu

Egyedi azonosító jel meghamisításával vádol a Hevesi Járási Ügyészség egy 22 éves kiskörei lakost, tudtuk meg dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyésztől.

A vádlott idén áprilisban – elmondása szerint – bontásra vásárolt egy személyautót, amelyről hiányoztak a rendszámtáblák. Ez a kocsi az udvarán állt, üzemképes állapotban várva a szétszerelést. Mielőtt azonban erre sor került volna, a terhelt idegen rendszámot rakott fel rá, majd július 19-én megkérte egy ismerősét, hogy vezesse az autót, mivel őt magát a bíróság korábban eltiltotta a közúti járművezetéstől. A rendszámcseréről nem tudó alkalmi sofőr a vádlottat Egerbe fuvarozta, ahol belefutottak egy rendőri ellenőrzésbe. Ennek során fény derült az előzményekre, ezért a rendőrök leszereltették, majd lefoglalták a más gépkocsihoz tartozó első és hátsó hatósági jelzéseket - fogalmazott dr. Konkoly Thege László.

Hozzátette, a cserét végrehajtó, és ezáltal bűncselekményt elkövető férfival szemben az ügyészség pénzbüntetést indítványozott a bíróságra benyújtott vádiratában.

Egyedi azonosító jel meghamisítása a jogszabályban

A Büntető Törvénykönyv büntetni rendeli az egyedi azonosító jel meghamisítását. Az ezzel kapcsolatos törvényi tényállás tartalmazza az egyedi azonosító jel büntetőjogi fogalmát. Eszerint egyedi azonosító jel az olyan dolognak, amelynek a birtoklását vagy rendeltetésszerű használatát jogszabály hatósági engedélyhez köti, a gyártónak vagy a hatóságnak a dolgon, illetve annak alkotórészén alkalmazott, egyedi azonosításra szolgáló jelölése - ismertette a sajtószóvivő ügyész.

A meghatározásból következően a gépjárművek rendszámtáblái egyedi azonosító jelek, mivel azokat a hatóság éppen azért adja ki, hogy az adott jármű – akár a közlekedés során – ezek által egyedileg beazonosítható legyen. Aki a rendszámtáblát házilagosan lecseréli, az megvalósítja az egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettét - közölte dr. Konkoly Thege László.

Vármegyénkben nem az első eset, hogy hamis rendszámtáblával közlekedő sofőröket találnak a rendőrök. Februárban egy füzesabonyi férfit kaptak el hamis rendszámtáblával, egy erdőtelki férfi pedig filccel írta át a rendszámtáblát.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás Shutterstock)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában