Pétervásáráról a Papp László Sportarénáig: Halmosi Dzsenifer csak táncol, a színpad meg folyton változik

Úgy tudom, hogy a szülővárosodban lévő táncoktatás színvonalát nem csak a térségben, de országos szinten is számon tartották a 2000-es években.
Így van, a pétervásárai óvodában kezdtem el táncórákra járni, ahol Krutij Irina, táncoktató szerettette meg velem a mozgást. Egyrészt megannyi stílust kipróbálhattunk általa, mint például a klasszikus balettet vagy az orosz- és modern táncot, másrészt kifejezetten nívós oktatásban részesültünk, amin öröm volt részt venni. Később az általános iskolában már sorra szerepeltünk az országos versenyeken, ahonnan sosem tértünk haza díj nélkül. Jómagam két alkalommal a nemzetközi versenyig is eljutottam az akkori táncpartneremmel, Koncz Dáviddal. A szlovákiai Poprádban, 2006-ban rendezett megmérettetésen az első helyig táncoltunk, míg a Liptovsky Mikulas (Lipótszentmiklós) találkozón szintén jó eredményt értünk el, ott a csoporttal együtt. A mai napig hálás vagyok az oktatómnak, amiért meglátta bennem a potenciált és végig bízott bennem.

A középiskolát is ezen sikerek tudatában választottad?
Sajnos nem. Akkor még úgy gondoltam, ha felnövök, orvos leszek. Viszont az egri Dobó István Gimnáziumban sem tudtam elengedni a mozgást, azt az érzést, amit ezáltal kapok. Így a szertorna és a versenyaerobik segített kiszakadni a szürke hétköznapokból. Tulajdonképpen az iskola vége felé jöttem rá arra, hogy ez lesz az én utam. Amikor befejeztem a gimnáziumot felvételt nyertem a Budapesti Táncművészeti Stúdióba, itt végeztem el a színházi táncos szakot. Azután szabadúszó lettem, ami azt jelenti, hogy nem tartoztam társulathoz, magamnak kerestem a megfelelő munkákat főként Budapesten. 

Azt mondják ebben a szakmában, hogy amit eltáncoltál, azt már senki nem veheti el tőled. Melyek azok a színpadon szerzett élmények, amelyre szívesen emlékszel vissza és már örökre a tieid maradnak?
Még 2016-ban részt vettem egy rockoperában, amelynek a címe Vazul vére volt. Igazán különleges előadásként éltem meg, amivel az ország több pontján is szerepeltem a nagy közönség előtt. Majd Pálosi Istvánnal és Fenyves Márkkal, illetve az Óbudai Zenekarral közösen készítettünk mesedarabokat, amiket elvittünk a budapesti általános iskolákba. Ennek főként az volt a célja, hogy a kisgyerekekhez közelebb vigyük a klasszikus zenét és a tánc szeretetét. Különféle fotózásokra kaptam felkérést, ahol modellt álltam, mint táncos, illetve természetesen Pétervásárán több alkalommal is szerepeltem a nagyobb rendezvényeken.

Halmosi Dzsenifer szerencsére összetartó családban nőtt fel, akik próbálják őt személyesen is támogatni az adott produkciók alkalmával. Öt évvel ezelőtt például még Görögországban is meglátogatták a táncművészt, míg egy latin stílusú show-n dolgozott az akkori társulatával. Továbbá szintén elkísérték őt a múlt évi Szegedi Szabadtéri Játékokra, ahol Dzsenifer több neves, hazai színésszel léphetett a színpadra.

De a nagybetűs siker csak ezután következett. 
Igen, például a Nemzeti Lovas Színházhoz is felvételt nyertem, ahol a tánckar tagja voltam több éven át. Ezt követően három évre a Die Nacht Der Musicals show-hoz csatlakoztam, ami azt jelentette, hogy Ausztriában, Németországban és Svájcban mutathattam meg a tánctudásomat. Ez egyébként háromhónapos téli turnékat jelentett és ez idő alatt ért az egyik legnagyobb extázis. Németországban tízezer ember előtt táncoltunk a munkatársaimmal és amikor meghajoltunk, nem bírtam tovább, elsírtam magam. Leírhatatlan, amit akkor éreztem és szerintem az, aki táncol, tudja, miről beszélek. Az eddig említetteken kívül dolgoztam még a Fővárosi Nagycirkusznál, ahol a Repülőcirkusz című előadásba segítkeztem. Két éve pedig a Varidance társulathoz kerültem, amely egy néptáncalapú társulat, de ezt fűszerezi némi hip-hoppal, egy kis moderntánccal és valójában mindenféle stílussal. Ettől vagyunk különlegesek. Vári Bertalantól és a társulattól már eddig is sok új dolgot tanulhattam szakmailag.

Van olyan szereped, ami úgymond álom a számodra?
Rengeteg előadáson vagyok túl és még közel sem érzem azt, hogy elég volt. Minél több szerepre, felkérésre vágyom, amelyek nem csak kihívással kecsegtetnek, de meglelem bennük a boldogságomat is, mert amikor táncolok, az lehetek, aki csak akarok. Hálás vagyok azokért a lehetőségekért, amiket eddig kaptam. Talán egy nagy vágyamat tudnám említeni, mégpedig azt, hogy virágot kapjak a színpadon. Ugyanis ezt általában a főszerepek alapján érdemlik ki az emberek. Az is nagy boldogság lenne még egyébként, ha egy férfivel az oldalamon duettet táncolhatnék. Remélem, előbb-utóbb ezek is teljesülni fognak. 

Bízunk benne. Hol találkozhat veled a közönség a közeljövőben? 
Legutóbb, május 28-án Egerben adtuk elő a János Vitéz című darabot, ami nagy sikert aratott. Izgalmas időszak volt, mert élő zenével tarkítottuk, így rengeteg munkát igényelt a szereplőktől. Ezen felül a 19. FINA Világbajnokságon színesíthettük a programot az elmúlt időszakban. Jelenleg folyamatban van egy új mesedarab elkészítése, amit Budapesten és Dunaújvárosban láthatnak az apróságok. November 27-én, a fővárosi Papp László Sportarénában, a Magyarországon már jól ismert Nox együttes gigakoncertet ad és a Varidance táncosai között én is ott leszek a színpadon. 

Mit tanácsolnál azoknak, akik erre a pályára szeretnének lépni?
Soha ne felejtsék el azt, hogy vannak álmaik, mert érdemes értük küzdeni! Ez egy olyan szakma, ahol néha elég egy rossz lépés és meg is van a fájdalmas baleset, de a pihenésre kényszerített időben feltöltődik az ember. Nem szabad elkeseredni, fel kell állni és amint lehet, újra táncolni, hiszen a mozgásnak gyógyító ereje van.

Halmosi Dzseniferrel személyes ismeretségünk okán tegeződtünk az interjúban.