Az anyaságról is mesélnek az egri fotós varázslatos képei a nagyvilágból

- Számtalanszor megörökítetted az anya és a gyermek különleges kapcsolatát…

- Van erre lehetőség szinte minden országban, hiszen utcán, piacon, mecsetek környékén, parkokban is látok anyákat gyermekeikkel. Többnyire nem tiltakoznak a fotózás ellen, sőt büszkén mutatják meg a kisgyereküket. Vannak olyan országok is persze, ahol szigorúan betartják a vallási előírásokat és viseleteket, ott a nőket nem lehet fotózni. Látok erőszakos fotósokat, akik ezt nem tartják tiszteletben. Az ilyesmit nem szeretem. Én inkább mosolygok, azzal többre megyek, ha pedig nemet mondanak, belenyugszom.

-Édesanyáddal bensőséges kapcsolatot ápoltál. Hogyan emlékezel rá?

- Nagyon hiányzik. Több időt kellett volna vele töltenem. Annyi mindent kellett volna még kérdeznem tőle. Nagyszerű memóriája volt, emlékezett gyerekkorától mindenre. Eszembe jut néha egy-egy kérdés, amire csak ő tudna válaszolni. Nehéz életük volt, sokszor kellett újrakezdeni a semmiből. A háború alatt teljesen kifosztották őket. Amit a németek nem vittek el, azt elvitték az oroszok. A téeszesítés után is az újrakezdés évei következtek, mert akkor még a földeket is elvették, nem csak az állatokat. Csodálatos ember volt az édesapám, vidám, jó kedélyű. Talán így tudtak együtt átvergődni a nehézségeken.

- A lányod Pécsen él…

- Sajnos nagy a távolság, marad a telefon. Az élet, a munka gyakran szétszórja a családokat. Talán jó, talán nem. A gyerek nem a tulajdonod, hagyni kell, hogy élje az életét. El kell követnie a saját hibáit, amiket elkövettünk mi is. Rátelepedni nem szabad. Szeretni kell, nem kisajátítani. Nem neki kell megvalósítani azt, ami kimaradt a szülő életéből, hanem a saját álmait kell követni.

-Merre jártál legutóbb, mi a legközelebbi úti cél?

-Egy évvel ezelőtt jártam Pakisztánban, egy csodálatos úton. Az emberek kedvessége, kíváncsisága meghatott. Már akkor elhatároztam, hogy oda visszamegyek még. Ősszel mennék, ha a vírus engedi. Tavaly Karacsitól Islamabadig tartott az utunk, most északon a Karakorum hegyeit, völgyeit néznénk meg. Leszünk komoly magasságokban is, hiszen ez már a Himalája része. Mongóliában sem jártam még, az is érdekel.

-Hogyan élsz a pandémiás időszakban?

-Bezárva, mint mindenki. Tavaly három kiállításom maradt el a járvány miatt. Gyöngyösön, Hatvanban és Zalaegerszegen. Ebben az évben a Föld napja alkalmából Érden a Magyar Földrajzi Múzeumban láthatták volna az Ezerarcú természet című anyagomat, ez szintén kiesett. Több utazásom is meghiúsult, így marad az internet. Nem panaszkodom, hiszen másokat ennél nagyobb bajok is értek. Éljük túl ezt a járványt, most az a legfontosabb számomra is.